
Emlékszünk arra, amikor elvitték az édesanyánkat egy téli éjszaka
A többszörös díjnyertes Még emlékszem című film a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából most mindenki számára elérhetővé vált.
„Emlékszünk arra, amikor elvitték az édesanyánkat egy téli éjszaka a házunk udvarából. Emlékszünk, mert csak évekkel később láttuk újra. Emlékszünk arra, hogy megszökött a menetből, és hozott két almát. Emlékszünk, mert akkor már napok óta nem ettünk. Emlékszünk a sok halottra. Hogy mindenhol ott vannak az utcán. Nem nagyon tudjuk elfelejteni.”
A Még emlékszem című film fiatalok és idősek különleges találkozása: egy közös emlékezés története. A második világháborút saját élményeikből ismerő idős emberek történeteit hallgatva és feldolgozva született meg ez az érzékeny és elgondolkodtató alkotás. A film animáció segítségével életre kelti a múltat – ismerős budapesti utcákon és tereken, ahol ma is ott él a történelem lenyomata.
A Hégető Honorka-díjat és számos más elismerést elnyert film az Északi Támpont Egyesület és a Személyes Történelem Produkció koprodukciója keretében született a holland Theater Na de Dam produkció és a Visegrádi Alap támogatásával.
A Még emlékszem című filmet Chilton Flóra rendezte, Kallós Viola kreatív koncepciója alapján. A producerek Borbás Gergő, Tóth Bálint és Czakó Adorján voltak.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
