Nehezen emészthető az Izrael és a Hamász közötti megállapodás, de ez a legjobb a túszok szempontjából

A Hamász erődemonstrációja, Izrael kudarca és Donald Trump, mint remény a túszalku folytatására. Avi Issacharoff újságíró, a Fauda egyik alkotója elemezte a gázai helyzetet.

Avi Issacharoff, a népszerű Fauda sorozat egyik alkotója, újságíró, a Ynet és a Jediot Ahronot arab ügyekben jártas kommentátora és szakírója, a lap egyik podcast adásában mondta el véleményét az Izrael és a Hamász közötti tűzszünettel és a túszalkuval kapcsolatban.

Avi Issacharoff (Fotó: Channel 4)

Bár Issacharoff szerint ez egy nehezen emészthető megállapodás, mégis ez a legjobb, amit a jelenlegi helyzetben meg lehetett kötni. Másképpen nem lehetett volna elérni a maradék 97 túsz szabadon engedését. Lehetséges, hogy katonai művelet keretében sikerült volna kiszabadítani még két-három túszt, de az idő múlása végül a többi túsz életébe került volna. Mint ahogy 2023. október 7. óta az elrabolt túszok egy része már nincs életben, vagy az egészségi állapotuk vagy az izraeli támadások miatt, vagy azért, mert a Hamász terroristái meggyilkolták őket.

A Ynet elemzője úgy látja, a túszalku a Hamász számára sem a legkedvezőbben alakult, hiszen a terrorszervezet már az első szakaszban teljes tűzszünetet és az izraeli hadsereg a Gázai övezetből való teljes kivonulását szerette volna elérni. Ezek viszont most eltérő szakaszokban fognak megvalósulni. A Hamász is hallja a háború folytatását követelő hangokat Izraelből, így egyelőre nem lehet nyugodt.

Bejelentették az Izrael és a Hamász közötti tűzszünetet és a túszalkut

Issacharoff elmondta, hogy a Hamászt nem igazán izgatja a gázai lakosság szenvedése, legalábbis ez azóta biztosan így van, amióta Jahja Szinvár átvette az irányítást a szervezetben, és pláne így van, amióta a még nála is szélsőségesebb testvére, Mohamed Szinvár lett a vezető.

A Hamász egy terrorszervezet, amely egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy mi a palesztinok, de leginkább a gázai lakosok érdeke. Ami fontos számukra, az a túlélés. Egyrészt katonai szempontból, ami úgy tűnik, hogy mindenképpen meg fog valósulni, mivel, ha csak öt fegyveres is marad a szervezetben, azt már sikerként fogják értékelni. Másrészt pedig politikailag, ami valóban a túszalku legnagyobb gyengesége, és a legkomolyabb probléma, amivel Izraelnek szembe kell néznie, véli Issacharoff.

A kommentátor úgy látja, hogy a Hamász elkönyvelhet azért valamennyi sikert az izraeli börtönökből kiszabaduló palesztinok kapcsán. Szerinte azonban a Gázai övezetben élők körében a szabadulók miatt érzett öröm nem fogja elfedni a helyben tapasztalt szörnyűségeket, amikor a lakosok visszatérnek majd a már nem létező otthonaikba. A hazatérő gázaiakat lerombolt házak, városnegyedek és települések fogadják, rengeteg rom és holttestek sokasága. Ez a legnagyobb katasztrófa, amely a palesztin népet sújtotta 1948 óta, és nem fogja tudni ezt az általa okozott kárt elhalványítani a Hamász a kiengedett rabokkal.

Négy elrabolt izraeli katonanőt engedett szabadon a Hamász

Ami a Hamászt illeti, feltehetőleg meg fog kezdődni a túszalku második szakasza, ám nem valószínű, hogy érdekében áll majd befejezni azt. Nem érdekük ugyanis az összes túszt szabadon engedni, mivel ezután Izrael szabadon támadhatja őket minden fenntartás nélkül.

A Hamász semmiképp nem beszélhet győzelemről, amikor kétmillió gázainak nincs hová hazamennie, jelentette ki Issacharoff. A házak 70 százaléka lakhatatlanná vált, a Hamász egészségügyi minisztériuma szerint több mint 47 ezer ember vesztette életét Gázában a háború időszaka alatt. Ez egy példátlan katasztrófa a palesztin nép történelmében, amit nem lehet győzelemnek nevezni, mondta a szakértő.

Felmerül a kérdés, hogy ezek után a Hamász hogyan tudta pótolni az elveszített emberállományát rövid idő alatt. Amikor az izraeli hadsereg szerint nagyjából 20 ezer terroristával végeztek a harcok során, az Egyesült Államok külügyminisztériuma pedig olyan adatot közölt, hogy a Hamász közel 15 ezer újoncot toborzott eddig.

Fotó: MTI/EPA/Mahmúd Zaki

Ennek egyik oka Issacharoff szerint Izrael mély gyűlölete, és a bosszúra való hajlandóság, ami egyre erősebb lesz, minél nagyobb a pusztítás és minél több a halott az övezetben. A másik ok, hogy ma ez az egyetlen lehetőség Gázában a pénzkeresésre. Izrael legnagyobb kudarca ebben a háborúban, hogy a Hamász irányító szerv tudott maradni a Gázai övezetben, amely képes megélhetést biztosítani az embereinek, véli a kommentátor. Ez a Hamász szempontjából hatalmas siker 15 hónapnyi háborút követően, még akkor is, ha csak fél fizetést tud adni, egy átlagos gázai lakosnak ez óriási bevételt jelent.

A Hamász szempontjából, ha valamilyen sikerről lehet beszélni, akkor az a túszok átadásakor látható erődemonstrációk. Izrael legnagyobb kudarca az, hogy a Hamász túlélte a háborút és a hatalmat gyakorló szervezetként tud mutatkozni. Izrael egyszerűen nem akart semmit kezdeni a 15 hónapnyi háborúban elért eredményekkel. Nem arról van szó, hogy próbálkozott, de nem járt sikerrel, arról van szó, hogy meg se próbálta, sőt, semmilyen hatalomátadási kísérletre sem volt nyitott a Gázai övezetben, mert valamilyen módon ebben a Palesztin Hatóság is játszott volna szerepet, magyarázza Issacharoff.

Miközben a Hamász uralja az övezetet, az odaérkező több száz kamionnyi segélyszállítmány nagy részére is ráteszi a kezét, azok tartalmát pénzért értékesíti, amiből újból fegyverkezni kezd. Ott tartunk megint, ahol október 7. előtt voltunk.

Izraelbe érkeztek a Hamász fogságából vasárnap kiszabadult izraeli túszok

Avi Issacharoff szerint a túszokért cserében az izraeli börtönökből szabadon engedett palesztin terroristák egyértelműen biztonsági kockázatot jelentenek Izraelre nézve. Úgy véli, 70 százalékuk vagy még annál is többen újra terrorcselekményeket fognak végrehajtani.

Viszont az, ami most történeik, nem pont a Szinvár által eltervezettek szerint zajlik. A likvidált Hamász-vezér bizonyára más állapotban szerette volna látni a Gázai övezetet, amely jelentős gazdasági támogatásokhoz jut hozzá. Ettől még messze járunk, mondja a Ynet kommentátora.

Szerinte elképzelhető, hogy a tűzszünet és a túszalku második szakasza nem fog megvalósulni, egyrészt a Hamász, másrészt az izraeli kormány miatt. Ami reményt adhat a folytatásra, az Donald Trump amerikai elnök, de leginkább közel-keleti megbízottja, Steve Witkoff, aki teljes mértékben elkötelezett a megállapodás teljes végrehajtása mellett. Ez hozzájárulhat a térség normalizálódásához, beleértve a közeledést Izrael és Szaúd-Arábia között, ami segítheti Izraelt abban, hogy megbirkózzon az első számú ellensége, Irán által jelentett fenyegetéssel.

Újabb három izraeli túsz szabadult ki a gázai fogságból

Még több Kibic

Mintha egy koncentrációs táborból szabadultak volna

2025.02.08.2 nap ago
A szombaton elengedett három izraeli túsz nagyon lesoványodott, egyikük alig tudott állni a lábán.

Újabb három izraeli túsz szabadult ki a gázai fogságból

2025.01.30.2 hét ago
A Hamász átadott velük együtt Izraelnek öt, szintén túszul ejtett thaiföldi vendégmunkást is.

Új izraeli nagykövet érkezik Magyarországra

2025.01.28.2 hét ago
A magyarországi állomáshely betöltése már másfél éve húzódott.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »