Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Nem állítják helyre az 1944-ben mártírhalált halt költő, Szenes Hanna januárban megrongált budapesti tűzfalfestményét – közölte a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) és a Színes Város Csoport szerdán az MTI-vel.

Vörös festékkel öntötték le Szenes Hanna falfestményét a Frankel Leó úton

Azt írták: a Szenes Hannát ábrázoló, a II. kerület Frankel Leó út 78. szám alatt található társasház utcára néző tűzfalán látható festményt januárban vörös, vérhez hasonló festékkel megrongálták. Az alkotók és a finanszírozók közös döntése, hogy a megrongált alkotást nem állítják helyre, a „meggyalázott festményt jelen formájában megtartják mementóként”.

A közleményben idézték Szabó Györgyöt, a Mazsök elnökét, aki szerint a megrongált festmény emlékezteti

„a józan gondolkodású többségi társadalmat, hogy a halálakor 23 éves hős költő, Szenes Hanna gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak”.

Flór Péter, a Színes Város Csoport főtitkára a közleményben idézett megjegyzése szerint Thamó Emese tervezővel és a Mazsök vezetésével közösen döntöttek arról, hogy meghagyják megrongált állapotában a festményt, még ha feltételezésük szerint nem is ez volt a károkozó célja.

A mártírhalált halt költőnőről készült, 130 négyzetméteres tűzfalfestményt 2024 szeptemberében adták át.

Hatalmas falfestmény tiszteleg Szenes Hanna emléke előtt a Frankel zsinagógával szemben

Még több Kibic

Történelmi Budapest Pride: együtt vagyunk igazán erősek

2025.07.01.7 nap ago
Pride vonulás és LMBTQ+ istentisztelet. A Bálint Házhoz idén is több zsidó szervezet csatlakozott, hogy közösen emlékeztessenek arra, hogy a hit, a közösség és az elfogadás kéz a kézben járhatnak.

Az elhurcolt áldozatok neveit őrzi az új emlékhely a kővágóörsi zsidó temető szomszédságában

2025.06.28.1 hét ago
Ha ismerjük az áldozatok neveit, sorsát, akkor életünk részévé válik a történelem ezen szelete.

Büszkeséggel tölt el minket, hogy idén is részt vehetünk a Budapest Pride felvonuláson

2025.06.27.2 hét ago
A Bálint Ház idén is részt vesz a Budapest Pride felvonuláson, és arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzanak hozzájuk június 28-án.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »