Sulyok Tamás bízik a Magyarország és Izrael közötti baráti viszony további megőrzésében

A köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Jichák Hercog izraeli államfőt.

Izrael továbbra is számíthat Magyarország támogatására a nemzetközi színtéren, az európai uniós fórumokon pedig az együttműködésre fókuszáló álláspontot képvisel Magyarország – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden, miután megbeszélést folytatott Jichák Hercog izraeli államfővel a Sándor-palotában.

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

Sajtónyilatkozatában Sulyok Tamás kiemelte: biztosította az izraeli államfőt arról, hogy Magyarország a leghatározottabban elítéli az antiszemitizmust, és zéró toleranciát alkalmaz annak minden formájával szemben. Ez a magyar soros EU-elnökség legfontosabb feladatai között is szerepelt tette hozzá.

Fontosnak tartják mondta , hogy a Magyarországon élő zsidó közösségek biztonságban érezhessék magukat, különösen annak tükrében, ami az elmúlt években Európában tapasztalható.

Emellett Magyarország továbbra is elkötelezett a mellett, hogy megismertesse a holokauszt történéseit a jövő generációkkal – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Sulyok Tamás megköszönte Izrael elnökének, hogy ebben a rendkívüli, feszült helyzetben is lehetőségük volt találkozni, négyszemközt is eszmét cserélni az Izrael és Magyarország jövőjét érintő legfontosabb kérdésekről.

Hozzátette: mindketten azonos módon vélekednek a határok biztonságával, a nemzeti szuverenitással és identitással összefüggő és azok megőrzését segítő kérdésekben.

„Meggyőződésem, hogy egy erős Izrael nem csak a Közel-Kelet, de Európa biztonságához, az európai zsidóság védelméhez, az antiszemitizmus elleni küzdelemhez is elengedhetetlen”

hangsúlyozta Sulyok Tamás.

Kiemelte: ahogy korábban, Magyarország most is elítéli a 2023. október 7-én a Hamász által Izrael ellen indított brutális terrortámadást és katonai agressziót, a túszokkal való embertelen bánásmódot, azt, hogy az embereket élő pajzsként használják.

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

Izraelnek joga van az önvédelemhez és ahhoz, hogy hosszú távon biztosítsa polgárai védelmét – mutatott rá a magyar államfő, hozzátéve: úgy véli, hogy a közel-keleti békefolyamat eredményeinek megtartása, a további regionális háború kitörésének elkerülése mindannyiunk közös érdeke.

A magyarok az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is felszólalnak és fellépnek az egyoldalú és torzító megnyilvánulásokkal szemben – mondta Sulyok Tamás.

Az államfő hangsúlyozta: a két állam közötti párbeszéd folyamatos, nincsenek problematikus vagy nyitott kérdések, így a kutatás-fejlesztés, a védelmi ipar vagy éppen az oktatás és a kultúra területeit érintő stratégiai együttműködés tovább mélyíthető.

Kijelentette:

bízik a Magyarország és Izrael közötti baráti viszony további megőrzésében.

Jichák Hercog sajtónyilatkozatában kiemelte: Magyarország mély barátságot mutat Izrael felé, és nem hajlandó megtörni az anticionizmus, antiizraelizmus és antiszemitizmus sűrűjében, amely elmossa a világot.

Hozzátette, ezek a magyar törekvések kézzel foghatók voltak például a hágai Nemzetközi Bíróság Izrael ellen irányuló döntése kapcsán, valamint más nemzetközi szervezetekben is.

Magyarország kiáll azért is, hogy Izrael a Gázai övezetben elrabolt túszokat hazahozhassa.

„Ezek azok a pillanatok, amikor az igaz barátság megmutatkozik”

– fogalmazott.

Jichák Hercog köszönetet mondott Sulyok Tamásnak és a magyar kormánynak azért is, amit az antiszemitizmus elszigeteléséért tesznek.

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

Felidézte: a zsidó nép és a magyar nép közötti kapcsolat hosszú-hosszú időre nyúlik vissza, a magyar zsidóság óriási történelmi múlttal rendelkezik, és sok tagja él ma Izrael területén.

Emlékeztetett arra, hogy az október 7-i szörnyűségek még ezt a közösséget is megtépázták. Omri Miran izraeli-magyar állampolgárt például az otthonából hurcolta el és tartja fogva több mint ötszáz napja a Hamász terrorszervezet.

A magyar és az izraeli államfő kedden megbeszélést folytatott Omri Miran családtagjaival is. Reméljük, hogy a túszcsere teljeskörűen végbemegy, és Omri hazatér – jegyezte meg Jichák Hercog, követelve, hogy a Hamász azonnal engedje el a borzalmas körülmények között fogva tartott túszokat.

A találkozón részt vett a Magyarországon született Aháron Sevo is, aki csecsemőként élte túl a holokauszt borzalmait, tavaly pedig unokája, Malkia Grosz a Hamász elleni harcban esett el.

Jichák Hercog emlékeztetett arra:

több mint félmillió magyar zsidót gyilkoltak meg a második világháborúban – legtöbbjüket Auschwitzban –, majd köszönetet mondott Sulyok Tamásnak azért, hogy munkájával segítette a méltó megemlékezést a magyarországi holokauszt 80. évfordulójáról.

Elmondta azt is, hogy szerdán ellátogat a cionizmus megálmodója, Herzl Tivadar szülőhelyére is, ahol harminc évvel ezelőtt édesapja, Hájim Herzog Izrael állam hatodik elnökeként helyezett el emléktáblát.

Jichák Hercog közölte: Sulyok Tamást meghívta Izraelbe, amit a magyar államfő elfogadott.

Még több Kibic

Új nap virrad fel – Ezzel a dallal indul Izrael az idei Eurovízión

2025.03.10.18 óra ago
Az előadó az október 7-i Nova mészárlás egyik túlélője lesz. A New Day Will Rise című dalt a fogadóirodák a harmadik helyre várják.

Négy izraeli túsz holttestének átadásával lezárult a tűzszüneti megállapodás első szakasza

2025.02.27.2 hét ago
A részleteiben még nem tisztázott második szakaszban 59 olyan túsz sorsáról születik megállapodás, akik közül izraeli hírszerzési információk szerint legkevesebb 35-en már nem élnek.

Közös sírban helyezték végső nyugalomra a Bibasz gyerekeket és édesanyjukat

2025.02.26.2 hét ago
„Siri, maradj velem, hogy ne süllyedjek el a sötétben” – búcsúzott meggyilkolt feleségétől az életben maradt férj, Jarden Bibasz.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »