Szabó György: Nem lehet úgy pénzt osztani, hogy ne kapjon kritikát az ember

Szabó Györggyel, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) kuratóriumának elnökével a Holokauszt80 emlékév nehézségeiről, sikereiről és tanulságairól beszélgettünk. Az elnök a Mazsököt ért kritikák mellett arról is beszélt, hogy szerinte melyik megemlékezési formákkal lehet megszólítani a fiatalokat. Örömmel látja, hogy sokat javult a civil szervezetek és a köztük lévő viszony, hiszen zsidó identitás megtartásáért folytatott küzdelemben mindenkire szükség van. Azzal a kritikával viszont nem ért egyet, hogy a kormányzat azt sugallná, hogy a holokauszt nem a teljes társadalom, hanem a zsidók tragédiája.

A Holokauszt80 (H80) emlékév már a kezdetekkor megcsúszott, mert valamilyen okból kifolyólag csak igen későn jelezte a kormány, hogy erre mekkora összeget fordít. Miből fakadt ez a csúszás és milyen problémákat okozott Mazsöknek?

Alapvetően a csúszás oka természetesen a döntés volt, hiszen csak valamikor novemberben született meg a kormányzati döntés a forrás biztosításáról. Semmiféle szándékosság ebben nem fellelhető. Pusztán a döntési mechanizmusok voltak egy kicsit lassabbak, mint általában. Igazából a támogatások elosztásának a bonyolultsága és metodikájának kidolgozása vett viszonylag hosszú időt igénybe. Noha a Mazsöknek a múltban is voltak gyakorlatai egyszeri támogatások biztosításában (például a zsidó emancipáció emlékéve, a Szenes Anna emlékév), egyik sem volt ilyen nagy volumenű. A rendszernek a kitalálása, kidolgozása, pontosítása hosszú időt vett igénybe. Ezért csak valamikor januárban írtuk ki a pályázatot, és nagyjából valamikor márciusban kezdődtek csak el tulajdonképpen a kifizetések, illetve a programok pénzügyi finanszírozása.

Ilyen esetben van lehetőségük visszajelezni a kormánynak, mint konstruktív kritika, hogy Önöknek nehézséget okozott, hogy későn született meg ez a döntés, és emiatt kevés idejük volt erre a hatalmas munkára?

Ez most már nem időszerű. Azóta eltelt több mint egy év, és lezajlott a sikeres emlékév. Azt szokták mondani, hogy az emberek politikai emlékezete három hónapig tart. Nem releváns, hogy mi volt másfél évvel ezelőtt, hiszen a problémát sikeresen megugrottuk. Azóta több betartandó határidő volt, amelyet túlnyomó többségében mindenki betartott, mi is időben meg fogjuk tenni a kötelezettségeinket.

A Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) tagszervezetei részéről fölmerült egy olyan kritika, hogy a zsidó civil szervezetek kevés pályázaton nyertek a H80 keretein belül. Ezzel a problémával Önhöz fordultak. Mely kritikákat érezte megalapozottnak a részükről és melyeket nem, illetve hogyan igyekezett kezelni ezeket?

Nyilván kritikákat mindig kapunk, hiszen általában elmondható – és nem feltétlen a Holokauszt80-ra gondolok, de a H80-ra is igaz –, hogy a rendelkezésre álló forrásnak majdnem ötszörösére jön be igény. Óhatatlan, hogy a döntések következtében mindig legyenek elégedetlenek a rendszerben, hiszen nem tudunk minden igényt kielégíteni. Ez a helyzet állt elő gyakorlatilag a H80 tekintetében is. Nagyon nagyszámú ötlet jött be, amiknek sajnos a nagy része nem volt olyan minőségű, hogy a H80 pályázaton történő elindulásra alkalmasnak ítéltük volna. A ZSKF részéről – ami vitathatatlanul a legnagyobb zsidó civil szervezetek által létrehozott tömörülés – elhangzottak kritikák, ami miatt két alkalommal is hosszas megbeszélést tartottam a ZSKF vezetőivel. Ennek folyományaként döntöttünk úgy, hogy saját forrásból további 35 millió forintot biztosítunk a Holokauszt80 kiegészítéseként. Ebből a 35 millió forintból – azt hiszem – további 21 szervezet tudott támogatást kapni és a programjait megvalósítani.

Végül mi győzte meg a Mazsököt arról, hogy ezt a plusz 35 millió forintot biztosítsák?

Akkor, amikor az ember döntéseket hoz, nagyon sok esetben egyik vagy másik, sőt akár több ujját is meg kell harapnia egyszerre ahhoz, hogy a döntés keresztül tudjon menni. Ebben az esetben is ez történt. Ennek a 35 millió forintnak az odaítélése azt a célt szolgálta, hogy az ujj megharapását követő sérüléseket valamiféle gyorskötözővel azonnal gyógyítani tudjuk. Ennek köszönhetően további olyan projekteket tudtunk beemelni a támogatott projektek mellé, amelyek támogathatóak lettek volna, pusztán a választás mikéntje miatt estek ki az előző körből. A hagyományos pályázatoknál a Mazsöknek nincs olyan kényszere, hogy a projekt teljes egészét finanszírozza, hanem részegységeket is tud finanszírozni. A H80 esetében azonban az volt a cél, hogy minden egyes projekt 100 százalékos biztonsággal meg legyen finanszírozva, ezért a teljes finanszírozást biztosítani kell. Következésképpen több olyan projekt esett ki az első elbírálás alatt azért, mert a Mazsöknek nem volt lehetősége arra, hogy a teljes összeget finanszírozni tudja ennyi pályázat esetén.

Szintén felmerült kritikaként, hogy nem elég átlátható, hogy mi alapján születtek a döntések. Ezt a kritikát jogosnak érzi, vagy inkább úgy gondolja, hogy ez egyszerűen csak a speciálisan rövid határidőből fakadt, ami a kiírásra, a pályázásra, a döntésre és minden másra a rendelkezésükre állt?

A kritikákhoz hozzá vagyunk szokva, hiszen nem lehet úgy pénzt osztani, hogy ne kapjon kritikát az ember. Ahhoz kétség sem fér, hogy minden egyes pályázat elbírálásakor nagyon hosszú, időigényes, aprólékos munka folyt annak érdekében, hogy a pályázatok kellőképpen legyenek elbírálva. A Mazsök teljes mértékben demokratikus szervezet, és a bíráló bizottságokban a zsidó közélet minden részéről érkező kuratóriumi tagok ülnek. Tehát azt a kifogást mindig határozottan visszautasítottam, hogy a döntést megelőző munka nem volt elég áttekinthető vagy körültekintő, hiszen a kuratóriumi és bizottsági tagoknak nagyon sok órájuk van abban, hogy tényleg olyan döntést hozzunk, ami helytálló. Ennek ellenére tudjuk, hogy jó döntés nincs, mert valaki mindig kritikával fog élni.

Hogy érzi, összességében mennyire volt sikeres a Holokauszt80 emlékév?

Úgy gondolom, sikeres volt, sőt nagyon sikeres volt, hiszen sikerült jó néhány olyan programot megvalósítani, amelyek nem hétköznapi programok voltak, hanem nyomot hagytak a társadalom szélesebb rétegeiben, tehát nem belterjes megemlékezések voltak. Az én meglátásomban az elsődleges cél, hogy a többségi társadalom figyelmét hívjuk fel a holokauszt borzalmaira és emlékezetére. Én úgy gondolom, hogy ezt a célt elértük, és olyan kivételes projektek születtek meg, amelyek komoly nyomot hagytak a társadalomban.

Tud mondani olyan példákat, amire kifejezetten büszke és kiemelné őket a többi közül?

Büszke vagyok a Szenes Hanna falfestményre a Frankel Leó úton. Természetesen nagyon büszke vagyok színielőadásokra, a Győri Balettre, a Kaddisra vagy a Fesztiválzenekar hangversenyére, és lehetne még tovább sorolni. Ezek nem azonos sablonra készült rendezvények vagy előadások voltak, hanem nagyon komoly befektetéssel és előkészítéssel megvalósított projektek.

Tud olyan programot, ami végül nem megfelelően valósult meg, vagy nem volt vele teljesen elégedett?

Én soha nem vagyok elégedett. Különösen nem vagyok soha elégedett magammal. Alapvetően mégis azt lehet mondani, hogy nagy eltérések nem történtek a projektek megvalósításában, hiszen nagyon komoly ellenőrzés és felügyelet mellett folyt ez a folyamat. A Mazsöknél egy külön erre felvett kolléganő dolgozott azzal, hogy minden egyes projektet végigkövetett, minden egyes projektnek a teljesítési igazolásait megvizsgálta, minden egyes kifizetést ellenőrzött. Nem tudok kiemelni olyan projektet, ami sikertelen lett volna.

Hogy érzi, hogy mik azok a megemlékezési formák, amiknek még van létjogosultsága? Mivel lehet leginkább megfogni a többségi társadalmat vagy akár a fiatal zsidókat, és mik azok, amik erre ma már kevésbé alkalmasak?

Ez nem egyszerű kérdés. Mit jelent a hagyományos megemlékezés? Elmennek az emberek egy bizonyos településen egy holokauszt-emlékműhöz, amin köveket helyeznek el. Ez jelenthet egy hagyományos megemlékezést, ami fiatalok számára valóban nem biztos, hogy vonzó program. Bár erre is szükség van. Abban az esetben, ha egy ilyen eseményt kibővítünk – nagyon sok ilyen példa volt a H80 alatt –, és a megemlékezésbe bevonjuk az adott település lakosságát, főleg az erre fogékony diákokat, akkor átalakul ennek az értelme. Így már nem saját magunk emlékezünk meg saját magunkról, hanem elmondjuk az adott településen élő fiataloknak azt a történetet, amit az esetek 90 százalékában a település lakói már nem ismernek. Amikor elmondjuk a település lakóinak, hogy a zsidó közösség mit adott hozzá a faluhoz, akkor nagyon sok megható történetet hallunk hirtelen idősebb emberektől, hogy hogyan és milyen emlékek fűzik őket a zsidókhoz. A megemlékezés alapja nem vonzza be a fiatalokat, de ha ez ki van bővítve, akkor egy olyan ablakot nyitunk az ott élő fiatalok számára, amitől már más fényben látják a saját családjuk és településük történelmét.

Figyeltek arra, amikor válogattak a pályázatok között, hogy olyanok legyenek, amik adott esetben szólnak a többségi társadalomhoz vagy a zsidó és nem zsidó fiatalokhoz?

Én hosszú ideje azt mondom, hogy nem saját magunkat kell emlékeztetni a holokausztra, hiszen mi nagyon jól emlékszünk. Nyilván saját magunkat nem kell erre emlékeztetni, hiszen mi, a gyerekeink, unokáink is tudni fogják, hogy mi történt. A többségi társadalom azonban legfeljebb egy vagy két ilyen témájú történelemórán ült, ezért a száraz könyvlapokon kívül semmi mást nem mond nekik a holokauszt fogalma. Amikor kivisszük ezt művészeti előadásokon vagy alkotásokon keresztül a többségi társadalom részére, akkor sokkal érthetőbbé válik az egyszerű polgár számára is.

Volt egy olyan kritika a kormány felé, hogy azáltal, hogy ezt az összeget a Mazsök kapta meg és Önöknek kellett szétosztaniuk, nem abba az irányba mozdult el ez az elképzelés, hogy ez egy közös tragédiája a magyar társadalomnak, hanem abba, hogy ez a zsidók ügye.

Úgy gondolom, hogy ez a nézőpont teljesen hibás, hiszen a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt Magyarország kormánya hozta létre. A Miniszterelnökség gyakorolja az alapító jogokat. Ha tetszik, azt is mondhatjuk, hogy a Mazsök a mindenkori magyar kormánynak egy háttérintézménye. Vagyis ebben az esetben a Mazsök nem különbözik a magyar kormánytól.

Mit szóltunk volna, hogyha mondjuk az atomkutatásra fölcímkézett pénzt a Mezőgazdasági Minisztérium kapta volna meg? Az feltehetően káoszhoz vezetett volna ki. A mezőgazdászok nem tudták volna, hogy milyen atomprogramokat kell megvalósítani. Következésképpen a döntés egyértelmű, érthető és világos akkor, amikor Magyarország kormánya az általa megítélt pénzösszeget annak az általa létrehozott és működtetett közalapítványnak adta oda, ami az adott ügyben illetékes, a kuratóriuma pedig a zsidó közösségek képviselőiből áll össze.

Az evidencia, hogy ebben csak mi tudunk jó döntést hozni és mi vagyunk illetékesek?

Nem gondolom, hogy mondjuk a Római Katolikus Egyház vagy a Református Egyház el tudta volna osztani kellőképpen ezeket a pénzeket.

Nyilván nem is arra gondoltam, hogy más egyházaknak adják oda a döntés jogát.

Nagyon fontos, hogy egy olyan testület döntsön ebben a kérdésben konszenzusos alapon, ami ismeri a zsidó társadalmat, ismeri a problémakört, ismeri a szereplőket és helytálló döntéseket tud hozni. Hogyha fölállt volna egy eseti bizottság nem tudom én kikből, és olyan döntéseket hozott volna meg, amelyek aztán jelentős kritikát eredményeztek volna a zsidó társadalom részéről, jóval nagyobb lett volna a baj.

Én azon gondolkoztam ennek a kritikának a kapcsán, hogy ez a döntés nem sugallja-e azt, mintha ez a mi belső tragédiánk lenne, amihez hozzájárul ugyan a magyar állam, de alapvetően a zsidók ügyének tartja. Ha egy – Ön által említett – eseti bizottság osztotta volna a pénzt, akkor ez az érzet talán kevésbé lett volna erős.

Nem gondolom, hiszen ezeknek a rendezvényeknek a nagy részén a magyar kormány szinte mindig képviseltette magát. A köztársasági elnöktől kezdve, jelentős politikuson keresztül más különféle tisztviselőkig. Nem gondolom, hogy a magyar kormány azt sugallta volna, hogy ez a zsidók és nem Magyarország problémája. Főleg annak ismeretében, hogy az elmúlt másfél évtizedben Magyarország kormánya többször fölvállalta a felelősségét a holokausztban történtekért. Tehát semmiféleképpen nem az történt, hogy ezt a problémát le kívánta volna rázni magáról a kormány.

A H80-as pályázatok után elkezdődött valamiféle szorosabb együttműködés vagy közeledés a ZSKF és a Mazsök között?

Mióta a Mazsök elnöke vagyok én folyamatosan annak a pártján voltam, hogy nagyobb együttműködés legyen a civilek és a Mazsök között. Nyilván a Holokauszt80 jelentős lökést adott ennek, és a ZSKF mellett más civil szervezetekkel is szorosabb lett a viszonyunk. Az elmúlt években is voltak találkozások, beszélgetések ezügyben, de nem volt igazi áttörés. A H80 tekintetében talán azt látta a ZSKF és más civil szervezetek is, hogy sem a Mazsök, sem az elnöke nem egy kénkövet hányó hatalmas szarvakkal rendelkező ördög. Látták, hogy mi azért dolgozunk, hogy a zsidó közélet, a zsidó civil szervezetek, a zsidó fiatalok munkája és lelkesedése támogatva legyen.

Milyen tanulságokat vont le ebből az időszakból?

Ez az emlékév volt az, amikor nagyon sok civil szervezettel ilyen mélységekig együtt dolgoztunk. Felemelő és szívmelengető volt a lelkesedés, az akarás, a megvalósítási szándék, amit a civil szervezetek irányából láttunk. Többször kellett közösen problémákat megoldani, amiket sikeresen megugrottunk. Remélem, hogy ez a folyamat, a civil szervezetekkel való együttműködés tovább fog működni és tovább fog javulni, hiszen van bőségesen mit csinálni. Főleg van mit csinálni a fiatal generációval, akinek a megszólítása külön kihívás.

Nagy kérdés, hogy mi lesz, amikor már nem lesznek köztünk holokauszt-túlélők. Most még „könnyű” a megemlékezés, mert vannak élő tanúk. Nélkülük nehezebb lesz életben kell tartani a lángot, de akkor is életben kell tartani az emlékezést, a történelmet, a soha többé mondatot, ami borzasztó nagy kihívás lesz mindenki számára. Persze a zsidóság nemcsak a holokauszt. Zsidóság volt előtte, közben és van utána is. Azokat az értékeket, amit a mai fiatalság hordoz magában tovább kell fejleszteni és életben kell tartani. Az eddigieknél jóval nagyobb hangsúlyt kell helyezni a zsidó identitás megtartásának a fontossága.