Botlatókő őrzi az egykori leánygimnázium igazgatójának emlékét

A Bergen-Belsenben meggyilkolt Lázár Piroska emlékére helyeztek el botlatókövet az egykori iskola épülete előtt Budapesten, a Balassi Bálint utcában.

Dr. Lázár Piroska (1882-1944) leánygimnáziuma 1915-től a Balassi Bálint utca 21-23. számú ház félemeletén működött, elsősorban a zsidó középosztály köreiben tett szert ismertségre. Belefutva az 1930-as évek egyre fojtogatóbb világába, igazgatóként és tanárként továbbra is érvényesítette haladó, a nemzetközi trendekkel összhangban lévő pedagógiai elveit, mindaddig, míg 1944-ben el nem hurcolták és Bergen-Belsenben meg nem ölték. Férje, a híres színész, Beregi Oszkár túlélte a vészkorszakot.
 Az emlékére helyeztek el botlatókövet június 19-én az egykori iskolának otthont adó épület előtt.

A botlatókő elhelyezése előtt az egykori iskola életéről és Lázár Piroska munkásságáról, egykori tanítványairól emlékezett meg Szerkeres Varsa-Vera, egykori tanítvány, tanár, holokauszt-túlélő, Fényi Tibor történész, a ház lakója, valamint Gera Judit, az ELTE professzor emeritusa, akinek édesanyja, Ránki Lívia járt az iskolába.

A rövid beszédek mellett néhány korabeli dokumentumot is megtekinthettek az érdeklődők. Ezt követően került sor a botlatókő elhelyezésére a ház előtt. Az esemény Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) Botlatókövek projektjének részeként valósult meg.

Még több Kibic

Forrásteremtési asszisztenst keres a Bálint Ház

2025.07.11.1 nap ago
Vidám, lelkes és jól író fundraising asszisztensét keresi teljes munkaidőbe a Bálint Ház.

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.3 nap ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Fahidi Éva-díj: tegyünk közösen a gyűlölet ellen, ismerjük el a bátor kiállást!

2025.07.10.3 nap ago
Idén először elindul a jelölés a Fahidi Éváról elnevezett díjra, amellyel olyan emberek munkáját szeretnék láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »