Lantai Dávid lesz a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség ügyvezető igazgatója

A hírt a ZSKF reggelivel egybekötött megbeszélésén jelentette be a Szövetség elnöksége.

A MAZS Alapítvány látta vendégül a több mint húsz zsidó civil szervezetet tömörítő Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) Szövetség tagságát a szokásos havi, reggelivel egybekötött megbeszélésre.

Fotó: Kibic

Az eseményen Kenesei Marcell, a ZSKF elnöke bejelentette, hogy Lantai Dávid lesz a Szövetség ügyvezető igazgatója. Mivel ilyen pozíció eddig nem létezett a Szövetségen belül, ezért az alapszabály módosításával válik majd hivatalossá az ügyvezető kinevezése.

Lantai Dávid, aki jelenleg a Bálint Ház Hálózati Központ vezetője, rövid felszólalásában elmondta, nagy lehetőséget lát a zsidó civil szervezetekben, amelyek nagy potenciállal rendelkeznek a közös érdekek eléréséhez. Az ügyvezető tevékenységét a tagszervezetek felkeresésével fogja kezdeni.

Lantai Dávid (Fotó: Lantai Dávid / Facebook)

A ZSKF hatékonyabb működését segítendő kisebb munkacsoportok alakultak, amelyek egyes területeket – például kultúra, oktatás, szociális témák, Izrael melletti kiállás stb. – lefedve fogják vinni az ügyeket.

A reggelin bemutatkozott Az Élet Menete Alapítvány új csapata. Agárdi-Nyárai Andrea ügyvezető igazgató és Vámos Nóra rendezvény-koordinátor elmondták, hogy jelenleg zajlik a május 11-én megrendezésre kerülő budapesti Élet Menete szervezése. Az esemény lebonyolításához önkénteseket keresnek.

A Cipők a Duna-parton emlékműtől a Várkert Bazárig halad idén az Élet Menete

Még több Kibic

Kommunikációs munkatársat keres a Bálint Ház

2026.07.14. 12 óra ago
A Bálint Ház csapata keresi azt a személyt, aki segít elmesélni történeteiket, és láthatóvá tenni az olyan értékteremtő kezdeményezéseket, mint a Judafest, a Zsidó és Izraeli Filmfesztivál vagy a szarvasi családi táborok.

Harmincegy érmet szerzett a magyar csapat az idei Makkabián

2026.07.14. 16 óra ago
A biztonsági helyzet miatt kisebb csapattal érkező magyar küldöttség rendkívül eredményesen szerepelt Izraelben a Makkabi Világjátékokon, amely legidősebb versenyzője a holokauszt-túlélő Pajor István volt.

Önkénteseket keresnek a Kozma utcai zsidó temető munkaszolgálatos sírjainak megújításához

2026.07.13. 1 nap ago
Az augusztus 2. és 7. között esedékes önkéntes munka alapvetően két részből áll: kertészkedésből és festésből. A délelőttök szólnának a munkáról, a délutánokat pedig közös programokkal töltik meg a szervezők, akik 10-15 önkéntes jelentkezését várják.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »