Lázár János nemzeti emléknek minősülő műemlékké nyilvánítaná a XII. kerületi turulszobrot

Képzőművészeti értékeinek megőrzése céljából.

Nemzeti emléknek minősülő műemlékké nyilvánítaná Lázár János építési és közlekedési miniszter a hegyvidéki turulszobrot, írja az erről szóló miniszteri rendelettervezet alapján a hvg.hu. A műemlékké nyilvánítás a tervezet szerint a szobor „képzőművészeti értékeinek megőrzése céljából” történne.

A Mi Hazánk demonstrációja a Turul megmentésért 2024. október 23-án (Fotó: MTI / Kocsis Zoltán)

A lap megjegyzi, hogy a szélsőjobb egyik kedvenc gyülekezési helyének számító szobor műemlékké nyilvánításával kapcsolatos döntés nem előzmény nélküli. Miután tavaly Kovács Gergely lett a kerület polgármestere, ő kilátásba helyezte az ideológiai és politikai vitákkal terhelt műalkotás elbontását a közterületről, ami ellen hevesen kikelt például a Mi Hazánk, tavaly ősszel pedig Lázár János már ideiglenes műemléki védelmet adott a szobornak, amit a kerület idén januárban bíróságon támadott meg.

A hegyvidéki önkormányzat szerint ugyanis az ideiglenes védelemmel Lázár János minisztériuma politikai döntést hozott, a lakosság és az önkormányzat megkérdezése nélkül, annak pedig szerintük semmi alapja nincs, hogy a szobrot a megsemmisülés veszélye fenyegetné.

Akár a szélsőjobbal való konfliktust is vállalná a turul lecserélésével az új hegyvidéki polgármester




Még több Kibic

Meghalt Kinszki Judit

2025.11.15.1 nap ago
„Fantasztikus mesélő volt, és csodálatos pedagógus. Történeteivel nemcsak tanított, de hidakat épített generációk között” – írja búcsúztatójában a 91 évesen elhunyt holokauszt-túlélőről a Centropa Alapítvány.

Gal Gadot lesz a zsidó Nobel következő díjazottja

2025.11.12.4 nap ago
Az indoklás szerint az izraeli színésznő a túszok és Izrael melletti kiállásával érdemelte ki a Genezis-díjat. Gadot az elismeréssel járó egymillió dollárt olyan szervezeteknek ajánlja fel, amelyek segítenek Izraelnek a gyógyulásban.

Közösségi fesztivállal ünnepli 10. születésnapját az Adománytaxi, az Év Fővárosi Civil Szervezete

2025.11.10.6 nap ago
A 10 évvel ezelőtt indult Adománytaxi évente közel 7000 rászorulónak nyújt segítséget hátrányos helyzetű településeken. A szervezet közösségi fesztivállal ünnepli születésnapját, ahol fotókiállítás, színházi előadás, jótékonysági vásár, pódiumbeszélgetések, koncertek, varró- és slam poetry workshopok segítségével nyerhetünk betekintést 10 éves történetébe.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »