Különleges purimi adománykoncertet ad a Klezmerész Együttes a Rumbach zsinagógában

Az esemény célja, hogy a purimi öröm és adakozás szellemében támogassuk a Bálint Ház közösségét.

A Klezmerész Együttes különleges Purimi Adománykoncertet ad 2025. március 2-án, vasárnap 18:00 órakor a Rumbach zsinagógában. A koncert teljes bevételét a Klezmerész az Adni kóser kezdeményezés keretében a Bálint Ház működésére ajánlja fel, így minden megváltott jeggyel a közösségi tér fennmaradását és programjait segíthetitek.

Fotó: Klezmerész Együttes / Facebook

A Klezmerész Együttes régi, oszlopos tagja a magyar klezmervilágnak, pedig a kezdet – 2004 őszén – csak hat „őrült” zenekedvelő kísérlete volt. Ami pedig a névválasztást illeti, mi is az, hogy Klezmerész? Klezmer-ész vagy klez-merész? Mindkettő érvényes rájuk, de a merészség volt a legfontosabb jellemzőjük: megálmodtak egy együttest és ez az álom a mai napig működik. Céljuk a zsidó folklór mind szélesebb körben és mind nagyobb mélységben történő megismertetése.

Együttesük követi a zsidó zenei folklór hagyományokat mind a hangszerelésben (vezető hangszerek a hegedű és a klarinét, amelyekhez gitár, basszus és dob csatlakozik), mind a műsorok változatos összeállításában. Repertoárjukban szerepelnek jiddis, héber és ladino nyelvű dalok, hangszeres darabok. Műsoraikban az ismert és népszerű zsidó dalok mellett helyt kapnak a kevésbé ismert művek is, hogy azok is mind ismertebbé váljanak.

Specialitásunk a kétszólamú ének két énekesnőjükkel, amely egyedülálló a magyarországi klezmer együtteseknél.

A Klezmerész Együttes tagjai:

Klein Judit – ének

Török Judit – ének

Zala Judit – hegedű

Illés Mihály – klarinét

Matyi Bokolosz Dénes – gitár

Moharos Katalin – basszus

Garai Péter – dobok, ének

Számos hazai és külföldi fellépés közül kiemelkedik az izraeli Cfáti Nemzetközi Klezmer Fesztivál – amely a világ legautentikusabb klezmer fesztiválja – , itt 2014, 2015 és 2019-ben is felléptek.

Törzsközönségük már tudja, hogy egy Klezmerész koncert egy örömünnep, a klezmer zene ünnepe, ahol a színpad és a nézőtér eggyé olvad. A közönség együtt énekel, táncol, együtt él a zenészekkel, a zenével.

Jegyek: https://balinthaz.hu/shop/events/klezmeresz-koncert

Még több Kibic

Mától a hazai mozikban a zsidó kisfiút rejtegető magyar varrónő története

2025.02.06.4 nap ago
A Borbély Alexandra főszereplésével készült Emma és a halálfejes lepke című film a szlovák történelem több traumatikus epizódját is feltárja, amelyeket a társadalom még mindig nem dolgozott fel megnyugtatóan.

Jubileumi vetítéssel ünnepelték A napfény íze című film bemutatásának 25. évfordulóját

2025.02.05.4 nap ago
A Torontóban rendezett vetítés teljes bevételét a Torontói Holokauszt Múzeum és a Stand With Us szervezet tevékenységének támogatására ajánlották fel.

Egy padláson bukkantak rá Erdély egyetlen fazsinagógájának maradványaira

2025.02.03.6 nap ago
A budapesti zsidó múzeum három munkatársa tavaly nyáron azt a feladatot kapta, hogy rakjon rendet az intézmény padlásán, de a munka hihetetlen eredménnyel járt. Megtalálták annak a XVIII. századi fazsinagógának a darabjait, amelyet 1911-ben Löwy Ferenc rabbi „Erdély legrégebbi zsidó templomaként” azonosított. E maradványokból nyílt kiállítás múzeumban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »