Egymással szemben, lesütött szemmel – A hajléktalan nők mindennapjait bemutató kiállítás nyílik a 2B Galériában

A nemzetközi nőnapon megnyíló kiállítás helyszíne adománypontként is működni fog, ahol pénzt és az érintett nők számára fontos használati tárgyakat gyűjtenek.

Különleges kiállítás nyílik meg március 8-án a budapesti 2B Galériában. A jelképesen nőnapra időzített nyitás után az érdeklődők egy héten keresztül látogathatják Csibra-Kaizler Tamara és Wilhelm Laura közös, Egymással szemben, lesütött szemmel című kiállítását, amely a hajléktalan nők mindennapjait mutatja be érzékeny fotók és riportrészletek nyomán.

A hajléktalanság mint társadalmi fogalom, nehezen körülhatárolható, hiszen pontos megfogalmazása csak törvényileg létezik, azonban a lakhatási szegénységben, krízisben élők egy széles spektrumon élik meg ennek valóságát. Csibra-Kaizler Tamara két éve egy többrészes riportsorozat kapcsán kezdett el foglalkozni mélyebben a hajléktalan nők életútjával, a mostani kiállítást pedig Wilhelm Laura fotóművésszel közösen alkották. A kiállítás szerelemprojektként valósult meg, melyet az alkotók a munkájuk mellett fennmaradt szabadidejükben és saját költségen hoztak létre.

A kiállításról

Az Egymással szemben, lesütött szemmel egy merész vállalás, amely vizuálisan és narratíváját tekintve is szembemegy a társadalmi konszenzussal, miszerint a hajléktalan emberek maguk jelentik a „problémát“. Az alkotók ezen álláspontot feszegetve bemutatják, hogy valójában a nők elleni rendszerszintű erőszak normalizálása, a laza szociális háló, és a tabusítás jelentik a problémát, nem az a megközelítőleg 800 nő, akik a téli időszakban hajléktalanellátásban részesülnek.

„Mindezek alapján, amit láttam, úgy gondolom, hogy gyakran egy kedves szó, egy odafigyelő gesztus is elég ahhoz, hogy valakinek megváltoztathassuk a napját“

– meséli Wilhelm Laura a terepmunka során szerzett tapasztalatait. A kiállítás címe is az odafigyelés fontosságára hívja fel a figyelmet: megragadja annak az esszenciáját, hogyan viszonyulunk egymáshoz a mindennapokban.

A hajléktalan nők gyakran szégyellik, titkolják hova mennek haza esténként aludni. Ezzel szemben a külvilág pedig tehetetlenül elfordul, és hasonló szégyenérzettel küzd, mert úgy érzi, nem tud mit tenni, segíteni, egyszerűbb úgy kezelni a másikat, mintha ott sem lenne. Csibra-Kaizler Tamara szerint azonban van egy egyszerű út egymás szemléletmódja felé:

,,Az intézmények lakói, a beszélgetőpartnereink nagyon örültek, amikor a látogatásaink során kicsit mesélhettek magukról, beavathattak minket a mindennapjainkba. Azt éreztük, hogy ha ítélkezésmentes, érdeklődő figyelemmel fordulunk hozzájuk – amit ritkán kapnak meg idegenektől, sokkal jobban feloldódnak”.

Az alkotók arra invitálják a látogatókat, hogy az egy hetes kiállítás alatt gondolkodjanak el a portrék és riportok által megismert nők sorsán. Ismerjék meg mélyebben azokat a lányokat, anyukákat, nagymamákat és gyerekeket, akik betekintést engedtek életük komplex történetébe.

A kiállításon túli misszió

A kiállítás egy hete alatt az érdeklődők tematikus tárlatvezetéseken vehetnek részt, amelyeket a projekt megálmodói, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) képviselői, és Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója tartanak.

A kiállítás, nőnaphoz híven, ízig-vérig a női összefogás ékes példája. A két alkotóhoz két tehetséges művész is csatlakozott: Csermák Tamara kurátor, és Habony Dalma grafikus. A kiállítás arculatában használt betűtípust Lucile Billot, francia betűtervező készítette.

A kiállítás megtekintése ingyenes, azonban a helyszín adománypontként működik, ahol pénzt és az érintett nők számára fontos használati tárgyakat gyűjtenek – ennek teljes listája a Facebook-esemény leírásában található. A tárlatvezetések pontos időpontjait és témáit a releváns Facebook-események tartalmazzák.

Megnyitó: 2025.03.08. 18 óra

Helyszín: 2B Galéria (Bp. 9. ker. Ráday u. 47.)

A kiállítás március 14-ig látogatható.

Még több Kibic

Egy szippantás a jóból senkinek sem árt – Különleges purimi moziélmény a Bálint Házban

2025.03.06.8 perc ago
A szórakoztató izraeli filmhez járó ingyenes ZsiFi popcornt sem érdemes kihagyni!

Süve – Október 7. versantológia – Könyvbemutató a Rumbach zsinagógában

2025.03.05.21 óra ago
Az október 7-i terrortámadás miatt érzett döbbenet és fájdalom versekben kifejezve, amelyek révén a szépirodalmon keresztül is megismerhetővé válik Izrael történetének ez az összetett és embert próbáló időszaka.

Adrien Brody mindkét Oscar-díját egy holokauszt-túlélő megformálásért kapta meg

2025.03.03.3 nap ago
Brody A brutalista című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »