Jubileumi vetítéssel ünnepelték A napfény íze című film bemutatásának 25. évfordulóját

A Torontóban rendezett vetítés teljes bevételét a Torontói Holokauszt Múzeum és a Stand With Us szervezet tevékenységének támogatására ajánlották fel.

Jubileumi vetítéssel ünnepelték Szabó István A napfény íze című filmje bemutatásának 25. évfordulóját Torontóban – tájékoztatta hétfőn az MTI-t az esemény kommunikációjával megbízott ügynökség.

Fotó: NFI

A február 2-i rendezvényen Vass-Salazar Mária nagykövet köszöntötte a résztvevőket, akik között megjelent Conrad Black író, Jennife Dale színésznő, Mark Horowitz rendező, Georgia Morissette, Alanis Morissette énekesnő magyar édesanyja, továbbá kanadai politikusok, művészek és zsidó szervezetek vezetői, valamint a torontói filmfesztivál jelenlegi és korábbi vezetői – írták.

Kiemelték, hogy a rendezvény a film magyar-kanadai producere, Robert Lantos, valamint Vass-Salazar Mária nagykövet összefogásával, és Magyarország Ottawai Nagykövetségének támogatásával valósult meg.

A filmvetítést követően beszélgetésre került sor Robert Lantossal, aki a jelenkori antiszemitizmus veszélyeire hívta fel a figyelmet, rámutatva a Kanadában is drámaian terjedő incidensekre, pozitív példaként említve Magyarországot, ahol a zsidó emberek biztonságban élhetnek – olvasható a közleményben.

A napfény íze (Szabó István, 1999, részlet)

Az Oscar-díjas Szabó István nagy ívű, hollywoodi sztárokat is szerepeltető eposza a huszadik századi magyar történelemről. Egy emlékezetes jelenet: A császárhű bíró, Ignác megtudja, hogy baloldali testvére is részt vesz a császárellenes szervezkedésekben, és az otthon kialakuló vitában a politikai nézeteltérések mellett a szerelmi féltékenység is szétfeszíti a családot.

A rendezvény helyszíne a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) épülete volt, aminek szimbolikus jelentőséget ad, hogy a film világpremierjére 1999-ben a TIFF-en került sor.

Magyarországon 2000. január 27-én volt a film premierje, így a mostani torontói jubileumi vetítésre a hazai premier negyedszázados évfordulóján került sor – hívták fel a figyelmet, hozzáfűzve, hogy a TIFF nagytermében rendezett vetítés teljes bevételét Robert Lantos a Torontói Holokauszt Múzeum és a Stand With Us szervezet tevékenységének támogatására ajánlotta fel.

Még több Kibic

Mától a hazai mozikban a zsidó kisfiút rejtegető magyar varrónő története

2025.02.06.4 nap ago
A Borbély Alexandra főszereplésével készült Emma és a halálfejes lepke című film a szlovák történelem több traumatikus epizódját is feltárja, amelyeket a társadalom még mindig nem dolgozott fel megnyugtatóan.

Egy padláson bukkantak rá Erdély egyetlen fazsinagógájának maradványaira

2025.02.03.6 nap ago
A budapesti zsidó múzeum három munkatársa tavaly nyáron azt a feladatot kapta, hogy rakjon rendet az intézmény padlásán, de a munka hihetetlen eredménnyel járt. Megtalálták annak a XVIII. századi fazsinagógának a darabjait, amelyet 1911-ben Löwy Ferenc rabbi „Erdély legrégebbi zsidó templomaként” azonosított. E maradványokból nyílt kiállítás múzeumban.

Különleges purimi adománykoncertet ad a Klezmerész Együttes a Rumbach zsinagógában

2025.02.03.6 nap ago
Az esemény célja, hogy a purimi öröm és adakozás szellemében támogassuk a Bálint Ház közösségét.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »