Nem állunk készen az eutanáziára, de a vita segíthet az ellentétes álláspontok megértésében

Zsidóság és eutanázia címmel rendeztek vitát a Rumbach zsinagógában, ahol orvosok és rabbik próbáltak dűlőre jutni ebben a korántsem egyszerű kérdésben.

Közös ügyeket közösen kell megvitatni, vallja Őri Ádám újságíró, a Kibic Magazin külsős munkatársa, aki szerint egy egészséges közösséghez közös diskurzusra van szükség. Ezért indította el azt a vitasorozatot a Mazsihisz Ifjúsági Osztály – Club Sababa szervezésében, amely első eseménye rögtön egy nehéz témával, az eutanázia kérdésével foglalkozott. Az este Őri Ádám beszélgetőtársai voltak: Radnóti Zoltán főrabbi, a lágymányosi Bét Sálom közösség rabbija, a Budapesti Rabbiság igazgatója; Vári György rabbi, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség vallási vezetője; Shemesh Assaf orvos, a Szeretetkórház főigazgatója és Kulcsár Péter orvostanhallgató, a Kesher független zsidó szervezet alapítója.

Az önrendelkezés jogáért küzdő Karsai Dániel ügye a hazai közbeszéd részévé tette a „kegyes halál” témáját. Arról, hogyan viszonyul az eutanáziához a zsidó vallás, Őri Ádám már korábban írt cikket itt, a Kibicen. A csütörtök esti esemény a Rumbach zsinagógában – Karsai családtagjaival a közönség soraiban – azonban megmutatta, van még mit megvitatni a kérdéssel kapcsolatban, és ez a tervezett időkeretén bőven túlnyúló beszélgetés után sem nagyon változott.

Hogy orvosetikai szempontból meddig lehet egy ember életét meghosszabbítani, arról elsőként Shemesh Assaf beszélt, aki a Szeretetkórház hospice szolgáltatásán keresztül vezette le, egy végstádiumú beteg számára a legfontosabb, hogy komfortosan érezze magát és ne szenvedjen. A gyógyszeres fájdalomcsökkentés és pszichológiai kezelés során előbb-utóbb el fog homályosodni a beteg elméje és leáll a légzése. Kulcsár Péter hozzátette, hogy maga a fájdalomcsillapítás azonban nem jelenti az eutanázia megoldását, hiszen a lelki szenvedés csillapítására nem alkalmas. Az élet meghosszabbítása viszonylag egy modern dolog az orvoslásban, ami a vallás visszaszorulásával hozható kapcsolatban.

Sem Shemesh Assaf, sem pedig Kulcsár Péter nem segédkezne orvosként eutanáziában, ha ezt a jogszabályok lehetővé tennék. A Szeretetkórház igazgatója a hippokratészi esküre hivatkozott, és azzal érvelt, hogy egy súlyos égési sérüléseket szenvedő beteg esetében a természet ezt el fogja végezni. Az orvostanhallgató pedig a nagy lelki teher miatt utasítana el egy ilyen felkérést. Szerinte viszont az eutanázia legitimációja pozitív lehet, de nem egy végleges megoldás, inkább a palliatív ellátásnak kellene fejlődnie, hogy a betegek méltóságteljesen távozzanak ebből a világból.

De mi a helyzet azzal, hogy ha a Mindenható privilégiuma a halálról való döntés, viszont át lehetett értelmezni a halálbüntetésről szóló parancsolatokat, akkor meg lehetne ezt tenni a betegek szenvedésének megszüntetése érdekében is? – fordult a rabbikhoz Őri Ádám.

Radnóti Zoltán az ősi forráshoz való ragaszkodás és a zsidó vallásjog védelmét hangsúlyozta, és elmesélte Saul király történetét, aki a Bírák könyve szerint saját kardjába dőlt bele, és hogy ne szenvedjen tovább, valaki megadta neki a kegyelemdöfést. Ezzel együtt a főrabbi szerint az élet Isten akarata, amit ember nem vehet el. Az eutanázia számára a remény kérdéséről szól.

Mindezzel Vári György is egyetértett, kiemelve, hogy egy extrém erkölcsi döntésről van szó. A rabbik annak idején nem voltak kibékülve a halálbüntetéssel, ezért levezették a Tórából ennek megszüntetését. Fontos a tórai előírásokat megfelelően értelmezni, márpedig a zsidó jog nagyon szigorú az eutanázia kérdésében, a legkisebb hozzájárulás is gyilkosságnak számít. Mindazonáltal a Bét Orim vallási vezetője felidézte egy amerikai konzervatív rabbi, Elliot Dorff döntését, amely szerint a lehető legszélsőségesebb esetben, rengeteg kritériumnak megfelelve lehet engedélyezni az eutanáziát, ami bár vallásjogilag helytelen lesz, de a „bölcsek nem tiltakoznak ellene” kitétellel mégis lehetségessé válik.

Nincs rabbinikus mozgástér ebben a kérdésben, véli Radnóti Zoltán, így nem tudnak ilyen döntést hozni. Egy rabbi nem mondhatja az öncélú eutanáziára, hogy kóser, viszont humánusnak kell maradnia, utalt a főrabbi egy olyan esetre, amikor egy idős rákbeteg asszony öngyilkos lett, mert nem akart kiszolgáltatottá válni. A fia tudta, amikor elmegy a boltba, mire hazaér, az édesanyja már nem fog élni, mégsem akadályozta meg. Az öngyilkosság, mint a halálos betegek menekülési útja a szenvedéstől többször is felmerült az este során.

És mit mond arról a Tóra arról, hogy a beteg megtagadhatja-e az ellátást? – szegezte némileg váratlanul a kérdést a két vallási vezetőhöz Shemesh Assaf. Passzív módon lehetséges az ellátás megszüntetése, válaszolt elsőként Vári György, aki felhívta a figyelmet arra, hogy bár a Tóra nem ír ilyesmiről, de a szóbeli tan igen. A passzív eutanáziára vannak példák a vallási jogtörténelemben, van jogi hagyománya a kérdésnek.

Ne ölj! – idézte fel a tórai parancsot Radnóti főrabbi, aki szerint, amennyiben az eutanázia ölésnek számít, akkor van erre válasz a Tórában. Példának hozta, hogy egy ortodox zsidó beteg az utolsó pillanatokig küzdene, és nem gondolkodna öngyilkosságon, mert ha a szenvedést kapta Istentől, akkor ezt kapta, és kész.

A beszélgetés résztvevői közül többen is elmeséltek olyan személyes történeteket az este folyamán, amelyekről láthatóan nem volt könnyű beszélniük. Vári György a súlyosan beteg nagymamájáról beszélt, és arról, miként kezelték a családban – szerinte helytelenül – életének utolsó időszakát. Radnóti Zoltán pedig azt a súlyos döntést idézte fel, amit halálos beteg nevelőapja kapcsán kellett meghozniuk. Shemesh Assaf arra az időszakra emlékezett vissza, amikor még olyan osztályon dolgozott, ahol végstádiumú gyerekeket kezeltek. Mindent megpróbáltak, de nem minden áron, és amikor úgy látták, már nincs mit tenniük, ha aktívan nem is, de döntést kellett hozni.

A közönségtől érkezett kérdésre, hogy mit tettek volna Karsai ügyével, viszont nem igazán tudtak mit válaszolni. Vári György elmondta, hogy nem ismeri kellő alapossággal az esetet, de elvileg egyetért a jelenlegi szabályokkal. Radnóti Zoltán, mint rabbi csak annyit tehetett volna, hogy a kezét fogja, amikor elmegy. Kulcsár Péter emlékeztetett, hogy a jogszabályok tiltják az eutanáziát, amit nem tart jó szabályozásnak. Ha lehetséges lett volna, akkor támogatta volna, mert többet ér, ha Karsai Dániel úgy tudott volna távozni, ahogy szeretett volna. A jogalkotóknak pedig foglalkozniuk kellene a kérdéssel. Ez utóbbi kijelentéssel Shemesh Assaf is egyetértett, hozzátéve, hogy muszáj betartani a jogszabályokat.

A közönséggel folytatott párbeszéd során azt is elhangzott, hogy még nem vagyunk készen az eutanáziára, és kérdéses, az orvosok vajon mennyire állnak készen erre. Kulcsár Péter szerint nincs különbség aktív és passzív eutanázia között, hiszen a szándék ugyanaz: megszüntetni a szenvedést. Az utóbbira Radnóti főrabbi egy olyan esetet is felvázolt, amelyben egy random működő számítógép segítségével végeztek passzív eutanáziát rabbinikus jóváhagyással. A rabbik irgalomból próbálják „megerőszakolni” a törvény betűjét, mégsem fogunk tudni választ kapni, fogalmazott a főrabbi.

A beszélgetésnek valójában már csak a késői időpont szabott gátat, és ha csak a közönségen múlik, feltehetőleg az éjszakába nyúlt volna. Őri Ádám zárásként még megkérdezte, kinek változott a véleménye a vitát követően. Erre ugyan csak egy valaki emelte fel a kezét, de többen is jelezték, hogy sikerült jobban megérteniük az ellentétes álláspontot az eutanázia kérdésében. Ami jól mutatja, érdemes ilyen vitákat szervezni.

A vitasorozat várhatóan januárban folytatódik, a következő téma a demokrácia és a zsidóság lesz.