Netanjahu a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tiszteletbeli polgára lett

Az NKE rektora tavaly még Irán korábbi elnökét, a szélsőségesen iszlamista, antiszemita, Izrael- és Amerika-gyűlölő, holokauszttagadó nézeteiről ismert Mahmúd Ahmadinezsádot fogadta az egyetemen.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), ahol Civis Universitatis Honoris Causa címet vehetett át.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök átveszi az egyetem tiszteletbeli polgára (Civis Universitatis Honoris Causa) címet Deli Gergely rektortól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ünnepségén (Fotó: MTI / Illyés Tibor)

Az egyetem tiszteletbeli polgára cím átvétele után tartott előadásában az izraeli kormányfő az oktatás és a stabil jövőkép fontosságát hangsúlyozta az MTI tudósítása szerint. Hozzátette, a zsidó nép fennmaradásához létfontosságú volt, hogy legyen saját államuk, amely védelmet nyújthat.

Ha el akarnak pusztítani, szükséged van egy erős hadseregre, amelyet Izraelnek sikerült létrehoznia – emlékeztetett. Rámutatott azonban arra is, hogy egy erős hadsereghez rengeteg pénz kell. Mivel Izrael védelme óriási ráfordítást igényel, ezért a zsidó államnak erős gazdaságra volt szüksége.

Izrael kezdetben szocialista alapokon nyugvó gazdasággal rendelkezett, ezt alakították át szabadpiaci, modern, kapitalista gazdasággá – idézte fel, hozzátéve: az így beindult, magas ütemű GDP-növekedésnek köszönhetően a védelmi kiadások aránya csökkeni kezdett az izraeli költségvetésben.

Az erős hadsereg és az erős gazdaság együttese vezet a békéhez

– hangsúlyozta.

Benjámin Netanjahu szólt arról is, hogy szoros partnerségre számít a Donald Trump elnök vezette Egyesült Államokkal, de az Orbán Viktor miniszterelnök vezette Magyarországgal is.

Az NKE tiszteletbeli polgára címet az izraeli kormányfőnek átadó Deli Gergely rektor tavaly májusban még Irán korábbi elnökét, a szélsőségesen iszlamista, antiszemita, Izrael- és Amerika-gyűlölő, holokauszttagadó nézeteiről ismert Mahmúd Ahmadinezsádot fogadta az egyetemen. A volt iráni elnök az NKE rektorának meghívására érkezett az egyetemre, ahol előadást tartott.

Ahmadinezsád meghívása miatt számos zsidó szervezet, valamint az izraeli nagykövetség is tiltakozott. „Egy ilyen személy meghívása, hogy előadást tartson diákoknak bármely nyugati egyetemen, súlyosan sérti a holokauszt áldozatainak emlékét” – írták akkor.

Érthetetlen és kegyeletsértő a holokausztot tagadó volt iráni elnök meghívása a Közszolgálati Egyetemre

Még több Kibic

Mintegy 1400 orvos hagyta el Izraelt három év alatt

2026.09.08. 15 óra ago
A folyamat a kormány jogrendi átalakításával összefüggésben kezdődött, és csak tovább súlyosbodott 2023. október 7., a gázai háború kirobbanása után a Tel-Avivi Egyetem friss tanulmánya szerint.

44 év után találták meg egy eltűnt izraeli katona földi maradványait Libanonban

2026.08.18. 3 hét ago
Jehuda Katz volt az első libanoni háborúban, 1982. június 11-én lezajlott Szultán Jakub-i csata utolsó eltűnt katonája. Szülei már nem élhették meg, hogy fiuk földi maradványai hazakerüljenek Izraelbe.

Budapesten vesznek részt rehabilitációs programon a Golánon 12 drúz gyerek életét követelő támadás túlélői

2026.08.14. 4 hét ago
Az izraeli nagykövetség által szervezett tenisz-rehabilitációs programon idén izraeli drúz lányok vesznek részt, hogy a sporton keresztül kapjanak segítséget a testi-lelki felépüléshez.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »