Október 7. új mérföldkövet jelenthet a magyar zsidóság identitáskeresésében

A magyar zsidó közösség diskurzusait vizsgáló tanulmány jelent meg nemrég október 7. és az azt követő gázai háború kapcsán. A kutatást végző szociológusok, Gerő Márton, Surányi Ráchel és Félix Anikó arra jutottak, hogy a támadást követő első 100 napos időszakban a közösségben egy nagyjából egységes narratíva uralkodott, amely kulcseleme október 7. jelentőségének megértése és hangsúlyozása volt, és amiben a gázai helyzet és a humanitárius szempontok nem kaptak helyet. Ez az idő múlásával valamelyest változni látszik.

Három szociológus, Gerő Márton (HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont, Szociológiai Intézet, ELTE Társadalomtudományi Kar), Surányi Ráchel (ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar) és Félix Anikó (független kutatóként) arra vállalkozott, hogy megvizsgálja, a Hamász terrorszervezet 2023. október 7-én Izrael ellen elkövetett támadása, és az annak nyomán induló háború kapcsán milyen narratívák jelentek meg a magyar zsidó nyilvánosságban.

A Sik Endre szociológus szakmai támogatásával és részben a Mozaik Zsidó Közösségi Hub támogatásával készült kutatás célja az volt, hogy feltárja, milyen diskurzusok érvényesülnek a Hamász október 7-i támadása és az azt követő háborúval kapcsolatban a magyarországi zsidó diaszpórán belül, és hogy ez a keretezés hogyan befolyásolja például az Izraelhez való viszonyt, vagy a magyar kormány Izraellel kapcsolatos politikájának megítélését. A kutatás fókusza az október 7-ét követő első 100 napra esett. Kutatási jelentésük idén áprilisban, A magyar zsidó közösség diskurzusai október 7. és az azt követő háború kapcsán címmel jelent meg.

A projekt során a kutatók többek között az alábbiakat vizsgálták meg:

• milyen narratívák kerültek elő október 7-ével és az azt követő háborúval kapcsolatban;
• hogyan látják a magyar zsidók ezt a konfliktust;
• hogyan keretezik a főbb zsidó szervezetek/csoportok az október 7-i eseményeket és azok utóhatásait, és hogyan alakítja ez saját identitásuk diaszpóra-zsidóként való megítélését;
• hogyan jelennek meg a zsidó közösség hangjai a nem zsidó platformokon.

A zsidó szervezetek tevékenységének és a konfliktussal kapcsolatos álláspontjának megismerése érdekében a kutatók interjúkat készítettek zsidó közösségi vezetőkkel, valamint lapszerkesztőkkel, köztük jómagammal. Továbbá a konfliktusról szóló különböző narratívák vizsgálatához megnézték azokat a cikkeket, amelyek a zsidó (főként online) médiumokban jelennek meg, valamint néhány más szöveget, például nyilvános közösségi média posztokat. Figyelemmel követték a témáról szóló eseményeket, a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) tavalyi konferenciájának a zsidó médiáról szóló panelbeszélgetésén elhangzottakat például többször is idézi a jelentés.

A tanulmány részeredményeit már korábban bemutatták a kutatók. 2024 nyarán a Csányi5-ben megtartott Limmud Napon Surányi Ráchel ismertette, hogy mire jutottak az elemzések során. Októberben pedig Gerő Mártonnal az Aurórában beszéltek kutatásuk addigi állásáról. A múlt hónapban napvilágot látott jelentésükben a kutatók megjegyzik, hogy ezen alkalmakkor hasznos észrevételeket és kritikákat is kaptak, amelyeknek megfelelően módosították a kutatást.

Az összességében 52 oldalas kutatási jelentést érdemes teljes egészében elolvasni, ebben cikkben csak néhány kiemelt részlet megosztására van módunk.

Elsőként érdemes megnézni, milyen mennyiségű tartalom keletkezett október 7. és a háború kapcsán. A vizsgált, első 100 napos időszakban 5915 bejegyzést tettek közzé a különböző zsidó médiumok, civil és egyházi szervezetek. Ezen tartalmakat elemezték a kutatók különféle, a kutatás számára releváns témákra bontva azokat: háború, szolidaritás, túsz, palesztinpárti, antiszemitizmus stb.

Ezen témákból a jelentés szerint a következő tendencia bontakozott ki: míg az Izraelben íródott magyar nyelvű tartalmak (Izraelinfo, Ujkelet.live) többet foglalkoztak a háborúval és annak következményeivel, illetve izraeli belpolitikai vetületével, a magyarországi zsidó lapok (Szombat, Neokohn, Kibic) egyrészt az itthoni eseményekkel (például szolidaritási rendezvények), másrészt a világban zajló reakciókkal voltak inkább elfoglalva. A háborúval kapcsolatos szavak jóval felülreprezentáltak voltak az izraeli-magyar médiumok címeiben, az antiszemitizmus és a szolidaritás viszont a magyar-zsidó újságok címeiben szerepeltek többet.

Az október 7-i események tárgyalása kapcsán a szóhasználatban igen jelentős eltéréseket találtak a kutatók. A tanulmány szerint vannak olyan kifejezések, amelyeket a Chábádhoz kötődő honlapok (Neokohn, zsido.com) preferálnak, ilyen például a brutális jelző a Hamász támadására, a pogrom pedig inkább a Szombat és a Kibic felületén gyakrabban megjelenő kifejezés.

A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy a vizsgált tartalmaknál a terrorizmussal kapcsolatos kifejezések közül a leggyakrabban az iszlamista szerepelt, ezt pedig a palesztin terror szókapcsolat követte. Ez utóbbit leginkább a Kibic és a Neokohn cikkeiben találták meg a kutatók. A jelentés ezzel kapcsolatosan idézi Megyeri Jonatánt, a Neokohn főszerkesztőjét:

„Nagyon fontosnak gondolom, hogy sosem írjuk le, hogy Hamász önmagában, hanem Hamász palesztin terrorszervezet, és ha kell, kétszer megismételjük, hogy terror. […] Erre mondhatná valaki, hogy de hát akkor én egyenlőségjelet húzok a palesztin és a terror között, ha én ezt a kettőt mindig együtt említem, de én ezt nem fogom tagadni.”

A Kibic esetében egyébként nincs ilyesfajta iránymutatás bármilyen szóhasználatra.

A kutatók úgy vélik, hogy míg a palesztin terror szókapcsolat a palesztinokat kapcsolja össze a terrorizmussal, addig a gázai terrorista szókapcsolat sokkal inkább utal a Hamászra (és nem az egész népcsoportra). Ez a szókapcsolat azonban sokkal kevesebbszer szerepelt az elemzett tartalmakban, ellenben nagyon kevés olyan cikk született, amely megpróbált különbséget tenni a gázai lakosság és a Hamász között.

Ami a narratívát illeti, a kutatók arra jutottak, hogy a vizsgált tartalmakban nincsenek nagy különbségek az október 7-i támadás értelmezésében. A fő narratíva az volt, hogy ez egy terrortámadás volt, amelyet a Hamász és más terrorszervezetek követtek el.

A tanulmány rámutat, hogy a támadás kapcsán azonnal megjelenik a holokauszt, mint viszonyítási pont, talán éppen azért, mert mind nemzetközi, mind a zsidó és izraeli történelmen belüli jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Ugyanakkor – jegyzik meg a kutatók – vita van arról, hogy a holokausztot kell-e, szabad-e összehasonlításként használni, vagy ez egyfajta relativizálás. Összességében azonban az, hogy október 7. trauma volt a világ zsidósága számára, széles körben elterjedt nézet.

Az ellen-narratíva, hogy a Hamász egy palesztin szabadságharcos szervezet, aki az izraeli megszállás ellen küzdött, értelemszerűen a vizsgált tartalmakban kizárólag idézőjelben, palesztin forrásokra hivatkozva jelent meg, néhol cinikus megjegyzéssel.

Az izraeli válaszcsapást illetően összességében általános volt az egyetértés a fő narratívában, miszerint, mivel Izraelt megtámadták, joga van az önvédelemhez. Az idő múlásával azonban (szórványosan ugyan, de) megjelent egy kritikusabb megközelítés is, amely szerint Izraelnek óvatosabban kellene harcolnia, hogy kevésbé ártson a civil lakosságnak. A jogos önvédelem ellen-narratívája, vagyis az, hogy Izrael népirtást követ el Gázában, kizárólag idézőjelben szerepelt, azaz csupán azért idézték, hogy aztán ezt megcáfolják.

A palesztin lakosság és a Hamász/terroristák között különbséget téve több cikk is hangsúlyozza, hogy Izrael nem a lakosság, hanem csak a Hamász/terroristák ellen harcol. A kutatási jelentés Őri Ádám, a Kibic Magazinban 2023 novemberében megjelent véleménycikkét idézi példaként:

„Az október 7-i terrortámadás után Izrael a Hamász ellen indított háborút. Ennek a háborúnak az áldozatai most a gázaiak, akik ezrével halnak meg. Izraelnek azonban nem célja a gázaiak vagy a palesztinok kiirtása. Természetesen jogosan kritizálhatja bárki az izraeli hadműveletek magas civil áldozatainak számát, de ettől még ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy ez nem genocídium.”

A gázai lakosság a vizsgált tartalmak esetében nem kapott nagy figyelmet a diskurzusban. A tanulmányban Frank Péter, az Izraelinfo alapító főszerkesztője ezt azzal magyarázza, hogy mivel a független újságírókat nem engedik be a Gázai övezetbe, ezért nehéz megbízható és elsődleges információt szerezni az ottani helyzetről. Összességében egy-két olyan cikket találtak a kutatók, ahol együttérző hangnemben beszéltek a gázaiakról.

A kvalitatív kutatás során a teljes adatbázishoz képest sok olyan tartalmat találtak, amelyek a palesztinbarát eseményeket/hangokat, illetve a baloldal követeléseit egy lapon emlegették az antiszemitizmussal. Egy másik aspektusa ennek a média felelőssége/szerepe volt: több cikkben is részletesen fejtegették a 444, a Mérce, a Partizán és a BBC felelősségét az antiszemita, szélsőbaloldali, Izrael-ellenes retorikájukért.

A vizsgált tartalmak visszatérő eleme volt az áldozatiság kérdése is. Míg azonban a zsidók áldozati szerepéről kevesebb a vita (nagyobb az egyetértés a zsidó közösségen belül), a palesztinok áldozati szerepével kapcsolatban már annál inkább vannak nézeteltérések.

A kutatók végül arra a következtetésre jutottak, hogy az október 7-i terrortámadást a diaszpórában élő zsidók személyes traumaként élték meg, és ezt a sűrűsödő antiszemita megnyilvánulások csak erősítették. Bár a kutatás nem a diaszpórában élő zsidók megkérdezésére épült, a kutatók számára egyértelműnek tűnik, hogy a terrortámadás és a Hamász, vagy más palesztin szervezetek megítélése egyöntetűen negatív a magyar zsidó nyilvánosságban. A személyesség érzése is hasonlóan erős lehet és a terrortámadás az egyébként megosztott közösség szokatlan (bár nem teljes) együttmozgását, együttes reakcióját és közös szolidaritási akciókat idézett elő.

A tanulmány szerint a különböző szervezetekhez, csoportokhoz tartozó médiumokban megjelenő narratíva is egységesnek tűnik az első 100 napban, az egyik kulcselem október 7. jelentőségének megértése és hangsúlyozása. Elnevezésbeli különbségek tapasztalhatóak a EMIH-hez, illetve a Mazsihiszhez közel álló portálok szóhasználatában, de az Izraellel és az izraeli áldozatokkal való szolidaritás és Izrael a terrortámadást követő háborús politikája melletti kiállás közös elemeket jelentenek.

Emellett azért érezhető különbségeket is találtak a médiumok között a témák megoszlásában, és a domináns narratívákban is. Vannak aspektusok, amikben a magyar nyelvű zsidó újságok a publikáció országa szerint (Magyarország, Izrael) térnek el, és van, amikor inkább a zsidó diaszpórán belül a kormányt támogató és azzal szemben kritikus szervezetek között húzódó politikai törésvonal számít. A kutatók ezen felül azt állapították meg, hogy összességében mindegyik újságban kevés a forráskritika.

További következtetés, hogy az első 100 napban nem csak a gázai helyzet tárgyalása és a humanitárius szempontok nem jelennek meg a magyar zsidó narratívákban, hanem – ebben az időszakban – nem látszik az izraeli belpolitika fokozódó megosztottsága sem.

Ezzel kapcsolatban az interjúalanyok közül Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetője, a ZSKF korábbi elnöke arról beszélt, hogy nem csak Izrael-párti vagy palesztinpárti lehet valaki, hanem lehet egyszerre a kettő. Kenesei Marcell, a Bálint Ház igazgatója, a ZSKF jelenlegi elnöke pedig úgy fogalmazott:

„fekete-fehér lett a kép az emberek fejében még azoknak is, akiknél korábban voltak árnyalatok”.

A kutatók mindezzel együtt hangsúlyozzák, hogy a kutatás mindössze október 7-et, és az azt követő 100 napot öleli fel, az eredmények csupán erre az időszakra vonatkoznak. Szerintük az azóta eltelt időszak is azt mutatja, hogy október 7. és az azt követő háború jelentősége nem csak az izraeli-palesztin konfliktus szempontjából és a magyar, illetve más országokbeli diaszpórák számára kiemelkedő jelentőségű, hanem a nemzetközi közösség számára is meghatározó esemény.

Az elmúlt időszakban ugyanis a magyar zsidó nyilvánosságban is megjelentek törésvonalak, a holokauszt és október 7. összehasonlíthatósága vagy a Netanjáhu-kormány háborús politikájával szembeni erősödő kritika mentén – és ezzel közvetve a magyar kormány a nemzetközi büntetőbíróság elfogatóparancsával kapcsolatos álláspontjával szemben.

A tanulmány szerzői azt is kiemelik, hogy a zsidóság intézményeinek vizsgálata nem ad teljes képet a magyar zsidóság vélemény-szerkezetéről. Ez inkább az „elit”, a magyar diaszpóra elkötelezettebb, annak működtetésében résztvevő csoportok véleménykifejezési terepe, az itt megfogalmazott véleményektől eltérő hangokat más jellegű, kérdőíves vagy fókuszcsoportos kutatásokkal, esetleg a közösségi médiában megjelenő hozzászólások elemzésével lehetne feltárni. Hiszen, mint írják, a magyar zsidó diaszpóra nem zárt közösség, a nem zsidó nyilvánosság intézményei a diaszpóra jelenős részre legalább annyira, sőt valószínűleg nagyobb hatással bírnak, mint az általuk vizsgált médiumok és szervezetek.

Gerő Márton, Surányi Ráchel és Félix Anikó mégis úgy gondolják, hogy az így megismert vélemények és narratívák, pontosan az azok mögött álló intézmények, szervezetek, szereplők a diaszpórában betöltött szerepe miatt kulcsfontosságúak a magyar zsidóság identitáskeresési stratégiáit illetően. Az identitáskeresésben október 7. valószínűleg új mérföldkövet jelent és világossá tette, hogy az Izraelhez való viszony többé nem marginális elem a magyarországi zsidó diaszpóra identitásában, hanem ennél jóval centrálisabb elemmé válhat.

A kutatók szerint így az is kérdés, hogy a korábban jellemző „inkonzisztens liberalizmus” továbbra is a magyar zsidóság egyik jellemzője marad-e, vagy a politikai álláspontok koherenciájának növekedését és ezzel fokozódó polarizációt figyelhetünk-e meg a magyar zsidó közösségen belül is, akár az Izraellel kapcsolatos, akár belpolitikai kérdésekben is.

Az A magyar zsidó közösség diskurzusai október 7. és az azt követő háború kapcsán című tanulmányt teljes egészében itt lehet elolvasni: PDF.

Gerő Márton és Surányi Ráchel május 20-án a Független Médiaközpont rendezvényén mutatják be a kutatás eredményét a Vörösmarty utcai Sajtóházban. További részletek a Facebook-eseményben találhatók.