Új emléktábla őrzi a budapesti gettó felszabadításának emlékét

A Dohány utcai zsinagógában rendeztek megemlékezést a budapesti gettó felszabadításának 80. évfordulója alkalmából.

Magyarországon ma biztonságban élhetnek a zsidó közösség tagjai, ugyanis a kormány világossá tette, hogy az antiszemitizmus minden formájával szemben zéró toleranciát érvényesít – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap a budapesti gettó felszabadításának 80. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, a Dohány utcai zsinagógában.

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Semjén Zsolt hangsúlyozta: Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb helye a zsidó emberek számára. Nem kell félnie annak, aki kipában sétál az utcán, biztonságban gyakorolhatják a vallásukat, aki pedig ellátogat Budapestre, a zsidó kultúra egyedülálló mindennapjaiba nyerhet betekintést – fogalmazott a politikus a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) eseményén.

Közölte, a zsidó közösséggel összefogva a kormány mindent megtesz azért, hogy ez így is maradjon, miközben az elmúlt évtized geopolitikai eseményei nyomán Nyugat-Európában mindennapos problémává vált az iszlamista antiszemitizmus, és egyre többen támadják Izrael Államot, illetve egyesek megkérdőjelezik a létét is.

Semjén Zsolt felidézte, történelmünk egyik legnagyobb tragédiája az a kegyetlenség, amelynek a budapesti nagy gettó utcái tanúi voltak. A gettó határait 1944 novemberében jelölték ki, és több tízezer embert zsúfoltak össze a területen, akik leírhatatlan körülmények között szenvedtek. Naponta 80-120 ember vesztette életét a gettóban. Európa utolsó, egyik legnagyobb gettójának területén a felszabadításakor csaknem 3 ezer temetetlen holtest hevert, akiket tömegsírokban temettek el. Meggyilkolt honfitársaink történetei örökre velünk maradnak – fogalmazott Semjén Zsolt.

Hangsúlyozta, hogy a 2023. október 7-én, Izraelben történt terrortámadás óta több figyelmet kell fordítani az antiszemitizmus elleni fellépésre. Magyarország viszont abban a szerencsés helyzetben van, hogy a magyar állam több intézkedést meghozott az elmúlt években az antiszemitizmus elleni fellépés érdekében – mutatott rá.

Az alaptörvény a nemzet szerves részének tekinti a zsidóságot, a büntető törvénykönyv büntetni rendeli az önkényuralmi jelképek használatát, a közösség elleni uszítást, erőszakot és a kommunista és nemzetiszocialista bűnök tagadását, illetve a magyar uniós elnökség alatt a zsidó közösséggel folytatott közös munka eredményeként megjelent az antiszemitizmus elleni magyar nemzeti stratégia – sorolta. Szintén a magyar uniós elnökség sikerének nevezte, hogy 2024-ben az EU Tanácsa nyilatkozatot fogadott el a zsidó élet előmozdítása és az antiszemitizmus elleni küzdelem érdekében. Ez rámutat arra, hogy riasztóan magas az antiszemitizmus szintje az EU-ban – fűzte hozzá.

A kormány által kijelölt antiszemitizmus elleni fellépés három legfontosabb irányának nevezte az oktatást, a közéleti kommunikációt és a jogi fellépést, hozzátéve, hogy a gettó áldozatait és azokat a bátrakat, akik mentették az embereket, soha nem felejtik el, ahogyan soha nem fognak feledésbe merülni a bűnösök tettei sem.

Avi Nir-Feldklein, Izrael budapesti nagykövetségének megbízott misszióvezetője emlékeztetett: ugyan 80 évvel ezelőtt megfékezték a náci őrületet, ám az antiszemitizmus újra megjelent mind Európában, mind Észak-Amerikában, és a holokauszt óta a legmagasabb szinten van.

A magyar kormánynak és a magyar nép hozzáállásának köszönhetően szerencsére ez nem jellemző Magyarországra, és Izrael nagyra értékeli a kormány antiszemitizmussal kapcsolatos zéró toleranciáját.

A zsidóságot sokan próbálták elpusztítani a történelem során: a babiloniak és a rómaiak eltűntek, a nácikat legyőzték, a zsidóság viszont négyezer éve kitart – mondta. Ugyan a 2023. október 7-i terrortámadás miatt a zsidóság a holokauszt óta a legborzalmasabb időszakot éli át, azóta legyőzték a Hamászt és a Hezbollahot is, és meggyengült az Irán által Izrael köré font tűzgyűrű.

Mester Tamás, a BZSH elnöke azt mondta: fejet hajtanak mindazok előtt, akik életüket vesztették a vészkorszakban, és tisztelettel adóznak a túlélők előtt, akik tanúságot tettek az emberi bátorság és élni akarás erejéről. A gettó ugyanis nemcsak a fizikai elzárást jelentette, hanem egy olyan helyet, ahol az emberi méltóságot és reményt próbálták megsemmisíteni. A gettóba zárt 70 ezer ember története nemcsak a magyar zsidóság tragédiája, hanem az egész ország közös fájdalma – mondta.

A felszabadulás napján nemcsak életek menekültek meg, hanem megszületett az ígéret is, hogy soha többé nem engedhetjük meg az embertelenség és a kirekesztés uralkodását – tette hozzá.

Ugyanakkor – folytatta – az emlékezés nem csupán a múlt feldolgozásáról szól, hanem arról is, hogy tanuljunk belőle. Ugyanis az antiszemitizmus nem tűnt el a világból, ezért kötelesség szembeszállni ezekkel az erőkkel. Közlése szerint senki nem gondolhatott arra az elmúlt évtizedekben, hogy nyugat-európai és tengeren túli hittestvéreik egyszer a magyarországi zsidóságot fogják irigyelni, mert hitük megélése mellett békében és biztonságban élhetnek.

Ez az eredmény a magyar kormány következetes politikájának, annak is köszönhető, hogy nem engedi megtelepedni a fundamentalista, radikális iszlám híveit Magyarországon – emelte ki.

A továbbiakban megemlékezett azokról, akik a vészkorszak alatt mentették a zsidó embereket, köztük Salkaházi Sáráról, Sztehlo Gáborról, Raul Wallenbergről, Angelo Rottáról és idősebb Antall Józsefről. Azt sem felejtik, hogy a gettót a Vörös Hadsereg szabadította fel, megmentve emberek tízezreinek életét – mondta Mester Tamás.

A megemlékezésen az Izraeli Védelmi Erők főkántora, Shai Abramson énekelte el Izrael Állam himnuszát, illetve tartott előadást, továbbá levetítettek egy filmet, amelyben túlélők elevenítették fel a vészkorszak eseményeit. A rendezvény zárásaként a résztvevők a gettó felszabadulásának 80. évfordulója alkalmából felavatták a a zsinagóga Wesselényi utcai oldalán lévő sírkert boltívén elhelyezett emléktáblát.

Az egykori budapesti gettó határa mentén járt körbe a sófár hangja

Még több Kibic

Februártól új évaddal folytatódik a Bálint Ház Szabadegyeteme

2025.02.13.3 nap ago
Ismét elindul a JCC Budapest – Bálint Ház egyedülálló programsorozata, ahol Balázs Gábor és Takáts Márk Dávid egyszerűen és közérthetően tanítanak a zsidóságról. A két előadóval egy új előadássorozat is indul, amely a Közel-Kelet aktuális konfliktusainak mélyebb megértését célozza.

Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

2025.02.12.4 nap ago
Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Újonnan létrejött közösségi pont vezetőjét keresi a MAZS Alapítvány

2025.02.12.4 nap ago
A Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány új munkatársat keres a Csányi 7 Közösségi Pont vezetőjének pozíciójára.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »