Feminista férfiregény farkasokkal

A nagy sikerű Lefkovicsék gyászolnak című film rendezője, Breier Ádám első regényével, a Hetvenegy farkassal debütált az Ünnepi Könyvhéten. A 21. Század Kiadónál megjelent kötet bemutatóját a Bálint Házban tartották, a szerzővel Veiszer Alinda beszélgetett.

Mindig nagyon érdekes számomra, mi az, ami egy könyv szövege előtt történik a könyvben, jelen esetben a köszönetnyilvánítás – vezette fel a beszélgetést Veiszer Alinda.

„Köszönöm Nurielis Duarténak, mert általa megérthettem valamit abból, mi az, hogy varázslattal teli elbeszélés., mert otthont adott nekem Havannában, hogy neki tudjak kezdeni a regény megírásának.”

Breier Ádám elmondta, hogy együtt írták a diplomafilmjüket Duartéval, aki egy igazán költői karakter, így nagyon sokat adott a regényíráshoz, hogy nála lakhatott Havannában.

Veiszer Alinda ezt követően arra volt kíváncsi, hogy nagyon más-e könyvet írni, mint forgatókönyvet. A párhuzam azért is szembetűnő, mert a regény is egy temetéssel kezdődik, ahol egy misztikus fordulattal eltűnik a koporsó, a Lefkovicsék gyászolnak című filmben pedig egy temetés előkészülete a fő téma.

„Ez egy abszolút személyes és traumatikus élmény a nagymamám temetésével kapcsolatban” – mondta Breier Ádám. A helyszínen döbbentek rá, hogy a sírhely mégsem ott van, ahol gondolták. Aztán nagyon megtetszett neki ez a mágikus realista fordulat, ami öt centire megemeli a történetet a földtől. Segít, hogy a regény ne ragadjon le a mindennapi realitás szintjén, hanem nyitottabbá váljon a transzcendens kérdések, például a hit dilemmái felé.

Az író, rendező szerint a temetés fontos alkalom arra, hogy a család összegyűljön, és felbukkanjanak a konfliktusok, az elhallgatott feszültségek. A nagymama alakja pedig emlékeztet arra, hogy más generációk szenvedéstörténetei mindig kontrasztot adnak a jelen dilemmáihoz. Amikor a nagyszülői nemzedék traumái megjelennek, az elbizonytalanítja a jelen „kicsiny” problémáit, idézőjelbe teszi őket.

Persze a regény is egy filmverzióból indult, filmötlet volt az alapja, csak úgy nem működött olyan jól. Egy forgatókönyvben több a matek, minden ki van számítva, több benne a közös gondolkodás. A regény magányosabb és egyben élvezetesebb műfaj. Nem kell állandóan azon gondolkodni, hogyan fog megvalósulni – magyarázta Breier Ádám.

Miért vesz a főhős egy film nélküli kamerát, és kattint vele csak az érzés kedvéért? Ez nosztalgia? Mit jelképez a film nélküli fényképezőgép? – érdeklődött Veiszer Alinda.

A film nélküli kamera nosztalgiát hordoz – derült ki a szerző válaszából. A főhős számára ugyanis az analóg fényképezés élménye egy lassabb, tudatosabb létállapotot idéz meg, amikor nem kell rohanni, csak várni azt a pillanatot, amit nem lehet pontosan megmagyarázni, hogy miért pont az a pillanat fontos. A kattintás gesztusa a vágyat fejezi ki, hogy megörökítse azt, ami már nincs, vagy ami talán sosem volt.

A főszereplő, Gábor körül ott van a családja – szülei, testvérei –, de ezek a kapcsolatok nem nyújtanak valódi támaszt. A kommunikáció rideg, elfojtott, tele sértettséggel és ki nem mondott sérelmekkel. A főhős magányos marad a saját dilemmáiban, mert nincs, akivel őszintén meg tudná osztani a vívódásait. Ez a társas magány paradox módon erősíti fel belső küzdelmeit, nem elzárkózik, hanem éppen hogy szembe akar nézni a múltjával, de ebben az útban senki sem segíti igazán. Magányossága tudatos szerzői döntés. A cél, hogy a főhős kénytelen legyen egyedül szembenézni a dilemmáival, hiszen minél kevesebb érdemi kommunikációs lehetősége van a családjával, annál mélyebb belső utat kell bejárnia.

Az apa szerepre készülve kutatni kezd a múltjában, ez készteti arra, hogy átvizsgálja az életét. Az önvizsgálat során felidéződik benne egy homályos emlék: egy Fruzsi nevű lánnyal történt incidens, amelyet nem ért teljesen. Mindeközben az egyetemen, ahol dolgozik, kirobban egy zaklatási botrány. Ez a közeg, a Me Too által generált szembenézés arra ösztönzi, hogy feltegye magának a kérdést: vajon ő maga is vétkes volt-e valaha?

Az apaság jó kontrasztot ad Gábor önvizsgálatához, mielőtt szülővé válik, számot vet az életével. Természetesen nem minden férfi éli meg traumatikusan az apává válást, a regény hőse számára azonban ez az a fordulópont, amely elindítja az önvizsgálatot. Gábor esete abban különleges, hogy a legkisebb homályos emléket is képes végigpásztázni, és kényszeresen nyomozni utána, majd az önvizsgálat során egy abuzívnak tekinthető, de legalábbis szürkezónás momentummal szembesül.

Volt-e vajon a Me Too globális hullámának olyan pillanata, amikor sokan magukba néztek, tehát tipikus-e a regénybeli Gábor esete? – tette fel a nagyon fontos kérdést Veiszer Alinda.

Breier Ádám szerint inkább atipikusnak mondható ez a hozzáállás. Egy hasonló ügy a közelmúltban sok vitát indított el egy nyilvánosan feltárt abuzív múlttal kapcsolatban, ami a maga vitathatóságában is nagyon eltérő hangot ütött meg a témával kapcsolatos általánosan tapasztalható férfi mentalitással szemben. És itt felmerül a kérdés, hol húzódik a határ a jó cselekedet és az önzés között? Meddig tart a tisztázás szándéka, és honnantól lesz pusztán önfelmentés? Ez a regény egyik központi dilemmája.

Gábor kiírja a Facebookra a múltjával kapcsolatos bűntudatát, majd gyorsan törli. Felmerül benne: vajon jogában áll-e ezzel többeket is kitenni a nyilvánosság hatásának? Ez a kérdés fut végig a történeten: a nagymama újratemetésétől kezdve a múlt feltárásáig mindenhol ott a dilemma: jót cselekszik, vagy csak önmagát akarja megnyugtatni?

Nem az az érdekes, hogy ebben éles határokat találjunk, hanem sokkal inkább az, hogy feltesszük-e magunknak ezeket a kérdéseket. Megpróbáljuk-e átvilágítani magunkat, vagy egyszerűen levesszük magunkról a felelősséget.

A szerző – és vele a főhős is – távolságot tart a melodramatikus túlcsordulástól, nehogy hiteltelenné váljon, ezért gyakran keres olyan eszközöket, amivel visszatekerheti az érzelmek intenzitását, humorral, gegekkel, váratlan fordulatokkal. Néha engedi, hogy a történet túlfusson az érzelmi határon, de utóbb mindig megpróbálja elvenni az élét. Az érzelmeket gyakran abszurd vagy humoros elemek törik meg. Ilyen például Gábor bokaficama az erdei bolyongás közben, amely egy groteszk gegként oldja fel az önsajnálat határát súroló jelenetet.

A regény címe, Hetvenegy farkas, egy festményre utal, amelyet Gábor öccse készített. A festményen farkasok láthatók egy vérfolyóban, ám a számok nem stimmelnek: nincs is pontosan 71 farkas a képen. Ez a szimbolikus elem tökéletesen illik a regény hangulatához: valami, ami látszólag jelentést hordoz, mégis megfoghatatlan, kibogozhatatlan marad. Akárcsak Gábor dilemmái, amelyekre nincs egyértelmű válasz. A cím egyfajta misztikus talány, amely kérdéseket nyit meg az olvasóban: mit jelent a farkasok száma, miért fontos egyáltalán a megszámlálásuk?

A könyv erős üzenete, hogy az önvizsgálatnak nincs végpontja. Nem nyújt megnyugtató feloldást, nem derül ki egyértelműen, hogy a főszereplő bűnös vagy ártatlan volt-e a múlt eseményeiben. Nem kínál könnyű válaszokat, inkább arra ösztönöz, hogy az olvasó maga is szembenézzen saját emlékeivel, kérdéseivel, félelmeivel.

A könyvbemutatón a regényből Bányai Kelemen Barna olvasott fel részleteket.