Tulajdonrészt vásárolhat a hódmezővásárhelyi zsinagógában a Mazsihisz

A vételárat a zsinagóga karbantartására, illetve felújítására fordítja az önkormányzat.

Tízszázalékos tulajdonrészt vásárolhat a hódmezővásárhelyi zsinagógában a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) – döntött szerdai ülésén a város közgyűlése.

A hódmezővásárhelyi zsinagóga (Fotó: Lily15 / Wikimedia Commons

A döntés értelmében a Mazsihisz 50 millió forintot fizet az imahely és az egykori zsidó népiskola épületéből álló ingatlanegyüttes 10 százalékos tulajdonrészéért. Az egykori iskolaépület, ahol jelenleg a holokauszt hódmezővásárhelyi történéseit bemutató Magyar tragédia 1944 című kiállítás látható, így teljes egészében a szövetség kizárólagos használatába kerül. Egy külön szerződés alapján a tárlat működtetését a Mazsihisz végzi majd.

Az önkormányzat vállalta, hogy a tulajdonrészért kapott vételárat az 1850-től több ütemben elkészült, jelenlegi formáját 1905-ben, Müller Miksa tervei alapján elnyerő szecessziós zsinagóga karbantartására, illetve felújítására fordítja, és elkészíti a műemlék díszkivilágítását.

Még több Kibic

A holokausztban meggyilkolt magyar zsidó nők emlékművét koszorúzta meg Orbán Anita Rigában

2026.09.10. 2 nap ago
A magyar külügyminiszter rigai látogatásának első állomása a város Régi Zsidó Temetőjében felállított emlékmű volt.

A Pécs Pride-on is segíti a zsidó identitás és kultúra megismerését a Haver Alapítvány

2026.09.08. 4 nap ago
Idén már a Haver pécsi önkénteseivel találkozhatnak a VI. Pécs Pride Civil Falujának látogatói.

Változatos programokkal indul a Salom Klub őszi szezonja

2026.09.07. 5 nap ago
Kultúra, beszélgetések, közösség, időutazás, mozgás és egészségmegőrzés a Bálint Ház Salom Klubjának őszi programjai között.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »