Az izraeli társadalom egyszerre él meg traumát, túlélést, összefogást és politikai harcot

A háborús sokk nemcsak megosztottságot, hanem példátlan összefogást is hozott Izraelben – zsidók, arabok, vallásos és szekuláris közösségek fogtak össze a segítségnyújtás érdekében. Többek között erről is beszélt a háborús Izraelt bemutató előadásában Anita Haviv-Horiner a Tom Lantos Intézetben.

A Tom Lantos Intézet adott otthont a múlt héten Anita Haviv-Horiner Izrael belülről – Egy sokszínű társadalom háború idején című előadásának, amely Izrael jelenlegi helyzetét, társadalmi rétegeit és kihívásait mutatta be. Az est házigazdája, Susán Eszter kiemelte, céljuk, hogy közelebb hozzák az izraeli valóságot, különösen annak civil aspektusait, amelyeket a háborús hírek gyakran elhomályosítanak.

Az előadó Ausztriában született, magyar származású izraeli oktató, szerző és civil aktivista, 1979 óta él Izraelben. Anita Haviv-Horiner 1960-ban született Bécsben, magyar holokauszt-túlélők gyermekeként. Édesapja Auschwitzot, édesanyja a budapesti gettót élte túl, majd 1956-ban találkoztak Ausztriában. A család nem volt vallásos, de a zsidó hagyomány szerves része lett az identitásának. Tizenhat évesen döntött úgy, hogy Izraelbe költözik – döntését soha nem bánta meg, bár elismeri, az izraeli élet sokkal nehezebb, mint az európai.

Hosszú évek óta dolgozik holokauszttal foglalkozó intézményekben és múzeumokban, valamint a német-izraeli párbeszéd és a civil nevelés területén. Mint mondja:

„része vagyok annak a társadalomnak, amiről beszélek, de próbálok mindig egy lépést hátralépni, még ha ez nem is könnyű.”

A bemutatkozás után, előadását rövid demográfiai ismertetővel indította, amiből kiderült, hogy Izrael területe 21 ezer km², lakosságának:

• 74 százaléka zsidó
• 21 százaléka arab (izraeli állampolgárságú, palesztin identitású)
• 5 százaléka egyéb kisebbség

A világ 15 millió zsidójának 45 százaléka Izraelben él, és 75 százalék ott is született, tehát ez egy rendkívül fiatal társadalom, ahol a lakosság évente 1,86 százalékkal növekszik, szemben Európa csökkenő tendenciájával. A zsidó állam 1948-as alapítása idején 800 ezer lakosa volt, fele holokauszt-túlélő.

Az arab állampolgárok egyenjogúak, mégis hátrányos helyzetben vannak az oktatás, infrastruktúra és munkaerőpiac terén. Ennek ellenére sokan integrálódtak, különösen az egészségügyben – például a Covid-járvány idején. Az október 7-i támadás óta azonban erőteljes a kölcsönös bizalmatlanság, az arabok félnek a zsidóktól, és fordítva.

A zsidó lakosság vallási megoszlása:

• 45 százalék szekuláris
• 25 százalék hagyományőrző
• 16 százalék ortodox
• 14 százalék ultraortodox (haredi)

Az ultraortodoxok gyakran nem szolgálnak a hadseregben és nem dolgoznak, ami feszültségeket szül a szekuláris társadalommal. Ezenkívül különbségek vannak a keleti (mizrahi) és nyugati (askenázi) zsidók között a szociális helyzetükben is. De Anita Haviv-Horiner szerint

„ha egy szót mondasz Izraelről, azonnal mondani kell az ellenkezőjét is, mert mindenre van ellenpélda.”

Az október 7-i mészárlás, amelyet az előadó a holokauszt óta a legsúlyosabb zsidóellenes támadásnak nevezett, megrendítette az izraelieknek a zsidó államba vetett hitét. Miközben azonban az állami intézmények kudarcot vallottak, a civil társadalom mozgósította önmagát.

Anita Haviv-Horiner könyvet írt erről a témáról, Cselekvő szolidaritás – Az izraeli civil társadalom válasza az október 7-i mészárlásra címmel. A kötet példákat mutat be az önkéntes projektekről, úgymint:

• traumaterápia
• gyermekfelügyelet
• kitelepítettek ellátása
• állatmentés
• szexuális erőszak tagadása elleni küzdelem.

Ezekben a projektekben vallásosok, szekulárisok, arabok, zsidók, fiatalok és idősek egyaránt dolgoztak. Az előadó kiemelte: ők azok, akik megmentették Izraelt attól, hogy még mélyebbre süllyedjen. Hangsúlyozta, hogy az izraeli társadalom egyszerre törékeny és bátor, a civil társadalom ereje, a sokszínűség elfogadása és az egymás iránti szolidaritás reményt ad a jövőre nézve. A háború nem csak pusztítás, hanem lehetőség is a közösség újrateremtésére.

A háborús sokk nemcsak megosztottságot, hanem példátlan összefogást is hozott – zsidók, arabok, vallásos és szekuláris közösségek fogtak össze a segítségnyújtás érdekében.

Egy beduin szociális munkás pszichológiai segítségnyújtást szervezett a Gáza melletti beduin családoknak – a pszichológusok egyben esetmenedzserekké is váltak, hiszen ezek a családok nem mentek el terápiára, így a segítők mentek hozzájuk. Egy új modellt dolgoztak ki, amit már nemzetközileg is bemutatnak.

Különösen erőteljes példa a Sister to Sister (Nővér a nővérnek) elnevezésű kezdeményezés, amelyet egy ultraortodox nő alapított. Több mint háromezer vallásos nő vett részt benne, hogy olyan szekuláris családokat segítsenek, ahol az apa a hadseregben szolgál. Ezek az önkéntesek gyermekfelügyeletet vállaltak, főztek, takarítottak, akár ott is aludtak.

A társadalom túlélési üzemmódba kapcsolt, eltűntek a korábbi határvonalak, és előtérbe került az emberi segítségnyújtás. Zsidók segítettek araboknak, vallásosok a szekulárisoknak, és viszont.

Anita Haviv-Horiner hangsúlyozta, hogy a zsidó diaszpóra történelmi tapasztalata, a közösségi kohézió és a vitára épülő tanulás – például a talmudi hagyományban – mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az izraeli társadalom erősen demokratikus öntudattal rendelkezzen. Ugyanakkor a jelenlegi helyzet rendkívül törékeny.

Izraelben demokrácia van 1948 óta, amely most súlyos krízisbe került. A kormány és szélsőséges partnerei próbálják ezt visszaszorítani, de az emberek kimennek az utcára, a média aktív, és az ellenállás él – mondta.

A beszélgetés egyik legintenzívebb része a politikai helyzetről szólt. Az előadó világosan kifejtette, hogy a 2023. október 7-i események kapcsán az állami és katonai vezetés súlyos kudarcot vallott, és máig nem vállalták érte a felelősséget. Az érintett katonai vezetőket eltávolították, de mégsem alakítottak független vizsgálóbizottságot.

1200 ember halt meg, és a fél ország tönkrement. Ezt nem lehet megbocsátani

– jelentette ki.

A vallásos-szekuláris viszony kapcsán szó esett az ultraortodox közösségek demográfiai súlyának növekedéséről. Ma már 6,9 gyermek az átlagos családméret az ortodoxok körében. Ha a trend folytatódik, 2050-re kiegyenlítődik a vallásos és nem vallásos lakosság aránya.

„Más ország lesz – de már a mostani is más ország, mint ahová én bevándoroltam”

– fogalmazott Anita Haviv-Horiner.

Az izraeli társadalom egyszerre él meg traumát, túlélést, összefogást és politikai harcot. A civil kezdeményezések nemcsak szociális segítségnyújtást jelentenek, hanem identitásépítő, kohéziót teremtő erők is egy olyan országban, ahol a demokrácia és az egység jövője ma kétségesebb, mint valaha.

Az izraeli társadalom egyik legmeghatározóbb jellemzője a krízisekre adott gyors, kreatív válasz. Az, hogy valakinek valami nem sikerül, nem azt jelenti, hogy vége van. Hanem azt, hogy újra megpróbálja

– hangsúlyozta az előadó.

Ez a gondolat az izraeli hi-tech szektor és civil társadalom közös alapelve is. A kudarc nem végpont, hanem kiindulási pont. Ez a gondolkodásmód különösen fontos szerepet játszott az október 7-i támadás utáni időszakban is.

A Nova zenei fesztivál tragédiája után – ahol sok fiatal túlélő volt tanúja a Hamász támadásának – pszichológusok, akupunktőrök és más segítő szakemberek önszerveződő módon hoztak létre egy segítő központot. Egy olyan eseményhelyszínt alakítottak át terápiás központtá, ahol korábban esküvőket tartottak. A cégek ingyen küldték a szükséges eszközöket: tűket, masszázságyakat, felszerelést. Az önkéntesek azonnal reagáltak, és a fiatal túlélők a támadás után alig egy héttel már elérhették a segítséget – mindenféle hivatalos állami struktúra nélkül.

Ez a gyors, hatékony és kreatív válasz volt a civil társadalom legnagyobb ereje. Anita Haviv-Horiner kiemelte, hogy ezek a kezdeményezések hosszú távon is képesek voltak fennmaradni. Az önkéntes szervezők alkalmazkodtak a realitáshoz, hogyan lehet a kezdeti száz nap intenzív munkáját átültetni egy hosszabb távú, fenntartható működésbe. Hogyan lehet támogatást nyújtani akkor is, amikor az élet már visszatérni látszik a normális kerékvágásba.

Ez a pragmatizmus, az új ötletek követése, ugyanakkor a folyamatosan változó helyzethez való igazítása, az izraeli civil társadalom egyik legfontosabb tanulsága. Ez az attitűd tanulható és exportálható, különösen más konfliktusövezetek civil közösségei számára is.

Anita Haviv-Horiner elmondta, hogy részt vett egy olyan workshopon, ahol izraeli, ukrán, orosz és más kelet-európai civil szervezetek képviselői találkoztak, és megosztották tapasztalataikat arról, hogyan lehet civil oldalról reagálni háborús helyzetekre.

A beszélgetésekből kiderült, bár a körülmények eltérnek, a válaszokban sok a közös pont, különösen a gyors reagálás, az empátia és az önszerveződés ereje. Ugyanakkor minden ország társadalmi szövete másként reagál, és ez inspiratív különbségeket is felszínre hozott.

Azok a közösségek adják a leghatékonyabb válaszokat a válsághelyzetekre, amelyek képesek újra és újra felállni – kreativitással, összefogással és alkalmazkodással.

Az izraeli példa tanulsága világos, a civil társadalom ereje nemcsak abban rejlik, hogy jelen van – hanem abban is, hogy bármikor képes újjászervezni önmagát.