A napfény íze meghívást kapott a cannes-i filmfesztiválra

Cannes a filmklasszikus a közelmúltban restaurált verziójának vetítésével tiszteleg Szabó István rendező előtt.

Nyolcadik alkalommal válogatott be a Nemzeti Filmintézet (NFI) által restaurált magyar filmklasszikust a cannes-i filmfesztivál Cannes Classics elnevezésű hivatalos programja, amelybe idén Szabó István A napfény íze című filmje kapott meghívást.

Fotó: NFI

A magyar rendező előtt – akinek filmjei ötször szerepeltek a fesztivál versenyprogramjában, aki 1985-ben elnyerte a Zsűri díját (Redl ezredes) és 1986-ban a zsűri tagja volt – A napfény íze közelmúltban restaurált verziójának vetítésével tiszteleg Cannes – olvasható a szervezők szerdai közleményében.

A világsztárokkal forgatott A napfény íze tavaly volt 25 éves. A cannes-i premieren személyesen vesz részt Szabó István és Robert Lantos producer.

Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem, Fábri Zoltán Körhinta, Bacsó Péter A tanú, Sára Sándor Feldobott kő, Mészáros Márta Napló gyermekeimnek és Elek Judit Sziget a szárazföldön című filmje után immár nyolcadik alkalommal hívott meg magyar filmet a május 13-án kezdődő 78. cannes-i fesztivál az emblematikus klasszikusokat bemutató válogatásába – emlékeztetett közleményében az NFI.

Szabó István magyar-osztrák-kanadai-német koprodukcióban készült műve átfogó vízió a 20. századról, amelyet egy magyar zsidó család történetén keresztül mesél el. A rendező ebben a filmjében is az egyén – a Sonnenschein család tagjainak – nézőpontjából ábrázolja a történelmet. A nagyapa, Ignác, az Osztrák-Magyar Monarchia tisztviselője önmagát feladva igyekszik asszimilálódni. Fia, a vívó olimpiai bajnok Ádám sorsa a fasiszta, unokája, Iván sorsa pedig a kommunista rezsim legsötétebb éveivel fonódik össze. Iván a század végére megtalálja az utat vissza a családi hagyományokhoz.

„Nagyon boldog vagyok, hogy A napfény íze gyönyörű, felújított változata elkészült. De ennek története van, amit nem szeretném, ha elfelejtenénk. A Nemzeti Filmarchívum 1991-ben közgyűjteménnyé vált. Ez segített annak felismerésében, hogy a magyar filmtörténet megmentése a felújításon múlik. A felújítás technikai fejlődése, az archívum munkatársainak szakmai tudásszomja, a digitális technika bevezetése – 2008-ban, a Hyppolit, a lakáj felújításával – lehetőséget adott a régi filmek láthatóvá tételére. De mindehhez a legfontosabb, s a legnehezebb munka egy szemléletváltás volt, a felismerés, hogy az archívum alapvető feladata a magyar filmgyűjtemény életben tartása, láthatóvá tétele. Ennek köszönhető, hogy a magyar film újra látható élvezhető színvonalon például a televíziók műsorán. Nagy öröm számomra, hogy most ezek közé a felújított filmek közé került A napfény íze is, köszönhetően a megőrzött kanadai dub kópiának, az NFI Filmarchívum és Filmlabor munkatársainak, Koltai Lajos munkájának és Robert Lantos producer elkötelezett akaratának” – idézte Szabó Istvánt az NFI közleménye.

A napfény íze (Szabó István, 1999, részlet)

Az Oscar-díjas Szabó István nagy ívű, hollywoodi sztárokat is szerepeltető eposza a huszadik századi magyar történelemről. Egy emlékezetes jelenet: A császárhű bíró, Ignác megtudja, hogy baloldali testvére is részt vesz a császárellenes szervezkedésekben, és az otthon kialakuló vitában a politikai nézeteltérések mellett a szerelmi féltékenység is szétfeszíti a családot.

A napfény íze operatőre Koltai Lajos, főszereplői olyan nemzetközi sztárok, mint Ralph Fiennes, Jennifer Ehle, Rosemary Harris és Rachel Weisz, producerei András Hámori és Robert Lantos voltak. A film 1999-ben, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon tartott világpremierjét követően három Európai Filmdíjat nyert, a legjobb forgatókönyv, a legjobb színész és a legjobb operatőr kategóriában, és világszerte látható volt a mozikban.

A film 4K felbontású restaurálása, amelyet Cannes-ban láthat először a közönség, a Nemzeti Filmintézet szakemberei és Koltai Lajos operatőr közreműködésének köszönhetően készülhetett el az elmúlt hónapokban.

A 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált május 13. és 24. között rendezik meg. A 21 produkciót felvonultató versenyprogramban mások mellett Wes Anderson A föníciai séma, Ari Aster Eddington, Joachim Trier Sentimental Value, Kelly Reichard The Mastermind, Richard Linklater Nouvelle Vague és Lynne Ramsay Die, My Love című filmjét is láthatja a közönség.

Még több Kibic

Két markáns izraeli zenei világ találkozása a Magyar Zene Házában

2026.09.09. 1 nap ago
Gal De Paz nyers, soulos-bluesos energiája és az Addis Ken spirituális etióp jazzuniverzuma a Magyar Zene Háza programjában.

A magyar holokauszt-túlélő grafikus világsztár unokája a Budapesti Klasszikus Film Maratonon

2026.09.09. 1 nap ago
Szeptember 15-20. között rendezi meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont a Nemzeti Filmintézet. A gazdag kínálatból ajánlunk néhány filmet (újra) megtekintésre.

A zsidó történelem és emlékezet világába vezető könyvvel indul a Limmud OlvasóKlub

2026.09.08. 2 nap ago
Mások mellett Amosz Oz és David Grossman egy-egy művéről is lehet majd eszmét cserélni a Limmud Magyarország által szervezett olvasóklubokban a Csányi5 kávézójában, ahol az egyes alkalmak beszélgetéseit a választott könyvet jól ismerő meghívott beszélgetőpartner fogja segíteni.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »