Idős túlélők emelték fel szavukat a gázai szenvedés ellen Izraelben a holokauszt emléknapján

Veronika Cohen, a budapesti gettóban született holokauszt-túlélő szerint nem emlékezhetünk meg a saját szenvedéseinkről anélkül, hogy elismernénk a gázaiak szenvedését.

Kevés nap érinti meg olyan mélyen Izrael lelkét, mint a holokauszt emléknapja. Miközben az ország múlt hét csütörtökön csendben emlékezett a nácik által kiirtott hatmillió zsidóra, sokan ugyanazt a kifejezést ismételték, mint mindig:

„soha többé”.

De néhány ember számára Izraelben – miközben a gázai háború továbbra is kíméletlenül sújtja a palesztin népet, és egész családokat pusztít el – a „soha többé” új értelmet nyert.

Amíg az ország legbefolyásosabb politikusai a jeruzsálemi holokauszt-emlékhelyen, a Jad Vasemben tartott megemlékezésen vettek részt, három 80-as éveiben járó holokauszt-túlélő a bejáratnál egy táblát tartott a magasba, amelyen ez állt:

„Ha elveszítjük a másik iránti együttérzésünket, az emberségünket veszítjük el”.

Mintegy 60 kilométerrel arrébb, Tel-Aviv központjában ezrek tüntettek – köztük holokauszt-túlélők leszármazottai –, kezükben a háború kezdete óta megölt palesztin gyerekek fényképeivel. Több tucatnyian pedig feketébe öltözve álltak, üres edényeket tartva a kezükben a gázaiak éhezését szimbolizálva.

Az elmúlt hónapokban, különösen a Hamász és Izrael közötti tűzszünet márciusi összeomlása óta az országot folyamatos tüntetések rázzák meg. Ezeken hangosan követelik a háború befejezését a még Gázában maradt 24 élő izraeli túsz megmentése érdekében, és a 35 halott holttestének hazahozatalát. Ám egyiken sem hangzik el, hogy Izrael könyörtelen támadása milyen szenvedést és pusztítást okoz a gázai civileknek.

Gázában több mint 51 000 ember halt meg azóta, hogy a Hamász terrorszervezet halálos támadást intézett Izrael ellen. A háború márciusi újraindulása óta közel 2000 palesztin halt meg. A halottakról beszámoló (a Hamász által irányított – a szerk.) gázai egészségügyi minisztérium nem tesz különbséget civilek és fegyveresek között, de (közlésük szerint – a szerk.) a halottak több mint fele nő és gyermek.

2023. október 7-én a Hamász fegyveresei ezrével rohanták meg a dél-izraeli kibucokat, településeket és városokat, szörnyű kegyetlenségeket elkövetve. Több mint 1200 embert öltek meg és 251 embert – köztük egy kilenc hónapos csecsemőt – ejtettek túszul. E támadás borzalmai miatt Izraelben sokakat hidegen hagy a palesztinok helyzete, különösen addig, amíg a túszok fogságban vannak Gázában.

Mivel több tízezer izraelit hívtak be katonának, jelenleg sokaknak vannak családtagjai a frontvonalon. A Gázában élő palesztinok megpróbáltatásai azonban nagyrészt hiányoznak a mainstream izraeli médiából. Egyeseket a Hamász támadása arról győzött meg, hogy amíg palesztinok vannak Gázában, addig Izrael soha nem lesz biztonságban.

Mindeközben egy kis létszámú, ám egyre növekvő izraeli tábor nemcsak azért szólal fel a háború ellen, hogy megmentsék a túszokat, hanem hogy megállítsák az emberi életek lemészárlását Gázában. A hadsereg és a légierő tartalékosai, a már visszavonult és a még szolgálatban lévő tisztek által írt levelek egyre gyakrabban követelik a kormánytól a háború befejezését az izraeli életek mellett a gázai ártatlan civilek miatt is.

Veronika Cohen, a budapesti gettóban született 80 éves holokauszt-túlélő így magyarázza, miért jött el a Jad Vasem elé tüntetni az emléknapon:

„Nem hiszem, hogy megemlékezhetünk a saját szenvedéseinkről anélkül, hogy elismernénk a gázaiak szenvedését, gyermekek tízezreinek halálát, és az ebben a percben is zajló éhezést, amiért részben mi vagyunk a felelősek. Ez ugyanolyan helyet foglal el a szívemben.”

Elismerte, hogy kisebbségben van Izraelben azzal, hogy felszólal a háború palesztinok életére gyakorolt szörnyű hatásáról. „Az itteni embereknek sikerült érzéketlenné válniuk a palesztinok fájdalma iránt, ami számomra felfoghatatlan. Amikor a gázaiak szenvedéseiről szóló történeteket olvasom, az érzéseim teljesen egybeolvadnak azzal, amit a holokauszttal kapcsolatban érzek.”

Cohen szemei könnybe lábadnak, amikor felidézi, hogy nemrég látott egy fotót egy fiatal palesztin fiúról, aki egy izraeli légicsapás során vesztette el a karjait. „A híradások szerint, amikor felébredt a műtétből, az édesanyjához fordult, és azt kérdezte: »hogyan foglak tudni ezután megölelni téged?«. Számomra ez egy holokauszt-történet. Ezért vagyunk itt. Megpróbáljuk felébreszteni az emberekben az együttérzést, bármilyen módon, ahogy csak tudjuk.”

A 89 éves Ruth Vleeschhouwer Falak, aki gyermekként túlélte Hollandia náci megszállását, azt mondta, azért jött el, mert „az 1930-as években, ha a németek hangosan kiálltak volna a náci párt ellen, talán nem tudták volna azt tenni, amit velünk tettek. A kiállás nem választás számomra". „A soha többé azt jelenti, hogy soha ne ismétlődhessen meg senkivel. Valójában ezért vagyunk itt” – tette hozzá a 87 éves Ilana Drukker Tokotin, aki gyermekkorát a nácik elől való bujkálással töltötte.

Mégis, azok a kevesek, akik megpróbálták Gáza hangját bevinni a háborúellenes tüntetésekre, rendszeresen heves ellenállásba vagy egyenesen erőszakba ütköztek a rendőrség részéről. Miután csak az elmúlt hónapban több mint 500 gyermek halt meg Gázában, a Standing Together nevű izraelieket és palesztinokat magába foglaló progresszív mozgalom úgy döntött, hogy a holokauszt emléknapján háborúellenes tüntetést tart, amelyet elsősorban azoknak a gyerekeknek szentelnek, akiket Izrael szükségtelenül ölt meg Gázában, valamint a még mindig fogva tartott izraeli túszoknak.

Azonban miután engedélyt kértek, a rendőrség közölte a csoporttal, hogy tilos a Gázában megölt gyerekekről készült plakátokat kitenniük, és bizonyos kifejezéseket használniuk, mint például az „etnikai tisztogatás”. Nem ez volt az első alkalom, hogy az aktivisták ilyen korlátozásokkal szembesültek. Más tüntetéseken a rendőrség rendszeresen elkobozta a megölt gázai nők és gyerekek arcát ábrázoló plakátokat, vagy erőszakkal oszlatta fel őket.

„Semmi újdonság nem volt abban a kísérletben, hogy elhallgattassák Gáza bármilyen említését, az egyetlen különbség az volt, hogy ezúttal a rendőrség írásba foglalta azt” – mondta Alon-Lee Green, a Standing Together társigazgatója. A csoport ezután nemcsak sikeresen megtámadta a bíróságon a tiltást, de adománygyűjtésbe is kezdett, hogy a háború gázai gyermekáldozatainak fotóit Izrael-szerte plakátokon és buszmegállókban helyezhessék el.

„Itt sokan egyáltalán nem hajlandóak foglalkozni a gázai háború emberi veszteségeivel, sőt, haragudnak mindenkire, aki együttérzését fejezi ki a palesztinok iránt, de úgy látom, most, hogy a kormány újraindította a háborút, valami kezd megváltozni”

– mondta Green. „Ezt az öldöklést a közös földünkön, a saját kezünk által végezzük. Hogyan tudnánk ezt tovább figyelmen kívül hagyni?”

Csütörtök este ugyanazon a téren, ahol hónapok óta túsztüntetések zajlanak, ezrek gyűltek össze, hogy magasba emeljék a gázai gyerekek fényképeit. Pufók arcú csecsemők, kacagó kisgyerekek és egész családok szorították egymás kezét, akik mindnyájan az elmúlt 18 hónapban haltak meg.

„Elviselhetetlen látni ezeknek a gyerekeknek az arcát, akik semmiben sem különböznek az én gyerekeimtől, és akiket mi öltünk meg” – mondta a 46 éves Noa First, miközben egy palesztin kislány, D’na Khatib fotóját szorongatta. „A nagyszüleim Németországból menekültek a holokauszt elől, hálás vagyok, hogy már nem érték meg ezt az emléknapot, és nem látják, hogy mivé vált Izrael”.

A tiltakozásokra azonban ellenséges, zsigeri reakciók is érkeztek, ami jól mutatja, hogy mennyire nehéz felszólalni a jelenlegi környezetben. A csütörtöki tüntetés helyszínén egy szélsőjobboldali csoport is összegyűlt, hogy megafonon keresztül kiabáljanak:

„Tegyétek le a hülye tábláitokat. Azok az új nácik a határ túloldalán”.

Miközben a mintegy 50 ember némán, üres edényeket tartva tiltakozott Izrael Gázával szembeni segélyblokádja ellen, többnyire közömbösséggel vagy dühvel találkoztak. „Árulók” – kiabálta egy férfi, míg egy másik így fogalmazott: „Nektek mind Gázában lenne a helyetek”.

A résztvevők között volt Sira Geffen, díjnyertes izraeli színész és filmrendező, aki „az éheztetés háborús bűn” feliratú táblát tartott a kezében.

„Izraelben az emberek nem akarnak tudomást venni arról, hogy nem csak a palesztinok megöléséért, de az éhezésükért is felelősek vagyunk. De minél dühösebbek lesznek a tüntetéseinkre, és minél inkább megpróbálnak elhallgattatni minket a rendőrök, mi annál hangosabban fogunk kiáltani.”

A cikk eredetileg a The Guardian online felületén jelent meg. Magyarra fordította: Németh Zoltán.