
A Bibasz család meggyilkolt tagjainak állítottak emlékköveket Erzsébetvárosban
A Szenes Hanna parkban felállított kövek a 2023. október 7-én elhurcolt és meggyilkolt többi áldozatra is emlékeztetnek.
Erzsébetváros Önkormányzata, a Mazsihisz és a Keren Hayesod Hungária Alapítvány és a MAZS Alapítvány közreműködésével szervezett megemlékezést a Szenes Hanna parkban, ahol emlékköveket avattak a 2023. október 7-én elhurcolt és meggyilkolt áldozatok emlékére. A három kőre erősített táblákon a Kfir, Ariel és Siri nevek olvashatóak, a Bibasz család Gázában a terroristák által meggyilkolt három tagjáé.
Az emlékkövek felavatását követően a Szim Salom liturgiai vezetője, Kuna Valéria vezetésével a résztvevők közösen elénekelték a Hábájtá című dalt, amely az elmúlt időszakban a túszok hazahozatalának himnusza lett – olvasható a Szim Salom Hitközség Facebook-bejegyzésében.
Az éneklésben és a dal betanításában Kuna Valéria mellett részt vett Bíró Eszter, a Bét Sálom kórusa, Someresek, valamint a Sabbathsong.
Az eseményen beszédet mondott Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere és Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
