A magyarországi gyökerekkel rendelkező Beeri kibuc újjáépítéséhez keresnek támogatókat

A Hamász október 7-i támadása során Beeri kibuc szenvedte el az egyik legsúlyosabb veszteséget.

A 2023. október 7-i Izrael elleni támadásban a legnagyobb veszteséget a gázai határhoz közeli, magyarországi gyökerekkel rendelkező Beeri kibuc szenvedte el, amikor nagyjából 340 terrorista támadta meg. A mészárlásban 132 fő vesztette életét és 30 főt túszként hurcoltak el – írja felhívásában a Keren Hayesod Hungaria Alapítvány.


Beeri kibuc a támadást követően (Fotó: Keren Hayesod Hungaria Alapítvány)

A közleményből kiderül, hogy a kibuc újjáépítése az ott lakók kis csoportjának közreműködésével pár héttel a támadás után megindult, de a komolyabb léptékű építkezés csak közel 400 nappal a támadás után kezdődhetett meg.

Remélhetőleg hamarosan a kibuc többi lakója is visszatérhet otthonaiba, azonban ehhez támogatásra van szükségük – írják.

A felhívás szerint Izrael-barát szervezetek (Mazsihisz, BZSH, EMIH, Hit Gyülekezet, Magyarországi Cionista Szövetség, Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetsége, Keren Hayesod Hungaria Alapítvány) elhatározták, hogy 2025-ben a egyöntetűen adományaikkal a Beeri kibuc újjáépítését támogatják.

Támogatni Beeri kibuc újjáépítését a Keren Hayesod Hungaria Alapítvány számlaszámain:


  • HUF: 11705015 20001522 00000000

  • EUR: 11763055 46395889 00000000

  • USD: 11763055 46395016 00000000

Valamint bankkártyával ide kattintva lehetséges.

Továbblépnének, de a támadás nyomait megőriznék örök mementóként Beeri kibuc lakói

Még több Kibic

Új forrásteremtési koordinátort keres a Haver Alapítvány

2025.03.05.2 óra ago
Álláslehetőség a Haver Alapítványnál, jelentkezni március 20-ig lehet.

A Cipők a Duna-parton emlékműtől indul idén a budapesti Élet Menete

2025.03.04.1 nap ago
Az eseményre május 11-én kerül sor.

A parlamentben zsidózott a Mi Hazánk alelnöke

2025.03.03.2 nap ago
Novák Előd a Libanonban felrobbantott személyi hívók ügyével kapcsolatban állapította meg, hogy „Magyarország zsidó hódoltsági terület”.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »