Elvarratlan szálak – Séta Kővágóörs zsidóságának nyomában

A Mazsike tematikus sétáján azt is nyomon követik a résztvevők, hogy hogyan éltek egymás mellett békében zsidók és keresztények a faluban, de a szódások sem maradnak ki a történetekből.

Kővágóörs 200 éves zsinagógája a Balaton-felvidék egyik legizgalmasabb történetével bíró, de egyben leghányatottabb sorsra ítélt műemléke. Pár évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy végleg az enyészeté lesz és a teljes pusztulás vár erre az egykor virágzó közösséggel bíró épületre. 2019-ben azonban a csodával határos módon, fordulóponthoz érkezett az épület története és a falu egykori ortodox közösségének felkutatása.

A különleges sétán elmesélik a zsinagóga történetét és megnézik a zsinagóga udvarán megtekinthető kültéri kiállítást, meglátogatják a közösség temetőjét és megismerik az 1820-ban alapított Hevra Kadisa történetét, de azt is, hogy a gyönyörű zsinagóga miként lett az ÁFÉSZ cementraktára.

Betekintenek az egykor itt élő zsidóság mindennapjaiba és megnézik azt az egyedül álló mosóházat is, ahol nem csak mostak egykor a falu asszonyai, hanem a zsidó hagyományok rituális tisztaságához is köze volt. Az 1838-ban itt alapított Nőegylet és a zsinagóga női karzata pedig további izgalmas történeteket kínál a sétálóknak. A sétán azt is nyomon követik, hogy hogyan éltek egymás mellett békében zsidók és keresztények a faluban, de a szódások sem maradnak ki a történetekből.

Kővágóörs zsidóságának nyomában jártunk

Időpont: 2024. június 28. szombat 11.00

Találkozó: 10.50-kor a Mosóháznál: Kővágóörs, Jókai Mór u. 107, 8254. (Érdemes a faluban leparkolni és úgy megközelíteni a helyszínt, mert vissza ide már nem jövünk.)

Jegyár: 6500 Ft, Mazsike-tagoknak: 5500 Ft

Az ár tartalmazza a kóstolót is.

Fizetés a helyszínen készpénzzel

Regisztráció: https://forms.gle/yHrRbUoX6FTpuSg9A

A séta hossza kb 2,5 óra

Sétavezető: Czingel Szilvia

A séta végén babka kóstolóval és remek szódával, kötetlen beszélgetéssel várják az érdeklődőket.

Emlékhelyet kapnak a holokauszt Balaton-felvidéki áldozatai

Még több Kibic

A Mazsihisz nem szervez programokat a Civil Sziget rendezvényen, ha a terroristákat éltető Kneecap fellép a Sziget Fesztiválon

2025.07.10.3 nap ago
„Hajrá Hamász! Hajrá Hezbollah!” – kiabálta az északír raptrió az egyik korábbi koncertjén, Izraelt pedig népirtással vádolta meg. Augusztusban a Sziget Fesztiválon fognak fellépni.

A párizsi avantgárd különleges hangú fotóművésze

2025.07.04.1 hét ago
125 éve Klein Rózsa néven született Budapesten, Rogi André néven lett híres fotóművész Párizsban, egy rövid ideig André Kertész felesége volt, a holokauszt idején bujkálni kényszerült zsidósága miatt. Fotóiból most először rendeznek életmű-kiállítást Budapesten, a Mai Manó Házban.

Új weblap indult André Kertész állandó kiállításához

2025.07.03.1 hét ago
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a világhírű fotóművész 131. születésnapja alkalmából indította el az új weboldalt, amely kurátori szövegekkel, műtárgy- és enteriőrfotókkal, hanganyagokkal és a szigetbecsei gyűjtemény teljes képlistájával segíti az érdeklődők elmélyülését André Kertész életmű-kiállításában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »