Gulyás Gergely külön behívta a zsidó vallási szervezetek vezetőit, hogy elmondja nekik, Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból

A zsidó felekezetek vezetői egy beszámoló szerint üdvözölték a kormány döntését.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Magyarországra érkezésének napján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, a magyar kormány úgy döntött, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC).

Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt a Sándor-palotában (Fotó: MTI / Bruzák Noémi)

Gulyás szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság „egy tiszteletreméltó kezdeményezés volt”, ugyanakkor az elmúlt időszakban azt látni, hogy – és erre a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elleni vádemelés a legszomorúbb példa – politikai testületté vált. A miniszter kiemelte: a kormány mindezt elfogadhatatlannak tartja, ezért úgy döntött, hogy nem kíván részt venni a Nemzetközi Büntetőbíróság munkájában.

A Nemzetközi Büntetőbíróság tavaly novemberben adott ki elfogatóparancsot Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, valamint Joáv Galant azóta leváltott izraeli védelmi miniszter ellen emberiesség elleni és háborús bűncselekmények miatt. Az ICC szerint Netanjahu és Galant társelkövetőként büntetőjogi felelősséggel tartozik a következő bűncselekményekért: éheztetés háborús bűne mint a hadviselés egyik módszere, valamint olyan emberiesség elleni bűncselekmények, mint gyilkosságok, üldözés és más embertelen cselekedetek.

A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Netanjahu és Galant ellen

Orbán Viktor miniszterelnök már az elfogatóparancs kiadását követően közölte, hogy nem fogják letartóztatni Netanjahut, ha Magyarországra látogat. Aztán meg is hívta az izraeli kormányfőt, aki ma hajnalban érkezett meg Budapestre, ahol a tervek szerint vasárnapig marad.

Miközben Gulyás nyilvánosságra hozta a kormány döntését az ICC-ből való kilépésről, a Miniszterelnökségre hívta a zsidó vallási felekezetek vezetőit, hogy személyesen közölje velük a hírt. Erről Oirechman Shmuel rabbi, a MAOIH főtitkára posztolt a Facebook-oldalán. A mellékelt fotón rajta kívül Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke, Keszler Gábor MAOIH-elnök, valamint Oberlander Báruch rabbi, a hazai Cábád vezetője látható. Plusz még Mester Tamás BZSH-elnök névtáblája.

A bejegyzés szerint a vallási szervezetek vezetőit ma reggel meglepő módon sürgős találkozóra hívták a Miniszterelnökségre, ahol Gulyás Gergely elmondta nekik, a döntés mögött az áll, hogy Magyarország nem hajlandó együttműködni egy olyan átpolitizálódott intézménnyel, amely szelektív érvényesítéssel működik olyan demokratikus országokkal szemben, mint Izrael.

Oirechman rabbi szerint a zsidó felekezetek vezetői üdvözölték a kormány döntését.

Németh Zoltán: A Nemzetközi Büntetőbíróság izraeli politikusok elleni elfogatóparancsa nem antiszemitizmus

Még több Kibic

Igazi cserkészekként építik meg a szukoti sátrat a somerosok a Margit-sziget zöldjében

2026.09.14. 2 nap ago
A Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom programjainak résztvevőit az új évadban is várják a pénteki peulák, a nagyprogramok, az elgondolkodtató beszélgetések és a közös alkotás.

A holokausztban meggyilkolt magyar zsidó nők emlékművét koszorúzta meg Orbán Anita Rigában

2026.09.10. 6 nap ago
A magyar külügyminiszter rigai látogatásának első állomása a város Régi Zsidó Temetőjében felállított emlékmű volt.

A Pécs Pride-on is segíti a zsidó identitás és kultúra megismerését a Haver Alapítvány

2026.09.08. 1 hét ago
Idén már a Haver pécsi önkénteseivel találkozhatnak a VI. Pécs Pride Civil Falujának látogatói.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »