Hanukatalizátor Díj: a zsidó közösség iránti szeretetet ünnepelték a Bálint Házban

Ausztrics Andrea, Radnóti Zoltán főrabbi és Winkler Miksa kapta idén a közösség szavazatai alapján a 30 éves Bálint Ház Hanukatalizátor Díját. Különdíjak és az Életműdíj is átadásra kerültek.

Az idén 30 éves Bálint Ház szerdán azokat ünnepelte – ahogy Borbás Gergő kreatív igazgató fogalmazott –, akik közösségük iránti szeretetükkel valódi változást hoznak a zsidó közösségbe, akik aktívan tesznek a jövőért, akik megmutatják, hogy minden apró cselekedet és minden fény képes áttörni a sötétséget.

Fotó: JCC Budapest – Bálint Ház

Idén minden eddiginél több, 35 embert jelöltek Hanukatalizátor Díjra. Az elmúlt évhez hasonlóan, három kategóriában adták át az elismerést: élmény, tudás és tett, amelyek nem csak a közösség, hanem a Bálint Ház három alappillérei is. A jelöltekre több mint 2500 szavazat érkezett.

A Hanukatalizátor Díjat 2024-ben a közösség szavazatai alapján

élmény kategóriában Ausztrics Andrea producer, rendező,

tudás kategóriában Radnóti Zoltán főrabbi,

tett kategóriában a magyar zsidó közösséget a legnemesebb ügyekben segítő Winkler Miksa kapta meg.

Barta Péter, a Bálint Ház kuratóriumának elnöke még a díjak átadása előtt elmondta, hogy ez az esemény nem arról szól, ki nyer, és ki nem, hanem arról, hogy kik azok, akik a zsidó közösséghez valamit hozzá tudnak tenni. Még az olyan nehéz években, mint amilyen 2024-es is volt, jó látni, hogy a közösség összetartása milyen sokat tud segíteni.

Hasonlóan látja Kenesei Marcell, a Bálint Ház igazgatója, aki arról beszélt, hogy a Hanukatalizátor Díj egy olyan zsidó értékhez kötődik, amely magának a Bálint Háznak a lényege, egy szóban összefoglalva: a közösség. Minden, amit itt csinálnak, azt annak érdekében teszik, hogy a közösséget építsék, bővítsék, és olyan értékeket hozzanak az emberek életébe, amelyek egyrészt összekapcsolják őket a zsidósággal, másrészt pedig egymással.

Kenesei Marcell, a Bálint Ház igazgatója (Fotó: JCC Budapest – Bálint Ház)

A Bálint Ház a három főkategórián kívül az este folyamán több más különdíjat is kiosztott. Az év önkéntese Ország József lett, aki a fogyatékkal élő gyerekek programjának, a Csupaszív csoport foglalkozásainak egyik leglelkesebb motorja. Az év ünnepi nagykövetének járó díjat Magyar Miklós kapta meg. A Bálint Ház különdíjban részesítette azokat, akik az intézmény 30. születésnapja alkalmából indított adománygyűjtő kampányt segítették. A kampány során a több mint 20 személy az eredetileg célként kitűzött hárommillió forintos összeget jóval túlhaladva, több mint hatmillió forintot gyűjtött össze.

Az Életműdíjat idén harmadik alkalommal adta át a Bálint Ház, amely megalakulásának kerek évfordulója kapcsán két korábbi igazgatójának, Fischer Miklósnak és Fritz Zsuzsának ítélte oda az elismerést.

A Hanukatalizátor Díj korábbi díjazottjai

2012 Szeszler Anna / Hanoar Hatzioni Hungary

2013 Nagy János Ádám / Kibuci Bucik Tábor

2014 Toronyi Zsuzsanna / Csillagos Házak (OSA Archívum)

2015 Verő Tamás rabbi és Verő-Bán Linda / Kő kövön – Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából a Néprajzi Múzeumban

2016 Radnóti Zoltán rabbi / 100 év – 100 tárgy – a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállítása

2017 Steiner Zsófia / Benjámin Óvoda

2018 Deák Andrea / Adománytaxi

2019 Vadász Magda

2020 Király Kinga / A Haver Alapítvány önkéntes csapata

2021 Borgula András / Megyeri Jonatán / A Sanyinéni Telefonos Krízisvonal önkéntesei

2022 Ruff Tibor / Sinsin program / Mayer András és Mayer Gábor / Heisler András

2023 Cteen Hungary / Ádám Eszter / Dr. Assaf Shemesh / Langfeld Judit

Még több Kibic

A nap, amikor zsidók ezrei tanulnak együtt, megosztva egymással a szent szövegek felfedezésének élményét

2025.11.05.4 nap ago
November 9. a Zsidó Tanulás Világnapja. Idén a Bálint Ház is csatlakozik a kezdeményezéshez két különleges online eseménnyel – az egyik magyarul, a másik angolul várja az érdeklődőket.

Akik jelentősen hozzájárultak a változtatásokhoz

2025.11.04.5 nap ago
Dobos Erzsébet Rendszerváltók a rendszerváltásról című könyvét mutatják be Bét Orim Raj Tamás Akadémia programsorozatának keretében.

A holokauszt áldozatainak többsége sír és nyom nélkül tűnt el

2025.11.04.6 nap ago
Ötmillió, a holokauszt során meggyilkolt zsidó nevét gyűjtötte már össze a Jad Vasem. A számítások szerint fennmaradó egymillió további név többsége valószínűleg soha nem lesz fellelhető.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »