Mazsihisz: A teljes siker az összes túsz kiszabadítása lesz

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége üdvözli az Izrael és a Hamász között létrejött megállapodást.

„A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a 2023. október 7-i terrortámadás óta feszült figyelemmel követi a Hamász palesztin terrorszervezet által elrabolt túszok sorsát, zsinagógáinkban rendszeresen imádkozunk értük, és a rendelkezésünkre álló eszközökkel segítjük a megtámadott izraeli közösségeket” – olvasható a Mazsihisz által az Izrael és a Hamász közötti tűzszünet és túszalku bejelentése kapcsán kiadott közleményében.

Bejelentették az Izrael és a Hamász közötti tűzszünetet és a túszalkut

Mint írják, a „Mazsihisz tehát üdvözli, hogy 467 nappal a támadás után Izrael és a Hamász között ma létrejött az első olyan megállapodás, amely kézzelfogható eredménnyel kecsegtet az embertelen körülmények között fogvatartott túszok kiszabadítására és a hosszú hónapok óta zajló harcok szüneteltetésére”.

„A megegyezés szerint a Hamász első körben 33 túszt enged szabadon, holott az izraeli kormány értesülései szerint összesen 98 túsz van életben. Mivel a mai megállapodás csak a túszok harmadának szabadon bocsátásáról szól, a Mazsihisz szerint teljes sikerről majd csak akkor lehet beszélni, ha a terrorszervezet nem szegi meg a tűzszünetet, továbbá kivétel nélkül minden egyes túsz hazatér a családjához”

– zárul a közlemény.

Még több Kibic

Fegyverként használta a szexuális erőszakot a Hamász az október 7-i támadás alatt

2025.07.09.3 nap ago
A most napvilágot látott átfogó jelentés szerzőinek egyik célja, hogy az igazságszolgáltatás alkalmazza a kollektív felelősség doktrínáját annak érdekében, hogy a terroristákat emberiesség elleni bűncselekményért vonják felelősségre.

Négy izraeli halt meg a tűzszünet életbelépése előtti iráni rakétatámadásban

2025.06.24.3 hét ago
Az irániak reggel hétig két órán át hat hullámban indítottak rakétákat izraeli városok és falvak irányába, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy reggel hétkor életbe lép a tűzszünet Irán és Izrael között.

Három izraeli túsz holttestét mentette ki az IDF a Gázai övezetből

2025.06.22.3 hét ago
A hivatalos izraeli számítások szerint megtalálásuk után még ötven élő és holt túszt őriznek az iszlamista terrorszervezetek a Gázai övezetben.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »