Egy padláson bukkantak rá Erdély egyetlen fazsinagógájának maradványaira

A budapesti zsidó múzeum három munkatársa tavaly nyáron azt a feladatot kapta, hogy rakjon rendet az intézmény padlásán, de a munka hihetetlen eredménnyel járt. Megtalálták annak a XVIII. századi fazsinagógának a darabjait, amelyet 1911-ben Löwy Ferenc rabbi „Erdély legrégebbi zsidó templomaként” azonosított. E maradványokból nyílt kiállítás múzeumban.

Csaknem három évszázados múltra visszatekintő, fakulóban lévő deszkatöredékek láthatók a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár új tárlatán, amely Írás a falon – Mikdás meát címmel nyílt meg az intézményben február 2-án, vasárnap. Habár ezek a deszkák a laikus szemlélőnek nem sokat mondanak, Király Mátyás, Som Balázs és Lózsy Tamás, a zsidó múzeum három munkatársa tavaly nyáron azonnal felismerte, hogy az intézmény padlásán nem mindennapi leletre bukkant.

Mint az a vasárnapi tárlatmegnyitón el is hangzott: a három munkatársat Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója eredetileg csak arra kérte meg, hogy rakjanak rendet a padláson, a szakemberek azonban az 1747-ben épült, és a XX. század első felében megsemmisült náznánfalvi fazsinagóga maradványaival tértek vissza a padlásról.

A mintegy 80-90 kilónyi faanyagot Balázs György, a budapesti zsidó múzeum egykori munkatársa 1941-ben vonattal hozta Pestre Marosvásárhelyről, mert tudta: ha nem menti meg a héber nyelven feliratozott faelemeket, akkor Erdély egyetlen fazsinagógájából semmi sem marad. Hála neki, a maradványok fennmaradtak, igaz, a szakemberek előtt korábban mindössze két deszkaelem volt ismert, de tavaly nyárig, míg Király Mátyás, Som Balázs és Lózsy Tamás véletlenül fel nem fedezte a festett deszkákat, senki sem tudta, hogy a náznánfalvi fazsinagóga megmaradt darabjainak jelentős része még a padláson várja az „újjászületést”.

Az elmúlt fél évben jelentős kutatómunka indult be annak érdekében, hogy a most megnyílt tárlat méltó módon mutassa be azt a fazsinagógát, amelyről Löwy Ferenc rabbi Erdély legrégebbi zsidó temploma címmel írt tanulmányt a Magyar Zsidó Almanach 1911-es kiadásába. Nem csoda, hogy évtizedekkel később is foglalkoztatta a téma, olyannyira, hogy 1934-ben egy Jeruzsálemből érkezett újságírót vitt el Náznánfalvára az épület megtekintésére. De szomorúan tapasztalták, hogy a helyi zsidóság létszámának csökkenése miatt a fazsinagóga a pusztulás szélére került, ami egy évtizeden belül be is következett.

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár új tárlatán látható deszkaelemek nemcsak azért becsesek, mert Magyarország és Erdély területén a náznánfalvin kívül egyetlen más fazsinagóga sem épült soha. Hanem azért is, mert annak dacára, hogy a lengyel-litván területeken a XVI. századtól széles körben elterjedtek voltak a fazsinagógák, a nácizmus pusztítása nyomán szinte teljesen eltűntek Európa épített örökségéből. Az említett területeken mára mindössze néhány maradt meg.

A budapesti tárlaton természetesen látható az a két panel is, amely már korábban ismert volt, az igazi szenzációt azonban azok a héber felirattal ellátott, festett, restaurált deszkák jelentik, amelyekre tavaly bukkantak.

S hogy miért volt „írás a falon”, azaz miért van héber szöveg a deszkákon? Erről a megnyitón Bányai Viktória történész azt mondta: nemcsak szakrális, de gyakorlatias oka is volt annak, hogy ezekben a régi zsidó közösségekben a deszkákra írtak bibliai idézeteket vagy imákat. Mégpedig az, hogy ezek az emberek nem tartoztak a tehetősek közé, sokuknak nem tellett saját imakönyvre, így ők a deszkafalról olvasták a Szentírást. Egyébként éppen az anyagi helyzet indokolja az anyagválasztást is: a jobb módú zsidó közösségeknek nem okozott gondot kőből építeni zsinagógát, de Lengyelország, Litvánia vagy éppen Erdély szegény zsidósága csak fazsinagógát engedhetett meg magának.