Radnóti Biennálét rendeznek a költő halálának 80. évfordulója alkalmából

Az eseményt a Magyar Versmondók Egyesülete a Győri Nemzeti Színházban rendezi. A biennálé résztvevői ellátogatnak arra a helyre is, ahol 80 évvel ezelőtt Radnóti Miklóst és társait tömegsírba lőtték.

A holokauszt és Radnóti Miklós halálának 80. évfordulóján a Győri Nemzeti Színházban rendezi meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Radnóti Biennálét november 7. és 10. között – tudatta a Magyar Versmondók Egyesülete kedden az MTI-vel.

Radnóti Miklós

A program november 7-én Jávori Ferenc Fegya és Lutter Imre Radnóti-verskoncertjének bemutatójával indul. A produkció Radnóti 1938-as költeménye nyomán a Béke, borzalom címet viseli. Az előadás, amely egyszerre vers és zene, a zsidó származású költő háború előtti és alatti lelki folyamatát mutatja be versein és naplójegyzetein keresztül, középpontban a háború és a béke, valamint a szerelem és az irodalom témájával.

A versek klezmer zene kíséretében csendülnek fel. A szöveg részben az abdai tömegsírban megtalált bori noteszből származik, másik része végig követi a költő életét. Jávori Ferenc Fegya saját zsidó dallamaival és számos ismert jiddis motívummal kíséri a darabot. Az előadás létrejöttét a Mazsihisz és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

A Magyar Versmondók Egyesülete által kétévente megrendezett Radnóti Biennálé részeként a 28. Radnóti Miklós Vers- És Prózamondó Versenyt is megrendezik, amelyen a Kárpát-medencei és az országos versmondó versenyek legjobbjai vehetnek részt, amennyiben október 25-ig jelentkeznek a vers.hu oldalon.

A verseny két kategóriában zajlik: a 16-21 évesek az ifjúsági kategóriában a Radnóti-diplomáért, míg a felnőtt versmondók a Radnóti-díjért indulhatnak. A versenyen, amely november 9-én 10 órakor kezdődik, anyaországi és határon túli versmondók egyaránt részt vesznek, akik Radnóti versei mellett a klasszikus magyar költészetből és a ma élő költőktől is mondhatnak verseket.

A zsűriben a Magyar Versmondók Egyesülete öt Radnóti-díjas művésze foglal helyet: Bakos-Kiss Gábor színművész, rendező, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Pataki András rendező, Wiegmann Alfréd rendező, Király Erika előadóművész, közművelődési szakember és Lutter Imre előadóművész, költő, az egyesület és a zsűri elnöke.

A biennálé résztvevői szombat este ellátogatnak Abdára, Melocco Miklós Radnóti-szobrához, ahol a feltételezések szerint napra pontosan 80 évvel korábban a költőt és társait tömegsírba lőtték a magyar nyilasok.

Abdán verssel, beszédekkel és koszorúzással emlékeznek a Radnóti-tisztelők. Aznap este a Komédiás Étteremben kötetlen versbeszélgetés zajlik majd, ahol a tavaly elhunyt Popper Ferencről, a verseny egyik alapítójáról, a Magyar Versmondók Egyesülete korábbi elnökéről is megemlékeznek.

A Radnóti Biennálé 53 éves múltra tekint vissza. A Radnóti-díjat 1971-ben alapította a Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság, amit a Magyar Versmondók Egyesületével költőknek, versmondóknak, valamint irodalom-népszerűsítő személyeknek ítélnek oda.

A díj célkitűzései között a mártír költő emlékének ápolásán túl a kortárs magyar költészet támogatása, népszerűsítése, valamint az irodalmi alkotók munkájának segítése is szerepel.

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplója a Bálint Házban

Még több Kibic

Egy szippantás a jóból senkinek sem árt – Különleges purimi moziélmény a Bálint Házban

2025.03.06.14 óra ago
A szórakoztató izraeli filmhez járó ingyenes ZsiFi popcornt sem érdemes kihagyni!

Süve – Október 7. versantológia – Könyvbemutató a Rumbach zsinagógában

2025.03.05.1 nap ago
Az október 7-i terrortámadás miatt érzett döbbenet és fájdalom versekben kifejezve, amelyek révén a szépirodalmon keresztül is megismerhetővé válik Izrael történetének ez az összetett és embert próbáló időszaka.

Adrien Brody mindkét Oscar-díját egy holokauszt-túlélő megformálásért kapta meg

2025.03.03.3 nap ago
Brody A brutalista című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »