Történelmi Budapest Pride: együtt vagyunk igazán erősek

Pride vonulás és LMBTQ+ istentisztelet. A Bálint Házhoz idén is több zsidó szervezet csatlakozott, hogy közösen emlékeztessenek arra, hogy a hit, a közösség és az elfogadás kéz a kézben járhatnak.

Idén minden eddiginél nagyobb és felemelőbb volt a Budapest Pride, és szívből örülünk, hogy a Bálint Ház is részese lehetett ennek a különleges napnak – olvasható a Bálint Ház Facebook-bejegyzésében.

A posztból kiderül, hogy a Bálint Ház Civil Faluban felállított sátrában több mint 500 ajándéktárgyat adtak át, „de ennél is több szeretetet, támogatást és megerősítést kaptunk vissza Tőletek. Minden mosoly, minden ölelés, minden bátorító szó azt bizonyította: együtt vagyunk igazán erősek.”

A Pride vonulás előtt még egy LMBTQ+ istentiszteletet is tartottak közösen a Szim Salom Hitközséggel a ház falai között, mint írják, „egy meghitt alkalmat, ahol közösen emlékeztettük magunkat és egymást arra, hogy a hit, a közösség és az elfogadás kéz a kézben járhatnak”.

„Köszönjük mindenkinek, aki velünk volt – személyesen, lélekben vagy gondolatban. Külön köszönjük azoknak a szervezeteknek, akik csatlakoztak hozzánk, és együtt tették színesebbé, erősebbé és felemelőbbé ezt a napot” – zárul a Facebook-poszt.

A Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) tagsága a legutóbbi közgyűlésén döntött arról, hogy a tavalyihoz hasonlóan, az idei Budapest Pride felvonuláson is megjelenik a ZSKF logója azon a molinón, amellyel a Bálint Ház kezdeményezésére zsidó szervezetek vonulnak a rendezvényen.

Még több Kibic

A Pécs Pride-on is segíti a zsidó identitás és kultúra megismerését a Haver Alapítvány

2026.09.08. 8 óra ago
Idén már a Haver pécsi önkénteseivel találkozhatnak a VI. Pécs Pride Civil Falujának látogatói.

Változatos programokkal indul a Salom Klub őszi szezonja

2026.09.07. 1 nap ago
Kultúra, beszélgetések, közösség, időutazás, mozgás és egészségmegőrzés a Bálint Ház Salom Klubjának őszi programjai között.

Az Európai Unió elkötelezett az európai zsidó élet védelme és előmozdítása mellett

2026.09.04. 4 nap ago
A zsidó élet előmozdítása évezredek gazdag kulturális örökségének megőrzését jelenti, amellett, hogy antiszemitizmus elleni küzdelmet is szolgálja is azáltal, hogy az előítéleteket megértéssel helyettesíti, és hozzájárul ahhoz, hogy a zsidó közösségek biztonságban és értékesnek érezzék magukat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »