Senki sem számított arra, hogy ilyen gazdag formában fennmaradt Biatorbágy egykori zsidóságának története

A haláltól indultak el és az élethez jutottak el annak a kutatásnak a résztvevői, akik könyvet írtak az egykori Bia és Torbágy községek zsidóságának múltjáról. Izgalmas könyvbemutatón jártunk.

2024 során, a holokauszt 80. évfordulójának alkalmából biatorbágyi civilek a városi önkormányzat ösztönzésére lehetetlennek tűnő vállalkozásba kezdtek: elhatározták, hogy könyvet írnak az egykori Bia és Torbágy községek zsidóságának múltjáról, amelyről korábban semmilyen kiadvány nem készült. A lelkes civilek – lokálpatrióták és helytörténészek – saját maguk voltak leginkább meglepve, hogy egy szűk esztendő alatt a „semmiből” egy több mint 300 oldalas, fotókkal gazdagon kísért albumot sikerült összeállítaniuk.

Az azóta elkészült, Bia-torbágyi zsidóság emlékezete című könyvet Budapesten múlt hét szerdán mutatták be a Tom Lantos Intézetben a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) társszervezésében. Az eseményen Rózsa Péter újságíró a kötet szakmai lektorával, Bányai Viktóriával, a kötet szerkesztőjével, Bihari Zoltánnal, Susán Eszterrel, a Tom Lantos Intézet Zsidó Élet programjának menedzserével, valamint Bálint Annával, a Mazsike Botlatókövek projektjének vezetőjével beszélgetett.

A beszélgetés folyamán szépen kirajzolódott, hogy valóban, szinte a „semmiből” indult el a kutatás, amely aztán egyre izgalmasabb fordulatokat vett. Bihari Zoltán elmesélte, hogy a projekt Nánási-Kézdy Tamás önkormányzati képviselő kezdeményezése nyomán indult el.

A könyv anyagához szükséges kutatásokat a zsámbéki hitközség anyakönyveivel kezdték. Bár voltak Biatorbágyon is ismert nevek, bizonyos források és szálak, amin a kutatók el tudtak indulni. Az anyakönyvek, illetve régi újságcikkek segítségével aztán egyre több információ került elő a közösségről. A kutatómunkát szintén segítette Biatorbágy családfa-adatbázisa.

A következő fázisban aztán sikerült kapcsolatba lépniük a leszármazottakkal, akik ma már külföldön élnek. Az ő fotóik, történeteik pedig „életre keltették” azokat a személyeket, akik az egykori zsidó közösséget alkották Bián és Torbágyon.

A haláltól indultunk el és az élethez jutottunk el

– fogalmazott Bányai Viktória, hozzátéve, hogy a temetőtől és a deportáltaktól jutottak el egészen a ma is élő családokig. Egy kis közösségről van szó, és nagy időtávlatról, a kötődés mégis igen erős maradt. Senki sem számított arra, hogy ezek a történetek megmaradhattak, ráadásul olyan különleges dokumentumok, levelek is előkerültek, amelyek héber betűkkel, de német nyelven íródtak.

Ha már az életről volt szól, Bálint Anna elmondta, a Mazsike botlatókő projektje szintén egy kibontakoztató, élő folyamat. Nem csak lehetőséget biztosítanak a botlatókövek elhelyezésére, hanem igyekeznek eköré egy egész „hálót szőni” városi séták, megemlékezések, kutatások formájában.

Ehhez hasonlóan a Bia-torbágyi zsidóság emlékezete nem csak egy könyv, a kötetben előforduló helyszínek sétaútvonallá szerveződtek. Az egykor ott élő zsidó családok lakhelye, az imaház, a gyár vagy a bolt, összesen18 helyszín található a séta útvonalát jelző térképen.

Mint azt Bihari Zoltántól megtudtuk, Biatorbágyon ma már nincs élő zsidó közösség, a projektnek ennek ellenére az volt az egyik ereje, hogy sok elemből állt. Különféle programokat rendeztek, volt emléktábla-avatás, temető-rendbetétel, séták, kiállítás a családi relikviákból, tárlatvezetés és könyvbemutató. Ezek együtt be tudták vonni a helyieket, akiknek egyébként nem sok kapcsolódása van az egykori zsidó közösséghez.

A kiadvány azért is hiánypótló – mutatott rá Bihari Zoltán –, mert az eddigi helytörténeti könyvekben Biatorbágyról a zsidóság témája szinte sehogy sem volt érintve. A mostani projekt előtt csak a II. világháborús emlékmű egyik kövén szerepelt a deportáltak neve a katolikus temetőben. Bár az sehogy sem derül ki, hogy ott éppen zsidó deportáltakról van szó. Ezért is volt fontos, hogy mint helytörténeti munkát tudják a helyiek felé bemutatni, és ezzel felkelteni a figyelmüket a téma iránt.

Susán Eszter szerint ez a kutatás 60-70 éves késéssel jött létre, amiben az a plusz, hogy ma már annyi adatbázis van digitalizálva, valamint az internet segítségével ez ennyire rövid idő alatt sikerült.

Remélhetőleg ez a kiadvány egy jó példa lesz más hasonló projektek számára.

Míg a helyi zsidó kereskedőkről és iparosokról sok információt sikerült összegyűjteni, addig magáról a vallási közösségről már annál kevesebbet. Bányai Viktória arra az érdekességre is felhívta a figyelmet, hogy az 1944-es összeíráskor a bia-torbágyi zsidó közösség tagjai az önbevallásban ortodoxként hivatkoznak magukra, ugyanakkor a zsámbéki hitközség, ahová eredetileg tartoztak, status quo ante volt, a rabbik viszont neológok.

Kicsi közösség lévén igen kevés az írásos anyag, ami fennmaradt ezzel kapcsolatban. A biai zsidókról csak a neológ Egyenlőség című lapban lehet olvasni, semmilyen ortodox sajtótermék nem említi őket. Azt viszont tudni lehet, hogy pingpong csapatuk és futball klubjuk is volt, a közösség tagjai pedig erősen kapcsolódtak a település mindennapi életéhez. A két háború között a képviselő testület tagjai között szép számmal voltak megtalálhatók a zsidó közösség tagjai. Mígnem a második zsidó törtvény miatt ki nem zárták őket.

Hogy mennyire „élő” a Bia-torbágyi zsidóság emlékezete, azt jól példázza, hogy a hallgatóságból volt, aki a dédszüleit fedezte fel a kiadványban. De a könyv olyan Izraelben élt leszármazottat is említ, aki az október 7-i terrortámadás áldozata lett.

A Bia-torbágyi zsidóság emlékezete megvásárolható a Láng Tékában, valamint a Xantusz Könyv online áruházában.