Szökésvonal: közösségi élmény, amely a fiatalok közötti megértést és összetartozást is erősíti

Második világháborús történeteket elevenít meg kortárs környezetben a Szökésvonal helyspecifikus színházi előadás, amely nemcsak tisztelgés a múlt emlékei előtt, hanem lehetőség arra, hogy a fiatalok hangján keresztül emlékezzünk, tanuljunk és kapcsolódjunk egymáshoz.

Tetted valaha az ellenkezőjét annak, amit vártak tőled?

Szerencsésebb időkben a szabadságnak vágsz utat, kevésbé szerencsés időkben a túlélésnek.

Mindenesetre érdemes tanulni. Saját. Utat. Járni.

A Szökésvonal című helyspecifikus színházi előadás keretében 10 fiatallal kutatják Budapest második világháborús emlékezetét öt történetmesélő személyes visszaemlékezései mentén. Az előadás a Pozsonyi úton, az egykori „nemzetközi gettó” területén eleveníti meg a múlt képeit. Mindeközben betekintést nyújt a fiatalok személyes kapcsolatába a feldolgozott történetekkel.

Fotó: Bálint Ház

A színházi előadás nemzetközi együttműködés keretében valósul meg a Theatre of Remembrance program részeként. 80 évvel Auschwitz felszabadítása után, 10 európai ország fiataljai mutatják be a program keretében készült előadásaikat. Az együttműködés célja, hogy a fiatalok közösen fedezzék fel, hogyan adhatnak új értelmet a történelmi emlékezetnek, és miként nyerhetnek inspirációt egymás élettapasztalatából Az eredmény egy olyan közösségi élmény, amely a fiatalok közötti megértést és összetartozást is erősíti.

Magyarországon a Szökésvonal a Nemzetközi Holokauszt Emléknaphoz kapcsolódóan lesz látható.

Jegyek online kaphatók: https://www.jegy.hu/program/szokesvonal-helyspecifikus-szinhazi-emlekfejtes-171158#programInfoTabAnchor

A projektről bővebben: http://szemelyes-tortenelem.eu/meg-emlekszem vagy https://balinthaz.hu/shop/events/szokesvonal-helyspecifikus-szinhaz-emlekfejtes vagy https://fb.me/e/7bt9S2znG

Időpont: 2025. január 26. és 27., 19:00 óra

Helyszín: NOHA Studió (1137 Budapest, Katona József utca 39.)

Az előadás alkotói:

Rendezők: Szenteczki Zita, Kallós Viola

Produkciós vezető: Borbás Gergő

Produkciós munkatársak: Feil Gréta, Kárpáti Emma, Bernát Tímea

Alkotók/Előadók: Baráth Zsombor, Henter Dóra, Holecz Rozi, Horváth Lotti, Káuzli Réka, Kraivich Endre, Süle Csaba, Szilágyi Léna, Szűcs Dorina, Tyukodi Emma

Történetmesélők: Sziklai Magda, Dr. Sólyom Olga, Szekeres Tamásné Vera, Szekeres-Varsa Vera, Sztán Mironné Anikó

Az előadás támogatói: Európai Unió, JCC Budapest – Bálint Ház, Itt és Most Társulat, Dutch Jewish Humanitarian Fund, Theater Na De Dam

Az előadásra minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Még több Kibic

A zsidó történelem és emlékezet világába vezető könyvvel indul a Limmud OlvasóKlub

2026.09.08. 9 óra ago
Mások mellett Amosz Oz és David Grossman egy-egy művéről is lehet majd eszmét cserélni a Limmud Magyarország által szervezett olvasóklubokban a Csányi5 kávézójában, ahol az egyes alkalmak beszélgetéseit a választott könyvet jól ismerő meghívott beszélgetőpartner fogja segíteni.

Nagy a sátor, mindenki belefér: együtt a Judafest és a Sálom utca

2026.09.04. 4 nap ago
Két fesztivál, sokféle zsidó hang és egy közös tér. Idén a Judafest és a Sálom utca nem egyszerűen egy napon várja a közönséget: a két rendezvény tudatosan kapcsolódik össze. A közös téma az ahava, vagyis a szeretet, és talán maga az együttműködés is erről mond el a legtöbbet.

Lépcsőházi történelem flódnival és flódnis lattéval fűszerezve

2026.09.03. 5 nap ago
Az erzsébetvárosi és magyarországi zsidóság mellett a világ története fonódik össze a Csányi5 lépcsőházában lévő állandó kiállításon. Őri Ádám tárlatvezetése flódnival.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »