Hogyan jutottak el Dél-Amerikába a Bergman lányok?

Gurubi Ágnes első, bemutatkozó kötete a 2020-ban megjelent, zsidó szálat is bemutató Szív utca című regény hihetetlenül nagyívű utat járt be. Itthon több kiadást megélt, és végül Argentínába is eljutott.

Szerzőként mit gondolsz, mi vezette sikerre a könyvet?

Bár sokszor feltették már ezt a kérdést, és így-úgy mindig válaszoltam is, mégis ezt a siker témát nehéznek gondolom. Több oldalról is meg lehet közelíteni, mi számít sikernek.

Az eladott példányszámok? A szakmai elismerés? Az olvasói visszajelzések? A nemzetközi megjelenés?

Szerintem a Szív utca sikerének egyik legerősebb motívuma, hogy olyan témákról írtam, családi titkok, identitáskeresés, párkapcsolati nehézségek, alkoholizmus, amihez valamilyen módon szinte mindenki tud kapcsolódni. Ráadásul, mivel ezek a történetek öt generáción keresztül ismétlődnek, a legkülönbözőbb korosztályok is magukra ismerhettek. A sikerben szerintem nagy szerepet játszik a hit. Viszonylag későn, 43 évesen adtam írásra a fejemet, de onnantól kezdve, hogy eldöntöttem, megírom ezt a regényt, hihetetlen erőt éreztem magamban, egyfajta isteni támogatást, számomra ez az erő és a hit is hozzátartozik a Szív utca sikeréhez.

Nemcsak itthon ért meg több kiadást, de külföldön is szárnyal a könyv. Buenos Airesben Las chicas Bergman címmel jelent meg a regény. Ez egyáltalán nem hétköznapi történet egy magyar szerzőről. Mesélj az útról, hogyan jutottak el Dél-Amerikába a Bergman lányok?

Eredetileg a Berger lányok jutottak el Argentínába. Anyai nagymamámék hatan voltak lánytestvérek. Ortodox zsidó család, a Dankó utcában nőttek fel. A második világháborúban dédapámat munkaszolgálatra vitték, dédanyám a négy lányával, akik közül a legkisebb három hónapos volt a gettóban, nagyanyám hamis papírokkal bujkált, és a tizenhat éves húgát, Idát elhurcolták.

A csodával határos módon az egész család megmenekült. Mind a hatan. Az egyik lánytestvér, Lili a háború után Izraelbe ment, mindössze tizennégy éves volt. 1947-ben Ida sem akart tovább maradni Magyarországon, így egy rokon segítségével kivándorolt Buenos Airesbe, és ott varrónőként egy férfi ruházati konfekció gyárban kezdett el dolgozni. Aztán jött ’56. A dédszüleim nagyon féltek, hogy megismétlődik a második világháború, ezért követték Idát Argentínába. Nagyanyám akkor már házas volt, két gyerekkel, ő és egy másik húga, aki akkor már szintén családos volt, itthon maradtak.

Magad is kiutaztál a könyvvel együtt. Milyen volt Argentínában a könyvbemutató? Érkezett meglepő élmény vagy reakció az olvasók részéről, amire egyáltalán nem számítottál?

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ez megtörténhetett. 2023 szeptemberében jelent meg a Las chicas Bergman, és két hetet töltöttem Buenos Airesben. A hivatalos könyvbemutató a Holocaust Centerben volt, sokan eljöttek, nagyon vegyes volt a közönség. A legidősebb generációtól kezdve, akik között volt holokauszt-túlélő, és beszélt még magyarul, a legfiatalabb, egyetemista korosztályon át. A Blatt & Ríos Kiadó profi módon kezelte a könyv PR és marketing kommunikációját. A könyvbemutató előtt leszervezett több, fotózással egybekötött interjút országos napilappal (Infobae), kulturális magazinokkal (Leamos, Pagina12), de a legfantasztikusabb az egészben, hogy az egyik népszerű buenos aires-i könyvklub, a Bukku augusztusban a hónap írójává választott, és az én könyvemet kapták meg az előfizetők. Ez azt jelentette, hogy az első kiadás egy hónap alatt elfogyott.

Maga a tény, hogy világok választanak el olvasóktól, és az Instagramon mégis folyamatosan posztoltak a regényről vagy üzenetet küldtek nekem, felfoghatatlan volt. Ha belegondolok, még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörtént.

Milyen volt látni a könyvedet egy teljesen más kulturális közegben? Másképp értették egyes részeit, mint itthon?

Emlékszem az első napra. Hajnalban érkeztem meg a 16 órás repülőút után. Délelőtt az utcán sétáltam a nagybátyámmal, amikor elmentünk egy könyvesbolt előtt. Ránéztem, és megkérdeztem, hogy szerinted van nekik a könyvből, mire ő azt mondta, menjünk be, kérdezzük meg. És ahogy beléptem az üzletbe, meg sem kellett kérdezni az eladótól, ott volt középen kirakva a Szív utca spanyolul. Megfogtam a könyvet és elsírtam magam.

Az olvasói visszajelzések, kritikai visszhangok alapján azt gondolom, hogy pontosan ugyanazt érzik az argentin olvasók, mint a magyarok, ugyanúgy küzdenek a nők a lányaikkal és az anyaságukkal, ugyanúgy átérzik, hogy a titok milyen módon mérgezi meg egy család életét, és nehezíti meg a felnőtté válást, milyen sebeket okoz egy alkoholista szülő és hogyan befolyásolja ez a párválasztásunkat. Egyszerűen emberi módon reagáltak, a történetek, az érzések függetlenek attól, hol élünk.

Mennyire érdekelte és értékelte a dél-amerikai közönséget a zsidó szál a könyvben? Hogyan reagáltak rá?

Argentína ebből a szempontból duplán is érintett, hiszen a háború után zsidó túlélők és náci elkövetők egyaránt menekültek oda. Leginkább az izgatta az olvasókat, hogy a regényben a múlt, a zsidó származás más megközelítésből jelenik meg, tehát nem önmagában a holokauszt szál volt az érdekes, hanem, az, hogy a jelenből közelít a történet a múltba, a jelen elakadásaiból fejti fel, bontja ki a Anna, a főszereplő a múltat.

Második regényed, a Másik Isten egyáltalán nem foglalkozik zsidó témával. Viszont sokkal inkább előtérbe kerül benne a test, mint metafora, vagy csak pőrén, a maga valójában. Hasonló vonalat hozol most az Élet és Irodalom tárcáidban. Ezt hogy fogadják az olvasók?

Vegyesen. A Másik Istent vagy nagyon szeretik vagy nagyon nem. Nincs középút. Nyilván feszegetem az olvasók határait, és ezt nem mindenki tolerálja, de ahogy Presser Gábor énekli, nem szerethet mindenki. Egyébként nem igaz, hogy nincs a regényben szó zsidóságról, hisz a főszereplő, Juli apja zsidó származású, csak a hangsúly nem ezen van.

Az ÉS tárcák más tészta. A tárcákban a műfaj keretein belül kell mozognom, rövid, frappáns, humoros, önironikus írások egy negyven feletti nő életéről. Eddig három rész jelent meg, és érdekes módon a regénnyel ellentétben, úgy tűnik, hogy maradéktalanul sikere van.

Min dolgozol most, írsz-e új regényt, és ha igen, lesz-e benne ismét zsidósághoz köthető fonal?

2022 óta dolgozom a harmadik regényen, Volt értelme megőrülni a munkacíme. Két nőről szól, a barátságukról. Az egyikük megőrül, a másiknak pedig tönkremegy a házassága. És igen, van benne zsidósághoz köthető fonal, mégpedig oly módon, hogy a tettes-áldozat dinamika, miként kúszik be egy család, egy házasság életébe.