Több díjban is részesült a Lauder Iskola leköszönő főigazgatója

Az állam és a főváros mellett a Mazsihisz is elismerte Horányi Gábor iskolaigazgatói és pedagógiai munkáját.

Horányi Gábor a nyáron köszön le a Lauder Javne Iskola főigazgatói posztjáról. Ebből az alkalomból több kitüntetésben is részesült az elmúlt héten.

A Lauder Iskola Facebook-posztjából kiderült, hogy Rétvári Bence miniszterhelyettes és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a Németh László-díjat adták át Horányi Gábornak a gyermekek harmonikus személyiségformálásában, a különleges gondoskodást igénylő gyermekek, tanulók segítésében elkötelezetten, kiemelkedő eredményességgel és odaadással hosszú időn át végzett nevelő-oktató pedagógiai munkája elismeréséül.

A Főváros Bárczy István-díját a távozó főigazgató már átvehette a Lauder35! – Új fejezet elnevezésű rendezvényen a múlt héten a Rumbach zsinagógában. A díj hivatalos átadásra a héten került sor, amikor Budapest legkiválóbb pedagógusainak és gyermekvédelmi szakembereinek Karácsony Gergely főpolgármester adta át a díjat a Városházán.

Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke szintén a Rumbachban adta át Horányi Gábornak a Mazsihisz Magyar Zsidó Örökség díját.

Még több Kibic

A Gólem Színházzal való együttműködés révén kerülhetnek közelebb a scheiberes diákok a művészethez

2025.11.03.2 hét ago
A Gólem Színházzal való közös munka a Scheiber Iskola tanárai számára is új inspirációkat és szakmai kapcsolatokat hozhat, amelyek gazdagítják oktatási tevékenységüket.

Országos Zsidó Történelemversenyt hirdetett meg a Lauder Iskola

2025.10.28.3 hét ago
A Lauder Javne Iskola LAMA elnevezésű versenye a 19. századi magyar zsidóság történetére és életére összpontosít.

Beszélgetés holokauszt-túlélőkkel

2025.10.27.3 hét ago
A Centropa Alapítvány programjának célja a generációk közötti párbeszéd elősegítése. Várják azon középiskolák és tanárok jelentkezését, akik szeretnék, hogy diákjaik találkozzanak holokauszt-túlélőkkel és meghallgassák személyes történeteiket.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »