Először adták át a Keleti Ágnesről elnevezett díjat a kiemelkedő női sportolóknak Izraelben

A díjazottak között van paralimpiai bajnok evezős és olimpiai érmes dzsúdós, aki az elismeréssel járó pénzjutalmat az október 7-i harcokban életét vesztő cselgáncsozó emlékének megőrzésére ajánlotta fel.

Először adták kedden az izraeli Wingate Sportakadémián az év elején elhunyt Keleti Ágnesről elnevezett díjat. Az idén, az ötször olimpiai bajnok tornász és edző elmékére alapított elismerést évente adják át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó izraeli sportoló nőknek és lányoknak a nemzetközi nőnap alkalmából.

A Sport5 portál tudósítása szerint a díjat négy kategóriában osztották ki egy szakmai bizottság döntése alapján. Olimpiai kategóriában Raz Hersko, a párizsi olimpián ezüstérmet nyert dzsúdós; paralimpiai kategóriában a Párizsban aranyérmes evezős, Moran Szamuel; a nem olimpiai kategóriában a különféle küzdősportokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó Nili Block; míg a fiatal sportoló kategóriában a 16 éves Daniella Gonzalez strandröplabdázó kapta meg az elismerést.

Az ünnepélyes átadóeseményen részt vett Izrael kultúráért és sportért felelős minisztere, Miki Zohár, aki arról beszélt, hogy a díj nemcsak elismerés, de egyben elkötelezettség is Kelti Ágnes útjának folytatása mellett. Szentgyörgyi Zoltán Magyarország nagykövete beszédében hangsúlyozta Magyarország szolidaritását Izraellel, a még Gázában fogva tartott túszok elengedésének fontosságát, valamint a két ország kiemelkedően jó kapcsolatát.

A nagykövet kiemelte, hogy Keleti Ágnes története nem csupán a sportteljesítményről szól, hanem az emberi szellem nagyságáról is. Keleti Ágnes dacolt a holokauszt borzalmaival, túljutott személyes tragédiáin és minden idők egyik legnagyobb tornászává nőtte ki magát, aki bátorságával, bájával és hajthatatlan elszántságával az egész világot megihlette.

Ma, amikor ezeket a kiváló sportolónőket díjazták, nemcsak a sport, hanem az élet bajnokaként is tisztelegtünk öröksége előtt

– mondta Szentgyörgyi Zoltán a nagykövetség Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint.

Keleti Ágnes fia, Bíró-Keleti Rafael a díjátadón elmondta: „Biztos vagyok benne, ha édesanyám itt lenne, büszke lenne rátok és minden egyes sportolóra az általuk megtett útért és a sok sikerért.” Majd a család nevében háláját fejezte ki amiatt, hogy a Wingate megőrizte édesanyja emlékét, és hogy továbbra is az ő nyomdokaiba neveli a jövő nemzedékeit.

A díjjal a sportolók 10 ezer sékeles (kb. egymillió forint) pénzjutalomban részesülnek. Raz Hersko a jutalmat az október 7-i támadás idején, Beeri kibuc és lakóinak védelmében vívott harcok során elesett katona, a korábbi dzsúdós Jonatán Gutin emléke megőrzésére ajánlotta fel.

Meghalt Keleti Ágnes

Még több Kibic

Sütiutca – Purimi sütinap a Csányi utcában

2025.03.10.2 nap ago
Március 16-án a sütemények és purim ünnepe karöltve játsszák a főszerepet a 7. kerület legrövidebb utcájában, a Csányi utcában.

Egy film a náci propagandáról és ami mögötte van

2025.03.10.2 nap ago
Joachim A. Lang német filmrendező Joseph Goebbels propagandaminiszter Hitler mellett töltött hét évét mutatja be a Goebbels, a manipuláció művészete című filmében.

Nőnapi séta a zsidónegyedben

2025.03.07.5 nap ago
Nők a zsidóságban a Mazsike nőnapi sétáján, ahol egy nő életútjának helyszíneit járják be a résztvevők.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »