Hogyan viszonyul az eutanáziához a zsidó vallás? – Vita a Rumbachban

Az esemény nem titkolt célja, hogy a zsidóságban oly fontos intellektuális alapokon nyugvó vitának teret adjon közösségi szinten.

Karsai Dániel ügye a hazai közbeszéd részévé tette a „kegyes halál” témáját. Hogyan viszonyul az eutanáziához a zsidó vallás? Mit képviselnek a konzervatívabb és a progresszívebb irányzatok? Miért tartják elfogadhatónak vagy éppen elfogadhatatlannak az eutanáziát? Mit gondol erről egy zsidó orvos vagy éppen orvostanhallgató? Ti mit tartanátok elfogadhatónak ebben a kérdésben?

A Mazsihisz és a Mazsihisz Ifjúsági Osztály – Club Sababa eseményének nem titkolt célja, hogy a zsidóságban oly fontos intellektuális alapokon nyugvó vitának teret adjon közösségi szinten, és ezzel elősegítse az „értelmes egyet nem értés” kultúrájának erősödését. A közösségi vita első harmada/fele zártabb keretek között folyik a vendégekkel. A második részében azonban már lehetőséget kap bárki a hallgatók közül, hogy hozzászóljon, megfogalmazza saját álláspontját, kérdezzen, kritizáljon stb.

Vendégek:

  • Kulcsár Péter – A Kesher alapítója, orvostanhallgató
  • Radnóti Zoltán – neológ rabbi
  • Dr. Shemesh Assaf – orvos, a Szeretetkórház főigazgatója
  • Vári György – reform rabbi
  • Moderál: Őri Ádám – újságíró

Időpont: 2024. november 14. 19:00 óra

Helyszín: Rumbach zsinagóga (Bp. 7. ker. Rumbach Sebestyén utca 13.)

Az eseményre itt lehet regisztrálni: https://cooltix.hu/event/671d228b268afead4fe89877

Eutanázia és zsidóság témában született korábbi írásunkat itt lehet elolvasni:

Zsidóság és eutanázia – Magyar rabbik a Karsai-ügyről

Még több Kibic

Olyan, mintha bombatámadás érte volna a temetőnket

2025.07.18.7 óra ago
Komoly károkat okozott a múlt heti vihar a zsidó temetőben Hódmezővásárhelyen, legalább 50 fa kidőlt, amelyek sírköveket borítottak le, törtek össze.

Ismét Budapesten rendezték meg a Centropa éves nyári akadémiáját

2025.07.15.3 nap ago
A XX. század zsidó múltjának tanulmányozása céljából szervezett eseményre mintegy 70 amerikai, izraeli és európai résztvevő érkezett.

Macron nemzeti emléknappá nyilvánította Alfred Dreyfus rehabilitációjának évfordulóját

2025.07.13.6 nap ago
A francia elnök egyben arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is ébernek kell maradni az antiszemitizmus régi démonaival szemben.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »