A Holokauszt 80 nem pusztán emlékezés, hanem egy élő folyamat

A ZSKF tagszervezetei által a Holokauszt 80 emlékév keretében szervezett események hihetetlenül gazdag, sokrétű és mélyen emberi módon közelítették meg a témát.

Bár a zsidó szervezetek között a forráselosztás kapcsán komoly vitákkal indult a Holokauszt 80 (H80) emlékév, végül sikerült mindenki számára olyan megoldást találni, amelyben megvalósulhattak a tervezett programok.

A kormány egymilliárd forintot különített el a megemlékezésekre, ami megjelent a Magyar Közlönyben, de ezenkívül más hivatalos kommunikáció nem történt az ügyben. A kormányhatározat a támogatás szétosztását a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványra (Mazsök) bízta. A Mazsök kuratóriumának döntése értelmében ebből az összegből a Mazsihisz 270 millió forintot, az EMIH 225 millió forintot, a MAOIH 90 millió forintot, az Élet Menete Alapítvány pedig 138,6 millió forintot kapott. Az állami megemlékezésekre 91,4 millió forintot szántak, míg a Mazsök 50 millió forintot tartott meg.

E fentiek mellett a Mazsök által civil zsidó szervezeteknek kiírt meghívásos pályázaton összesen 135 millió forintot lehetett elnyerni, amelyet később 172 millió forintra emeltek. Az ötletbörzére 105 pályázat érkezett be, amiből a Mazsök és H80 bizottsága 27 nyertest választott ki.

A Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) tagszervezeteinek képviselői azonban nem értettek egyet ezzel a döntéssel, amely alapján a pályázó szervezetek többségének programja nem kapott volna finanszírozást a keretből. A ZSKF érvelése szerint a Mazsöknek az lett volna a feladata, hogy a civil szervezetek tevékenységét segítse, amelyek nem részesülnek központi támogatásból, valamint azt is nehezményezték, hogy bár a kiírásban nem szerepelt, de a döntésnél mégis előnyt élveztek a vidéki programok.

Szabó György, a Mazsök kuratóriumi elnöke megjegyezte, hogy bár sosem lehet úgy pénzt osztani, hogy ne kapjon kritikát az ember, de nyitottan és megértéssel fogadta a kérést, így a kuratórium végül további 35 millió forintra írt ki egy újabb meghívásos pályázatot saját forrásból.

Ennek köszönhetően megvalósulhattak interaktív és kutatópedagógiai programok, amelyek élővé teszik a történelmet fiatalok számára. Művészeti reflexiók (kiállítások, zenei estek, színdarabok, filmvetítések), amelyek arra törekednek, hogy ne csupán beszéljünk a tragédiáról, hanem érzékelhetővé, hallhatóvá is tegyük. Helyszíni és közösségi megemlékezések, amelyek élőlánccal, sófárhanggal, sétálással, közösségi rítusokkal őrzik meg a történelmi emlékezetet.

Körképünk bemutatja, hogy milyen kreatívan megkonstruált, felemelő, egyben felkavaró programokon vehettek részt az érdeklődők, amelyeknek legfontosabb közös sajátossága, hogy a történelmi távlatot mellőzve, a befogadóhoz egészen közel hozza és teszi személyessé a történeteket.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) és a Holokauszt Emlékközpont közös kezdeményezésével a személyes kutatómunka során a fiatalok számára valóban átélhetővé vált az átélhetetlen, a jelenbe hozva a múltat. Eredetileg 2014-ben, most a 80. évfordulóra megújítva Üres padok emlékhelyeket helyeztek el középiskolákban. 2024 novemberében a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban és a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban leplezték le az emléktáblákat – fehér beton plasztikákat, amelyek szimbolikusan „üres padként” állítanak emléket a deportált és sosem visszatért diákoknak.

A projekt részeként a résztvevő iskolák diákjai kutatták fel az egykori tanulótársaik nevét és sorsát, munkájuk közben tablók, naplók és helytörténeti források is előkerültek. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem két hallgatója, Zsiga Renáta és Varga Natália tervezte az emlékművet. Az avatásra Bonyhádon 2024. november 18-án, míg Nyíregyházán egy nappal később került sor.

A 2B Galéria rendezte a Waldsee 1944 – Soha meg nem válaszolt levelezőlapok Auschwitzból kiállítást 2024. szeptember 30-án. A tárlat a koncentrációs táborból küldött képeslapokat mutatta be a foglyoknak előírt sablonlevelek mögé rejtett embertelen valóságot szemléltetve. Waldsee egy kitalált osztrák nyaralóhely, amit a nácik hátborzongató cinizmusa tett a lapok fiktív feladási helyévé. A foglyokkal az SS lágerszemélyzet leveleket íratott, amelyekkel az otthon maradt, még deportálásra váró rokonokat, ismerősöket kellett megnyugtatni azzal, hogy szerencsésen megérkeztek és jól érzik magukat.

Ehhez kapcsolódott a zenei megemlékezés is, egy rendhagyó, experimentális koncertsorozat, amely a fennmaradt, németül diktált és írott mondatok alapján komponált darabokat mutatott be. A vizuális alkotók mellett zeneszerzőket vontak be a közös emlékezésbe. Az Auschwitzból küldött lapok mára alig olvasható soraiban sűrűsödő dráma, a lassan elporladó papíron felvillanó emberi tragédiák lettek az elkészülő új zeneművek ihletői.

A zenés esten háromperces komponált művek voltak hallhatók hegedűre, klarinétra, zongorára és más hangszerekre, melyek a tragédia mögötti mély, hallgatólagos fájdalmat modellezték: a „boldog vagyok, egészséges vagyok” sablonismétlés pokoli visszhangjait. Az előadás mellett a képeslapokból készült installáció önállóan is hatott és önmagában is kegyetlen tanúságtétel volt.

A Limmud Magyarország Ledor vador – Nemzedékről nemzedékre címen rendezett emlékestet. Ezen az eseményén láthatta először a közönség Rajk László frottázsát, amelyet a művész a birkenaui haláltábor fürdőjének, a hírhedt „szaunának” a padozatáról készített 2013-ban.

Az auschwitzi kiállítás megújítása során Rajk László fedezte fel a nyomokat, amelyekre mások addig nem igazán figyeltek fel. Téglába karcolt személy- és helységneveket és dátumokat 1944-ből. Lefényképezte a szöggel vésett, alig látható és lassan eltünedező feliratokat. Azoknak az embereknek utolsó üzeneteit, akiket a nácik az emberi személyiség minden attribútumától meg akartak fosztani, de ők legalább a nevük kezdőbetűjét hátrahagyták. Valami jelet arról, hogy ők is léteztek. Rajk László, az ókori zsidó törzsek számát idéző tizenkét műve mind a próféciát támogatják, hogy honfitársaink neve örökre megmaradjon az emlékezetünkben.

A Csányi5 (Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány) együttműködésben az Auschwitz-Birkenau Emlékmúzeummal, Auschwitzról szóló, öt filmből álló sorozatot mutatott be újszerű megközelítéssel. A filmek személyes, családi történetekre koncentráltak. A múzeumban található tárgyak alapján indított múzeumi kutatások egyéni sorsokat, vagy akár családregényeket dolgoztak fel és jelenítettek meg filmeken: kik voltak ők, mikor jöttek, mi történt velük és a család többi tagjával.

A tömegsírok, a krematóriumok borzalma mellett, vagy inkább helyett bemutatva azt, hogy az áldozatok nem névtelen halottak milliói, hanem ugyanolyan érző, szenvedő, szerető és igyekvő emberek voltak, mint bármelyikünk a 21. században. Az Auschwitzról szóló filmek személyes, családi történetekre koncentráltak. Egy bőröndön talált kislány neve alapján indított múzeumi kutatás szinte egy egész családregényt dolgozott fel és jelenített meg filmen. A program keretében csak olyan film került kiválasztásra, amelyet Magyarországon korábban még soha nem vetítettek. Ez a program még az első pályázati kiírás során nyert támogatást.

A MAZS Alapítvány Az emlékezés relikviái címmel, a Brody House Art Bunkerben rendezett kiállítást harmadgenerációs művészek alkotásaiból, valamint a magyar túlélők családjai által beküldött visszaemlékezésekből. A felemelő és izgalmas kiállítás azt mutatta meg, hogy a túlélők történeteivel átitatott hétköznapi tárgyak miként szolgálnak tanúságtételként múltról és jövőről egyaránt.

Nehéz volt elhinni, hogy egy egyszerű tárgyban milyen történetek rejtőznek. Legyen az a nagymama péntek esti gyertyatartója; a háború idején elásott zsebóra; a körömvágó olló, amely mindvégig a bujkálni kényszerült nagymama zsebében lapult; a vörös korallköves gyűrű, amelyet első tulajdonosa a meggyilkolt édesapjától kapott 13 éves korában, és amelyet azóta mindig a legidősebb lány örököl a családban a 13. születésnapján; vagy a kis doboz, amelybe Kardos Péter főrabbi gyerekként gyűjtögette a cigarettákat az édesapjának, aki már sosem tért haza.

A Centropa Alapítvány a Rumbach zsinagógában tartott a pesti gettó felállításának 80. évfordulójára rendezett megemlékezést, amelyen személyes történeteket olvastak fel. A megemlékezés végén a résztvevők megtekinthették a Történetek egy családi albumból című vándorkiállítás újranyomtatott anyagát, amely ebben az évben magyarországi középiskolákban fog feltűnni.

A tárlat archív képek és interjúk felhasználásával egészen hétköznapi zsidó emberek életét mutatja meg, akik között pék és gyári munkás is megtalálható. A XX. század történetét szándékosan olyan emberek életének bemutatásán keresztül igyekeznek közelebb hozni a diákokhoz, akik teljesen átlagosak voltak, és a származásuktól eltekintve nem tértek el különösebben a Magyarországon élő nem zsidóktól.

A B’nai B’rith Budapest Páholy a Bálint Házban rendezett emlékező konferenciát A Gettó felszabadulás 80. címmel, amely szintén a Mazsök első pályázati kiírásán nyert. A budapesti gettó tragikus történetének bemutatása az egyéni és kollektív emlékezet, valamint a térhasználat és traumák összefonódását vizsgálta. A személyes történetekre és a forrásalapú kutatásra helyezték a hangsúlyt, amely a gettó lakóinak életkörülményeit és tapasztalatait tárta fel.

Az eseményen többek között bemutatták a Centropa történetét és archívumát, amely a zsidó közösségi élet, oktatásban betöltött szerepére, módszertanára és társadalmi hatására is rávilágított, mivel a Centropa interjúi nem arról szólnak, hogyan haltak meg a zsidók, hanem arról, hogyan éltek.

A Gólem Színház zenei estet szervezet jiddis dalokkal a holokauszt idejéből Ég a városunk, testvér! címmel. Továbbá Jön, lát, beszél elnevezésű programjukra négy alkalommal nyolc vidéki csoport érkezett a Gólembe, ahol Borgula András mesélt nekik a zsidóságról, majd vezetett sétán vettek részt az egykori gettóban. Ezt követően megtekintették a Gólem Színház egyik előadását, minden alkalommal másikat, amelyeket beszélgetésen dolgoztak fel a résztvevők.

A Mazsike szervezésében és az Élet Menete Alapítvány támogatásával a Gólemben bemutatták a Tíz hónap Babilon-ügy című előadást, amely a holokauszt és a háború áldozatainak állít emléket az igazságért. Ez volt a legsikeresebb programjuk, amely idén elnyerte a Kortárs Magyar Dráma-díj Különdíját.

A Haver Alapítvány és a Gólem Színház közösen mutatták be Hédi néni (Endrei Hedvig) visszaemlékezésein alapuló projektjüket. A színdarab moduláris formában, tantermi feldolgozásra is alkalmas változatban készült el tanév közben, mintegy 100 diák számára. A Szakácskönyv a túlélésért című előadás és hozzá kapcsolódó interaktív foglalkozás célja, hogy megmutassa: a történelem nem elvont kategória – olykor hétköznapi, máskor tragikusan borzalmas módon formálja az egyén életét, még ha a szereplő csak „háttérben, túlélésre rendezkedve” próbálja elviselni azt.

A Bálint Ház a Nemzeti Filmarchívummal együttműködésében különleges vetítéssorozattal várta a filmrajongókat a Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon. A program keretében klasszikus magyar filmeket mutattak be, amelyek a zsidó kultúra és történelem fontos mozzanatait elevenítik fel:

• Örökség
• Miss Arizona
• Ébredés
• Jelentét trilógia

Emellett színházi előadásokat is szerveztek. A Kedves Én! című előadásban öt kamasz szemszögén keresztül mutatott meg rendkívül érzékeny és személyes képet az 1939 és 1945 közötti évekről. A Nagymamával álmodtam című előadás azt az egy hónapot mutatta be, amelyben a 35 éves főszereplő, Göndör László – a pandémia valamint önismereti válsága kellős közepén – összeköltözött a 97 éves holokauszt-túlélő nagymamájával. Nagymama és unokája 32 napon keresztül próbálták megérteni egymás fájdalmait, traumáit és az egymás iránt érzett mély szeretetet.

Gyarmati Fanni naplója, Gyarmati Fanni könyvéből született prózai előadás, amely a fiatal, játékos lányról szólt, a házasság velejáróiról, a hol szenvedő, hol boldogságban úszó feleségről, a gyermek nélküli anyáról, a házasságtörést elviselő hitvesről, az alkotótársról és az özvegyről.

A Bálint Ház továbbá Csodálkozom, hogy élek címmel rendezett Radnóti emlékestet. Radnóti Miklós csodálatos versei a kirekesztés és a gyűlölet ellen valamint a békevágyról és az élet szeretetéről szólnak. A híres versei mellett kevésbé ismert versei is elhangzottak, valamint részletek a naplójából és a levelezéséből. A szövegek hatását zenei betétek és háttérképek erősítették. Egy másik est keretében pedig Prieger Zsolt Szerb Antal-fantáziáján költőien szürreális és roppant realista, akusztikus és vetített képek, városok és történetek, szerelmek és szeretett irodalmak váltották egymást.

A ZSKF által szervezett Gettó Szíve megemlékezésén diákok, önkéntesek és zsidó civil szervezetek tagjai élőlánccal emlékeztek a budapesti gettó felszabadításának 80. évfordulójára. Ez volt az első megemlékezés, amely az új Klauzál téri emlékműnél zajlott. Az egykori budapesti gettó határa mentén járt körbe a sófár hangja, abból a célból, hogy legyen olyan megemlékezés is, ahol nagy tömegek, aktív részvevőként is megmutathatják, hogy a borzalmakat, amelyek többek között a budapesti gettóban is történtek, sohasem szabad elfelejteni.

A H80 emlékév eseményei megmutatták, hogy a holokauszt nem csupán múlt: a tanulságai – az emberi méltóság védelme, a közösségek felelőssége, a trauma öröksége – ma is érvényesek. A kortárs művészet, az oktatás és a közösségi emlékezet interdiszciplináris együttműködése révén a Holokauszt 80 nem pusztán emlékezés, hanem élő folyamat, amely fontos, aktuális kérdéseket tesz fel és továbbgondolásra ösztönöz.

A H80 emlékév programjai még nem értek véget. Hamarosan elkezdi járni az országot a Hasomer Hacair Magyarország által készített kalandjáték, amely a cionista ellenállás történetét egy interaktív játékon keresztül ismerteti meg a fiatalokkal. A Maccabi VAC Egykor nekik szólt a himnusz című kiállítását pedig május 29. és augusztus 15. között lehet megtekinteni a Wallenberg Emlékparkban: