Adrien Brody mindkét Oscar-díját egy holokauszt-túlélő megformálásért kapta meg

Brody A brutalista című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Adrien Brody vasárnap megkapta második Oscar-díját, amelyet A brutalista című filmben nyújtott alakításáért vehetett át. A zsidó színész mindkét legjobb férfi főszereplőnek járó díjat egy holokauszt-túlélő ábrázolásáért kapta meg, emlékeztet a JTA.

A brutalista

2003-ban A zongorista című filmben Władysław Szpilmant alakította, aki azon maroknyi zsidó közé tartozott, aki túlélte a varsói gettót, és klasszikus zenei karriert futott be. A film szinte teljes egészében Szpilman holokauszt-élményeire összpontosított.

A Budapesten forgatott A brutalista ezzel szemben a háború utáni időszakra fókuszál, amikor Brody karaktere, Tóth László építészként boldogul az Egyesült Államokban. Brody köszönőbeszédében is említette a két szerep közötti összefüggést:

„Ismét azért vagyok itt, hogy képviseljem a háború, a szisztematikus elnyomás, az antiszemitizmus, a rasszizmus és a másság és a másként gondolkodás elhúzódó traumáit és következményeit, és azt hiszem, hogy egy egészségesebb, boldogabb és befogadóbb világért imádkozom, és azt hiszem, hogy ha a múlt valamire megtaníthat minket, akkor az az, hogy emlékeztessen arra, hogy ne hagyjuk a gyűlöletet féktelenül elszabadulni.”

Oscars 2025: Adrien Brody accepts award for best actor in ‘The Brutalist’

Adrien Brody won the Oscar for best actor for his role in „The Brutalist.” — Subscribe to ABC News on YouTube: https://abcnews.visitlink.me/59aJ1G ABC News is your daily source of breaking national and world news, exclusive interviews and 24/7 live streaming coverage.

Brody korábban többek között a Golden Globe-díjat és a brit BAFTA-t is elnyerte A brutalista főszereplőjeként.

Négy díjat is kapott a holokauszt-túlélő magyar építész történetét elmesélő film a BAFTA-gálán

Még több Kibic

Látogatás egy tudós rabbi szellemi kertjében

2025.07.14.42 perc ago
A Lőw Immánuel virágai címmel nyílt kiállítás a szegedi zsinagógában, ahol a botanika, a héber nyelv, a művészet és a zsidó hagyomány egyetlen egésszé fonódik össze.

A Mazsihisz nem szervez programokat a Civil Sziget rendezvényen, ha a terroristákat éltető Kneecap fellép a Sziget Fesztiválon

2025.07.10.4 nap ago
„Hajrá Hamász! Hajrá Hezbollah!” – kiabálta az északír raptrió az egyik korábbi koncertjén, Izraelt pedig népirtással vádolta meg. Augusztusban a Sziget Fesztiválon fognak fellépni.

A párizsi avantgárd különleges hangú fotóművésze

2025.07.04.1 hét ago
125 éve Klein Rózsa néven született Budapesten, Rogi André néven lett híres fotóművész Párizsban, egy rövid ideig André Kertész felesége volt, a holokauszt idején bujkálni kényszerült zsidósága miatt. Fotóiból most először rendeznek életmű-kiállítást Budapesten, a Mai Manó Házban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »