Nemcsak a túlélők számára fontos a holokauszt traumájának feldolgozása

A trauma kirajzolódása címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést a hétvégén bezárt Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállítás kapcsán.

A hétvégén bezárt a magyarországi holokauszt 80. évfordulójának emlékéve alkalmából a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár közreműködésével a Magyar Nemzeti Galériában megvalósult Így történt. A holokauszt emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállítás. A 2024 áprilisától október 13-ig tartó tárlat utolsó napjaiban egy pszichológus szakértővel és a tárlat kurátorával hallhattunk ritka izgalmas beszélgetést a traumák feldolgozhatóságáról.

Fotó: Ritter Doron / Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár

Az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításon haláltáborokat, gettókat vagy munkaszolgálatot megjárt képzőművészek olyan munkáit láthattuk, amelyek „a tragédia mindennapjait” örökítették meg. Az október 13-án véget ért tárlat utolsó hetében A trauma kirajzolódása címmel a holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásairól rendeztek nyilvános kerekasztal-beszélgetést, amelyen Farkas Zsófiát, a tárlat kurátorát, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár munkatársát és Richter Júliát, a Traumaközpont klinikai igazgatóját Gyárfás Dorka kulturális újságíró kérdezte.

A beszélgetésen Farkas Zsófia azt mondta: a holokauszt-kutatásban sokáig az volt az uralkodó nézet, hogy az írott visszaemlékezés, az írott anyag a legfontosabb hiteles forrás, a képzőművészeknek pedig nincs keresnivalójuk ezen a területen, mára azonban világossá vált, hogy a holokauszt képi, grafikai feldolgozása is kulcsfontosságú a vészkorszak értelmezéséhez.

A koncentrációs táborban a papírlapokat rejtegetve rajzoltak

A most bezárt kiállításnak szerinte az volt az unikalitása, hogy – szemben a később keletkezett irodalmi feldolgozásokkal – nagyon korai, friss és brutális tanúságtételt jelentő műveket mutatott be. Farkas Zsófia hozzátette: feltűnő, hogy több, a holokausztot túlélt képzőművész nyilvánosan elérhető életrajzában a vészkorszak valamiféle „fehér lyukat” ütött, azaz mintha véget ért volna a pályájuk az 1940-es évek első felében, s majd csak az 1950-es évek közepétől indult volna újra.

Ehhez a töredezettséghez kapcsolódva Richter Júlia arra hívta fel a figyelmet, hogy a képzőművészeknek a soá által megtört élettörténetében „zárványt” képezett a vészkorszak, s ennek nemcsak a személyesen átélt trauma volt az oka, hanem a társadalmi környezet reakciója is. Ezt – mai példát hozva – az ukrajnai menekültek ügyével szemléltette: mint mondta, a háború kitörése után nagyon sokan megindultak segíteni a menekülteknek, de az odafigyelés mára jelentősen lanyhult.

Gyárfás Dorka, Farkas Zsófia és Richter Júlia (Fotó: Ritter Doron / Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár)

A trauma feldolgozhatóságának komplexitásáról szólva Richter Júlia kifejtette, hogy sok túlélőnek meg kellett küzdenie a bűntudattal, amit a saját túlélése okozott, sőt ha azt tapasztalta, hogy az őt körülvevő közegben vannak kimondhatatlan és elmondhatatlan dolgok, amikről nem beszélnek, akkor ő maga is bezárult. Ezért nemcsak a túlélők számára fontos a traumafeldolgozás, hanem a társadalomban is el kell indulnia ennek a folyamatnak. A szakember erre példaként egy kanadai orvos esetét említette, aki húsz éve harcol azért, hogy az orvosi egyetemeken a tananyag része legyen az orvosok részvétele a koncentrációs táborok működésében.

Richter Júlia hangsúlyozta, hogy még a pszichológia tudományának is 25-30 évébe telt, míg a holokauszt-túlélők lelki problémái kapcsán eljutott oda: az ő esetükben talán nem a szülő-gyermek kapcsolatot kellene boncolgatni, hanem a vészkorszakban átélt traumákat, és azokban keresni a problémák gyökerét.

A holokauszt ábrázolhatósága mindmáig érzékeny és sokat vitatott kérdés

Még több Kibic

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.18 óra ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Fahidi Éva-díj: tegyünk közösen a gyűlölet ellen, ismerjük el a bátor kiállást!

2025.07.10.21 óra ago
Idén először elindul a jelölés a Fahidi Éváról elnevezett díjra, amellyel olyan emberek munkáját szeretnék láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen.

Civilek folytatják a munkaszolgálatosok sírjainak rendbetételét a Kozma utcai izraelita temetőben

2025.07.09.2 nap ago
A cél a munkaszolgálatos sírok rendbehozatala, a feliratok olvashatóvá tétele. A csoporthoz bárki csatlakozhat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »