Idén októberben rendezi meg konferenciáját a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség

Munkacsoportokba tagozódva folytatódik a ZSKF tagszervezeteinek közös tevékenysége.

A Csányi5 látta vendégül hétfőn a civil szervezeteket magába foglaló Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) Szövetség reggelivel egybekötött megbeszélését, amelyen többek között a különféle területekért felelős munkacsoportok vezetői beszámoltak eddigi tevékenységükről.

A tagszervezetek tevékenységüknek megfelelően öt munkacsoporthoz csatlakozva tudnak hatékonyabban együttműködni, ezáltal például jobb esélyekkel férhetnek hozzá pályázati lehetőségekhez. A munkacsoportok oktatás, társadalmi felelősségvállalás, kultúra, identitáserősítés és Izraellel való szolidaritás témakörökben működnek.

Utóbbi munkacsoport részt vesz az április 30-án, a Szenes Hanna parkban megtartásra kerülő emlékkő avatás szervezésében, ahol az október 7-i terrortámadás áldozatainak állítanak emléket, valamint a május 25-én Izrael 77. születésnapjának megünneplésében a Szent István parkban.

A ZSKF elnöke, Kenesei Marcell elmondta, hogy a ZSKF vezetősége a megbeszélést követően Grósz Andor Mazsihisz-elnökkel fog találkozni, akivel esetleges együttműködések ügyében tárgyalnak.

A ZSKF konferenciája 2024 júniusában (Fotó: Mihály Bendegúz / ZSKF)

A reggelin továbbá elhangzott, hogy a ZSKF tavaly első alkalommal megrendezett konferenciájára ebben az évben októberben fog sor kerülni. (Frissítés: A ZSKF idei konferenciája december 5-én, 9 és 15 óra között kerül megrendezésre a Károly krt. 6. szám alatt lévő Klusterben.)

Az Élet Menete Alapítvány ügyvezetője, Agárdi-Nyárai Andrea beszámolt az idei lengyelországi Nemzetközi Élet Menetén való részvételről. Hangsúlyozta, hogy a budapesti Élet Menetét idén május 11-én tartják, ahová várják önkéntesek jelentkezését.

Önkéntesek jelentkezését várja az idei Élet Menete

Még több Kibic

A roma holokauszt emlékezete hosszú időn át a társadalmi és intézményes emlékezet peremén maradt

2026.04.22. 19 óra ago
A Holokauszt Emlékközpont Az emlékezet útján – A roma holokauszt narratívái és lenyomatai című, új időszaki kiállítása párbeszédet kezdeményez, és arra ösztönöz, hogy a látogatók saját helyüket is újragondolják az emlékezés folyamatában.

Lág báómer a Margitszigeten

2026.04.20. 3 nap ago
A Somer, a Bét Orim és a Mózes Ház eseményén összeeresztik a zsidó misztikumot, a munka ünnepét és a kritikai feminizmust. Délután (családi) piknik, beszélgetőkörök, este pedig buli várja a résztvevőket.

Hogyan lehet a nyugdíjba vonulás nem lezárás, hanem egy új, aktív és tudatos életszakasz kezdete?

2026.04.20. 3 nap ago
Pódiumbeszélgetéssel indul a Mazs Alapítvány, a Bálint Ház és a Mazsihisz Szeretetkórház stratégiai együttműködésében megvalósuló 60+ program, amely olyan komplex megoldásokat kínál, amelyek érdemben segítik a 60 év felettieket a magabiztos, aktív és kiegyensúlyozott életvitel kialakításában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »