Féltünk attól, hogy ha kinövünk ebből a korosztályból, egyúttal kinövünk a saját zsidóságunkból is

Egy új, nagy lendülettel induló zsidó ifjúsági szervezet, a 2024-ben bejegyzett Kesher Magyarország Alapítvány társalapítóival, Kardos Bálinttal és Kulcsár Péterrel beszélgettünk. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan jöttek létre, mik a céljaik, milyen értékeket vallanak, illetve arra is rákérdeztünk, hogy miben térnek el a többi ifjúsági szervezettől.

Ti ketten vagytok az ötletgazdái a Keshernek. Hogy jött ez az ötlet? Mi indított el titeket ezen az úton? Miért esett a választásotok erre a névre?

Kardos Bálint: Tagliton tudatosult bennünk először, hogy mennyivel nagyobb a zsidó közösség, mint azt korábban gondoltuk. Arra számítottunk, hogy mivel már régóta benne vagyunk a hazai zsidó közösségben, ezért majdnem mindenkit ismerni fogunk. Induláskor kellett rádöbbennünk arra, hogy alig egy-két embert ismerünk. Amikor aztán taglitos csoportvezetők lettünk, már nem is volt meglepetés, hogy milyen kevés résztvevőt ismerünk. Viszont, amikor elköszöntünk a többiektől a reptéren, akkor sokan jelezték, hogy őket nagyon vonzza a zsidóság, szeretnék folytatni azt, amit a Tagliton elkezdtek. Szívesen megismernék jobban a zsidó világot, kultúrát, hogy ki tudják alakítani a saját zsidó identitásukat. Tőlünk kérdezték, hogy hova mehetnek, milyen programokat tudunk javasolni. Mi azonban csak álltunk Petivel, hogy nem tudjuk, mert nem ismertünk olyan közösséget vagy szervezetet, ami erre a korosztályra specializálódott volna. Ekkor határoztuk el, hogy ha más nem, akkor majd mi leszünk azok, akik létrehoznak egy ilyen szervezetet.

El is kezdtünk ezen gondolkozni, és pár héttel később megtartottuk az első széder esténket, ami persze még nem a Kesher hivatalos eseménye, hanem csak egy teszt volt, hogy tényleg van-e igény arra, amit csinálni szeretnénk. És volt. Az esemény előtt alig egy héttel kezdtük el promózni, ráadásul nem voltunk hivatalos szervezet, ezért csak azt tudtuk csinálni, hogy személyesen írtunk az ismerőseinknek, hogy jöjjenek el. Mégis olyan jól sikerült, hogy a vacsorán és az utána következő bulin összesen több mint 120 ember vett részt. Ekkor realizálódott bennünk, hogy ez tényleg érdekelheti az embereket. Az október 7-i támadás kapcsán szervezett beszélgetésünk sikere egy újabb visszaigazolást adott, hogy igenis érdemes ezt csinálnunk. 2024-ben pedig hivatalosan is bejegyeztek minket, mint Kesher Magyarország Alapítvány. Azóta már – velünk együtt – 20 állandó önkéntes dolgozik azon, hogy egy nyitott teret biztosítsunk, ahol az érdeklődők a közösséghez és a saját identitásukhoz tudnak kapcsolódni.

Kulcsár Péter: A Tagliton rájöttünk, hogy van egy hatalmas közösség, amire korábban nem láttunk rá. Egyfajta külső motivációt jelent számunka, hogy vannak emberek, akiknek igénye van arra, hogy megismerjék a saját zsidó identitásukat és a zsidó közösséget. Van azonban egy belső motiváció is. Mi nagyon aktívan részt vettünk a zsidó közösségi életben az elmúlt 6-8 évben. Valódi biztonságérzetet adott, hogy ez a közösség itt van nekünk, és mindig is itt lesz. Csakhogy beléptünk abba a korba, amikor lassan már nem megyünk madrichnak Szarvasra, és kikerülünk a JDC-nek ebből a gyerekekkel foglalkozó hálójából is. Igazából innentől kezdve nekünk sincsen lehetőségünk kapcsolódni a saját zsidó identitásunkhoz. Természetesen el lehet menni zsinagógába – ahol sajnos az átlagéletkor jóval a mi korosztályunk fölött van –, de nincsenek olyan jellegű közösségi programok, mint amik a 18 év alatti korosztálynak szólnak. Féltünk attól, hogy nagyon sok barátunkkal el fog veszni a kapcsolatunk, mert onnantól kezdve, hogy kinövünk ebből a korosztályból, egyúttal kinövünk a saját zsidóságunkból is. Tartottunk attól, hogy nem fogjuk tudni hol megélni a zsidóságunkat, nem fogjuk tudni hol tartani a kapcsolatot ezekkel az emberekkel szervezett körülmények között.

Maga a Kesher név is pont ebből jött. Amikor elindultunk, többen voltak, akik segítettek nekünk gondolkodni azon, hogy mit is szeretnénk valójában csinálni. A legjobb névötlet ehhez a kezdeményezéshez, ehhez a mozgalomhoz az a kesher volt, ami egy héber szó – magyarul kapcsolatot jelent. Ez pont az a kapcsolat, amit mi szeretnénk visszaadni – egyrészt a célközönségünknek, másrészt magunknak – mind a közösséghez, mind egymáshoz, mind pedig a saját zsidó identitásunkhoz.

Az alapító okiratban is írtok arról, hogy a zsidó fiatalok elveszítik az identitásukat és a kötődésüket a közösséghez. Szerintetek mi az oka annak, hogy a hozzátok hasonló ifjúsági szervezetek eddig rendre kudarcot vallottak a fiatal felnőttek megszólításában? Mit rontanak el ők, miért sikertelenek?

Péter: Amikor elkezdtünk ezzel foglalkozni, akkor lett világos, hogy egyébként vannak olyan kezdeményezések, amik hasonló dolgot szeretnének csinálni, mint mi. Bár hozzáteszem, hogy a jelenleg Budapesten működő, hozzánk hasonló kezdeményezéseknek a nagy része a Kesher mozgalom hatására indult el. Mi elkezdtünk ezzel foglalkozni, és ebből motivációt tudtak meríteni más szervezetek is, ami szerintünk egy szuper dolog. Az, hogy voltak korábban kezdeményezések, amik nem sikerültek, illetve az, hogy jelenleg vannak olyanok, amelyek nem érik el saját céljukat, azt mi két tényezőnek tudtuk be. Az egyik a tartalomnak a hiánya. Úgy érezzük, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik felismerték azt, hogy szükség van arra, hogy a fiatal felnőtt zsidók újra kapcsolódni tudjanak a közösséghez Magyarországon. Nagyon sokakban, akik motiváltak voltak ennek a problémának a leküzdésében, ez úgy csapódott le, hogy szervezzünk közösségi eseményeket. Voltak is erre példák, szerveződtek „arcon pörgős” bulik és különféle olyan események, ahol sok fiatal zsidó együtt tudott szórakozni. Ez egy tök jó dolog, viszont hiányzott belőle a tartalom.

Hiányzott belőle az, hogy legyen valami, amit mi tovább tudunk adni a következő generációnak, hogyha mi kinövünk ebből. Mi úgy csináljuk és csináltuk meg a Keshert, hogy az egyik fő alappillére az oktatás legyen. Amellett, hogy közösségi eseményeket szervezünk és összehozzuk a fiatalokat, egy kesheres programon való részvétel ne csak azt jelentse, hogy eljövök bulizni, hanem azt is jelentse, hogy a buli mellett tanulok valamit a zsidóságról, tanulok valamit a zsidókról, és felismerem azt, hogy én hogyan vagyok része ennek a közösségnek. Igyekszünk kiemelt hangsúlyt fordítani az összes eseményünkön arra, hogy mindig legyen olyan tartalom, ami túlmutat azon, hogy ez csak egy közösség, és megmutatja azt, hogy ez nem csak egy közösség, hanem egyszerre egy etnikum, egy vallás és egy kulturális csoport. Úgy gondoljuk, hogy nagyon sok kezdeményezésből ez hiányzik.

A kudarc másik oka pedig az, hogy szerintem nagyon sok szervezet minimális eléréssel dolgozik. Ami kevésbé érthető, az az, hogy úgy érezzük, sokan belekényelmesedtek ebbe a minimális elérésbe, és gyakorlatilag sztenderddé vált, hogy ha 10-15 vagy 20 ember jön el egy eseményünkre, az végül is jó. Hogyha valakinek ez jó, akkor az szerintünk szuper, de mi nem ezt szeretnénk. Hiszen egyrészt már most is jóval efölött vagyunk, másrészt az a célunk, hogy idén szeptemberre egy fix 100-150 fős jelenléti rátája legyen az eseményeinknek.

Említetek egy-két eseményt, amit eddig szerveztetek? Ezek nagyjából mennyire voltak sikeresek?

Bálint: Itt azért fontos kiemelni, hogy ezek elképzelések, de elég fiatal szervezet vagyunk, és pont amiatt, mert nagyon kis százalékát ismerjük ennek a közösségnek, így nehéz még ezt a létszámot garantálni. Az október 7-i támadás kapcsán szerveződött beszélgetés és a két széder estét már említettük. A hivatalos nyitóeseményünk a Csányi5-ben szintén nagy siker volt. Nagyjából száz ember regisztrált be az eseményre, de a végén jóval többen jöttek el.

Péter: Plusz 10-20 fő volt, aki később még csatlakozott. Ezzel kapcsolatban nagyon szeretem azt, hogy még az utcáról is jöttek be emberek a nyitóeseményre. Látták, hogy emberek kint álltak a Csányi5 épülete előtt kipában, mire odajöttek érdeklődni, hogy milyen zsidó esemény van itt. Sokan így csatlakoztak be. Volt még egy kocsmatúránk is, ami izgalmas volt, mert…

Bálint: Mármint zsidónegyed sétánk.

Péter: Ez egy olyan kocsmatúra volt, ami a zsidó negyedben volt, és felváltva látogattunk meg egy szórakoztatóipari egységet, és egy zsinagógát vagy helyi zsidó nevezetességet. Nagy siker volt szerintem az esemény, hiszen ezen is több mint negyvenen voltak, és abszolút pozitív visszajelzéseket kaptunk. Sokan voltak, akik nem voltak zsidók, csak eljöttek, mert érdeklődtek, ami szintén egy hatalmas siker szerintem. Ezután volt még egy traumafeldolgozásról szóló beszélgetésünk, amiből gyakorlatilag teljesen hiányzott a szórakozási rész. Abszolút kulturális és edukatív program volt. Volt egy beszélgetés Zeitler Ádám rabbijelölttel, illetve Preisz Éva pszichiáterrel a különböző traumák feldolgozásáról, és ennek a zsidóságbeli, orvosi aspektusairól. Utána pedig egy művészetterápiás foglalkozás volt, amit szintén nagyon élveztek a résztvevők.

Az alapító okiratban leszögezitek, hogy fontos a Kesher középen állása. Számomra ez először nem igazán volt szimpatikus. Politikai pártokra asszociáltam, amik nem foglalnak állást fontos kérdésekben, hogy a lehető legnépszerűbbek lehessenek. Később azonban írtok az inkluzivitás és diverzitás fontosságáról, vagy éppen a szexuális kisebbségek melletti elköteleződésetekről. Tehát mégiscsak vannak elég határozott értékeitek, amik mellett kiálltok. Akkor mit jelent tulajdonképpen a középen állás? Mihez képest, vagy miben álltok középen?

Péter: Úgy érezzük, hogy jelenleg a hazai zsidó közösségi élet nagyon megosztott. Nagyon minimális a keveredés a különböző táborok tagjai között. Mi azt gondoljuk, hogy ez az ellentét nagyon hátráltatja azt, hogy érdemi változást lehessen hozni a budapesti zsidó közéletben. Ugyanakkor tisztában vagyunk a saját határainkkal. Tudjuk, hogy mi nem fogjuk tudni feloldani ezt az ellentétet. Amikor alapítottuk a Keshert, akkor felmerült, hogy ez az egész hogyan történjen. Legyünk-e valakinek az ernyője alatt, ami biztos forrásokat biztosítana számunkra, de valamilyen szintű függőséget is jelentene. Végül megállapodtunk abban, hogy nem szeretnénk, hogyha bármilyen nagyobb szervezet alá közvetlenül besorolhatóak lennénk. Pont azért nem szeretnénk, mert az általad is említett inkluzivitás rendkívül fontos számunka, és azt szeretnénk, hogy mindenki megtalálja a saját zsidó identitását.

Ebben maximálisan hiszünk. Az egyik legfőbb célunk, hogy mindenki a saját zsidó identitását találja meg a segítségünkkel, és ne egy olyan zsidó identitást, amit mi kijelölünk számára. Mi azért állunk középen, azért nem függünk anyagilag más szervezetektől, hogy bármilyen szervezettel együtt tudjunk dolgozni, és minél több aspektusát meg tudjuk mutatni a budapesti zsidó életnek. Ha valaki eljön a mi eseményünkre, és utána úgy megy haza, hogy neki mennyire szimpatikus a reform irányzat, és mostantól szeretne egy reform közösségbe járni, az számunkra siker. Hogyha valaki úgy megy haza egy eseményről, hogy őt most már nagyon érdekli az ortodoxia, hogy még mélyebben foglalkozzon a vallással, és így közelebb kerüljön a gyökereihez, az számunkra szintén siker. Ez a kulcsa a mi középen állásunknak. Ezáltal növelhetjük az inkulzivitást.

Szerintetek mik a fő törésvonalak a zsidó közösségen belül? Mi az, ami alapján kialakultak ezek a táborok?

Péter: Ez egy nagyon jó kérdés. Hogy mi okozza az ellentétet, az egészen komplikált. Nekem mindig egy gimnáziumi történelemóra jut eszembe. Azt mondta a történelemtanárom, hogy három ember van, aki érti, hogy valójában mi történik. Az egyikőjük meghalt, a másik valójában nem érti, a harmadik pedig nem fogja elmondani. Egy kicsit ezt érezzük mi is. Nyilván látunk olyan alapvető ideológiai, politikai kérdésekben való különállást, ami talán szembetűnő, de hogy valójában mi okozza a közel feloldhatatlan ellentétet a közösségek között, azt valójában nem értjük.

Bálint: Azt érezzük, hogy azok az emberek sem feltétlenül értik, akik mondjuk benne vannak ebben. Szerintem ez egy öngenerált folyamat, ami egyszer elkezdődött, és megszokásból viszik tovább. Mi nem szeretnénk erre a politikai vonatra felszállni, mert ez szembe menne szerintem azzal, amit mi képviselni szeretnénk, amire felépítettük ezt az egészet.

Péter: Nagyon reménykedünk abban, hogy ez a gyermeteg naivitásunk ezzel az ellentéttel kapcsolatban jó hatással lesz ezekre a közösségekre. Akkor, amikor látják azt, hogy itt vannak ezek a fiatalok, akik tényleg azért jöttek, hogy felvirágozzon a magyarországi és a budapesti zsidó fiatal közélet, és hogy ez valójában egy közös célunk, akármelyik oldalán állunk ennek az ellentétnek. Reménykedünk abban, hogy ha ez nem is fogja megoldani ezt a problémát, de közelebb tudjuk hozni a feleket.

Írtok arról is, hogy nagyon fontos számotokra a társadalmi felelősségvállalás. Ez alatt mit értetek? Mit fog jelenteni ez a gyakorlatban?

Péter: Erről is beszélgettünk, amikor meghatároztuk azokat az értékeket, amiket mi képviselni szeretnénk, mint szervezet. Arra jutottunk, hogy nem szeretnénk jelen lenni sem politikai csatározásban, sem olyan akut jellegű kérdésekben, amik politikailag megosztóak lehetnek a zsidó közösségen belül. Számunkra az, hogy szeretnénk aktívan társadalmi felelősséget vállalni, azt jelenti, hogy foglalkozzunk olyan témákkal, amik bemutatják ezeket a problémákat. Úgy gondoljuk, hogy például a traumafeldolgozás október 7-e kapcsán valamilyen szempontból egy társadalmi felelősségvállalás.

Én ezért is örültem nagyon annak, amikor meghívást kaptam tőled az eutanáziás beszélgetésre. Nagyon jó érzés volt egyrészt orvostanhallgatóként, másrészt fiatal zsidóként részt venni ezen az eseményen. Szerepet vállalni és kommunikálni olyan kérdésekről, amik itt vannak, de jelenleg nem igazán van erről kommunikáció a zsidó közösségen belül, azt a néhány eseményt leszámítva, amit mondjuk mi szervezünk vagy te szervezel.

Bálint: Csak azzal egészíteném ki, hogy mi felelősséget vállalunk és meg is osztjuk a véleményünket, viszont nem akarjuk ezt ráerőltetni senkire. Nem elvárás senki felé, hogy ezzel egyetértsen. Mi azt szeretnénk, hogy ezekről lehessen beszélni és kommunikálni. Én is visszacsatolnék erre az általad szervezett eutanáziás vitára. Ezek azok az események, ahol tud ütközni két álláspont. Úgy gondolom, hogy ez a közösség érett ahhoz, hogy nyíltan meg tudja vitatni ezeket a kérdéseket. Mi is szeretnénk hasonló beszélgetést, vitát, ahol akár ellentétes gondolatok is találkozhatnak.

Ez a társadalmi felelősségvállalás túlmutathat akár a zsidó közösségen is? Olyasmire gondolok, hogy mondjuk elképzelhető-e, hogy a jóval nagyobb, de sokkal kiszolgáltatottabb cigánysággal is közös programot csináltok?

Péter: Szerintem elképzelhetőnek tartjuk, de jelenleg nincs napirenden ilyen terv.

Bálint: Ez az inkluzivitás, amiről eddig is beszéltünk. A programjainkra sem csak zsidók jöhetnek, sőt mi örülünk, ha nem csak zsidók jönnek. Tehát nincs tervben, de nincs kizárva. Mi abszolút nyitottak vagyunk.

Mi történik, ha valamelyikőtökön elhatalmasodik a hatalmi téboly? Mennyire demokratikus a Kesher belső működése?

Péter: Köszönjük! Ez egy nagyon-nagyon jó kérdés, amire mi is keressük a választ. Elsősorban nem azért, mert ne lennénk maximálisan biztosak abban, hogy demokratikusan működő szervezetet szeretnénk vezetni és létrehozni. Itt nagyon sok jogi akadálya van ennek a történetnek, amik alapvetően az alapítványi létünkből fakadnak. Nagyon sok olyan elvárással találkoztunk, – főleg más szervezetek részéről, akikkel szeretnénk együtt dolgozni – hogy olyan működési struktúrákat várnak el, amik pusztán a magyar jogszabályok alapján nem feltétlenül megvalósíthatóak. Ez egy nagyon érdekes helyzet. Pont ezért kezdtünk most kifejezett hangsúlyt fektetni arra, hogy felépítsünk egy jól átlátható működési struktúrát abban, hogy milyen szerepek vannak a szervezeten belül, hogyan és milyen kérdésekben történik a demokratikus döntéshozás, és milyen kérdések vannak, amiben nem tudjuk megengedni azt, hogy demokratikus döntéshozás legyen. Nem azért, mert nem szeretnénk, hanem azért, mert köti a kezünket a saját alapító okiratunk.

Az a víziónk, hogy a Kesher olyan legyen, mint az emberek, akik benne dolgoznak. Azt szeretnénk, ha az érvényesülne, amit azok az emberek szeretnének, akik rászánják az idejüket és az energiáikat arra, hogy felépítsék ezt a szervezetet. Azt kell, hogy mondjam, hogy ebben még van hová fejlődnünk. Induló szervezet vagyunk, sokan vagyunk, ráadásul nekünk nincsen szervezetvezetéssel tapasztalatunk korábbról. Mi is most tanuljuk meg, hogy ez a folyamat valójában hogy néz ki, és gyűjtjük azokat a tapasztalatokat, amikre szerintünk szükség van ahhoz, hogy létre tudjunk hozni egy alulról építkező, demokratikus működési struktúrát.

Az utolsó kérdésem egy igazi zsidós kérdés. Jelenleg milyen pénzből gazdálkodtok, és milyen terveitek vannak arra, hogy fenntarthatóan tudjatok létezni?

Bálint: Jelenleg két csatornán keresztül tudunk támogatást kapni. Folyamatosan figyeljük a pályázatokat, és szerencsére bőven van miből válogatni. Ezek a pályázatok jelentik a programjainkra szánt összegek nagy részét. Az eddigi tendencia azt mutatja, hogy jó eséllyel meg is nyerjük ezeket a pályázatokat. Szerencsére olyan önkéntesek dolgoznak nálunk, akik tényleg minden energiájukat beleteszik ebbe, ami meg is látszik. A másik csatornát pedig külföldi donorokon keresztül érkező pénz jelenti. Erre a hazai politika elkerülése miatt van szükség.

Péter: Terveink között szerepel a donoraink körének kibővítésére. Azt fontos hozzátenni, – visszakapcsolódva egy korábbi kérdésedhez – hogy bár direkt anyagi forrást hazai szervezettől ilyen formán nem fogadunk el, olyasmi gyakran előfordul, hogy akikkel jelenleg együtt dolgozunk bizonyos eseményeken, a közös finanszírozásban nagyobb részt tudnak vállalni. Ez elég nagy terhet levesz a vállunkról, és hagy egy kis levegőt nekünk, hogy gondolkodjunk azon, hogyan tudjuk ezt még fenntarthatóbbá tenni. A donorok körének a bővítésén túl egy közösségi finanszírozást is szeretnénk létrehozni, hogy azok, akik eljönnek az eseményeinkre, tudjanak támogatói jegyet vásárolni.

Van még valami, amit zárásként szeretnétek elmondani?

Péter: Nagyon várjuk az együttműködéseket a hozzánk hasonló kezdeményezésekkel. Csak együtt fogjuk tudni legyőzni ezt a problémát, amivel küzd a hazai zsidó fiatalság, hogy nincsen hova tartozni. Abszolút nyitottak vagyunk mindenkire, aki szeretne velünk dolgozni ezen.

Bálint: Ezt a kezdeti sikert és lendületet nyilván nem mi ketten értük el, hanem az a tizennyolc önkéntes, aki tényleg rengeteg időt és energiát tesz ebbe bele. Ez egy közösség, ami folyamatosan fejleszti és motiválja magát arra, hogy minél nagyobb legyen, minél több embert érjen el és még igényesebb programokat hozzon létre. Nem lennénk ott az önkénteseink nélkül, ahol most vagyunk. Nagyon hálásak vagyunk nekik.