Fennállásának 150. évfordulójára megújulhat az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem
Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye szerint a kormány 635 millió forintot szán az OR-ZSE felújításának tervezésére.
Magyarország kormánya támogatja a magyar zsidó közösségek hitéleti, karitatív és kulturális tereinek fejlesztését – áll az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményében, amelyből az is kiderül, hogy Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából kedden, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetőivel tárgyalt az Építési és Közlekedési miniszter. Az egyeztetésen Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke és Lázár János tárcavezető áttekintették a zsidó hitközösségeket tömörítő szövetség, részben állami támogatásból megvalósuló fejlesztéseit.

A közlemény szerint a kormány támogatja azokat a beruházásokat, illetve azoknak a fejlesztéseknek az előkészítését, amelyek segítik a hazai zsidóság hitéletének fejlődését, valamint az Európában egyedülálló karitatív és kulturális missziót.
A megbeszélésen döntés született arról, hogy a kormány 2,8 milliárd forinttal támogatja, Közép-Európa egyetlen zsidó kórházának, a Mazsihisz Szeretetkórház felújításának befejezési munkálatait. A fennállásának 150. évfordulójára (2027-re) megújulhat az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE). A kormány 635 millió forintot szán az OR-ZSE felújításának tervezésére, amelynek részeként a tanzsinagóga, a könyvtár, valamint az oktatási és kulturális terek is megújulhatnak majd.
A találkozón a Mazsihisznek otthont adó Budapesti Zsidó Hitközség Síp utcában található székházának felújításáról is tárgyaltak. Magyarország Kormánya támogatja a magyar zsidóság legnagyobb vallási szervezete épületegyüttesének felújítását.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
