
Újonnan létrejött közösségi pont vezetőjét keresi a MAZS Alapítvány
A Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány új munkatársat keres a Csányi 7 Közösségi Pont vezetőjének pozíciójára.
Általános feladatok: A közösségi pont menedzsere a MAZS Alapítvány igazgatója alá tartozik, felelősséget vállal a MAZS új közösségi pontjának működéséért és irányításáért, stratégiájáért, programjainak fejlesztéséért és azok végrehajtásáért. A Közösségi Pont feladata, hogy a zsidó közösségben és azon kívül is minden korosztály jóllétére összpontosító közösségi és támogató szolgáltatásokat nyújtson.

A Közösségi Pont vezetője stratégiát dolgoz ki és valósít meg, felügyeli a csapat munkáját, biztosítja, hogy a Közösségi Pont programjai, működése, fenntartása a lehető leghatékonyabban és legeredményesebben legyen megszervezve és végrehajtva, összhangban mind a MAZS jövőképével, küldetésével és értékeivel, mind pedig a MAZS irányelveivel és eljárásmódjaival.
Főbb feladatok és felelősségi körök:
- A Csányi 7 Közösségi Pont stratégiájának kidolgozása.
- Új jólléti programok kidolgozása és megvalósítása a Közösségi Pont számára.
- A már működő programok hatékony végrehajtásának felügyelete és támogatása a MAZS stratégiájával, értékeivel és irányelveivel összhangban, beleértve a működési költségvetés- és a jelentések készítését.
- A Közösségi Pont működésével kapcsolatos szükséges folyamatok és irányelvek végrehajtása.
- Koordináció a MAZS operatív csapataival (logisztika, pénzügyek, HR, kommunikáció stb.)
- Partnerségek kialakítása és koordinálása a zsidó közösségben és a kerületben.
- Annak biztosítása, hogy a Közösségi Pont a jogi követelményeknek és a MAZS szabályainak megfelelően működjön.
- A Közösségi Pont megfelelő láthatóságának és kommunikációs tevékenységének biztosítása a kommunikációs vezetővel szoros együttműködésben.
- Részvétel az adománygyűjtési tevékenységekben és pályázatok írásában
- Csányi 7 Közösségi Pont munkatársainak irányítása
- A Közösségi Pont működési és logisztikai igényeinek biztosítása a MAZS támogató programjaival együttműködésben
Követelmények
- 3-5 év vezetési tapasztalat, preferáltan közösségfejlesztési, szociális/jólléti szolgáltatások projektekben ellátott irányítási feladatokat is
- B.A. végzettség releváns területen – preferáltan közösségfejlesztés/társadalomtudományok területén
- Erős projektmenedzsment-képesség
- Több éves tapasztalat a magyarországi zsidó közösségen belüli munkavégzésben
- Jó szervezőképesség és időbeosztás
- Költségvetésgazdálkodásban szerzett tapasztalat/ pénzügyi ismeretek
- Képesség csapatban és egyedül is hatékonyan dolgozni
- Kiváló kommunikációs készség szóban és írásban, magyarul és angolul egyaránt
- Hajlandóság egy jövőkép-vezérelt környezetben dolgozni
- Jártasság a Microsoft 365 rendszerben
- Jegyzetmentes erkölcsi bizonyítvány
- Magyar állampolgárság
Amit nyújtunk:
- Laptop, mobil
- Szemüveg támogatás
- Home office lehetőség
- Összetartó csapat, fejlődési lehetőség
- Versenyképes juttatási csomag
Munkavégzés helye: 1075 Budapest, Csányi utca 7.
Kérjük, küldje el magyar és angol nyelvű önéletrajzát, valamint magyar és angol nyelvű motivációs levelét és fizetési igényét az [email protected] címre február 28-ig.
Felhívjuk figyelmét, hogy az álláshirdetésre beküldött személyes adatait a hatályos adatvédelmi előírásoknak megfelelően kezeljük és tároljuk. További információért kérjük, olvassa el Alapítványunk adatvédelmi szabályzatát az alábbi linken: Adatvédelmi tájékoztató álláshirdetésre jelentkezőknek
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
