Akár a történelem élő részévé is válhatsz

Somer bál és Somer portya, valamint peula az antiszemitizmusról a Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom májusi programjai között.

A Hasomer Hacair, röviden Somer, egy zsidó ifjúsági mozgalom. Legfőbb célja, hogy a következő generációt a judaizmus mellett szolidaritásra és aktivitásra tanítsa, illetve közösségi élményt nyújtson gyermekeknek. Bővebben…

Sok szeretettel várunk foglalkozásainkon 6-tól 18 éves korig minden kedves érdeklődőt!

TÁMOGASS MINKET ADÓD 1%-VAL

Adód 1%-nak felajánlásával az oktatásunk szempontjából legjelentősebb, kiscsoportos foglalkozásokat szeretnénk megvalósítani. Minden felajánlás egy újabb foglalkozás megvalósulását teszi lehetővé.

Kérlek adományozd nekünk adód egy százalékát weboldalunkon keresztül!

EZEN A HÉTEN

Somer bál

Dátum: 2025.05.10.
Időpont: 17:30-20:00
Helyszín: Ken (Révay utca 16.)

A Somer bál egy igazán fényűző alkalom, ahol mindenki átélheti a szalagavatós kiöltözést. Ha már elegáns báli ruhát öltöttünk fel, akkor a tánc sem maradhat el. A gyerekeknek lehetőségük lesz különböző táncokat kipróbálni. A legjobb táncosok a parkett és parketta, míg a legelegánsabbak az uralkodó címben részesülhetnek. Mivel az egész estés táncolást nem lehet étel és ital nélkül bírni, a program alatt büfé is rendelkezésre áll. 

Facebook-esemény

Fotó: Hasomer Hacair

TOVÁBBÁ

Zmán kvucot

Dátum: 2025.05.17.
Időpont: 17:30-20:00
Helyszín: Ken (Révay utca 16.)

A zmán kvucot egy héber szó, jelentése: csoportidő. Ezen a foglalkozáson havonta találkozhatnak a gyerekek a saját korosztályukkal, barátaikkal. Ezen a programon együtt döntjük el, mivel töltjük közösen az időt, itt minden a csoportról szól. Lehetőség nyílik jobban megismerni társaikat és önmagukat is, közös játékokon keresztül egészen a nagy problémákat feloldó beszélgetésig.

Facebook-esemény

Somer portya

Dátum: 2025.05.24.
Időpont: 16:30
Helyszín: Ken (Révay utca 16.)

A Somer Portya során lehetőséged nyílik mélyebben megismerni a zsidónegyed gazdag történelmét, miközben felfedezheted a múlt nyomait, amelyek az itt élők életének lenyomatai. A séta alatt bejárhatod a negyed rejtett zugait, megismerheted az egykor ott élő közösség mindennapjait, és feltárhatod azokat a történeteket, amelyek a helyszínekhez kapcsolódnak. A program segítségével nemcsak a zsidónegyedet ismerheted meg alaposabban, hanem a történelem élő részévé is válhatsz, miközben felidézed és újraértelmezed a múlt emlékeit.

Facebook-esemény

Peula

Dátum: 2025.05.31.
Időpont: 17:30-20:00
Helyszín: Ken (Révay utca 16.)

A Someres évadokat körülöleli egy éves téma, ami szerint tarjuk a foglalkozásainkat. Ez, a legszembetűnőbben talán a Peulákon észrevehető, ahol minden hónapban egy témát járunk körül, beszélgetünk róla és játékosan, non-formálisan feldolgozzuk. Jelenleg három korcsoportot különböztetünk meg: Parparim (legkisebbek), Kvisza (középső csoport), Leviatan (legidősebbek). Az e heti és egyben idei évadunk utolsó peulájának témája az antiszemitizmus. Megtanuljuk, hogyan is ismerjük fel és kezeljük gyorsan az ilyen helyzeteket anélkül, hogy a félelem átvenné az uralkodást felettünk.

Facebook-esemény

Fotó: Hasomer Hacair

Nomád Tábor

Hatnapos kalandra hívunk a nyáron! A nomád tábor élményeken keresztül enged téged kapcsolódni a városi létben tőled elszakadt természethez.

Dátum: 2025.07.03-08.
Helyszín: Teleki Pál Cserkészpark (Mogyoród)
Regisztráció: somer.hu/nomad
Részvételi díj akár már 10.000 Ft-tól.

Még több Kibic

Sávuot – Haza: avagy Mózestől a NER-ig

2025.05.20.15 óra ago
A Bálint Ház idei sávuotjának témája a „Haza” lesz, amely arra ösztönöz, hogy mélyebben gondolkodjunk arról, mit jelent számunkra az otthon, és mitől lesz több, mint a hely, ahol élünk.

A hulca avató szertartás, ahol egy fehér cipőfűzővel erősítik meg a köteléket a szervezettel

2025.05.19.1 nap ago
Mindenki jobban meg tudja ismerni társait és önmagát a Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom következő programjaival.

Szavazz a magyarországi zsidóságért és Izraelért!

2025.05.15.5 nap ago
Ötévente van lehetőség megválasztani, hogy kik képviseljék a hazai zsidó közösségeket a Cionista Világkongresszuson.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »