
#Nova: Mint a legrosszabb rémálom, amely soha nem akar véget érni
„De mi nem akarunk most meghalni! És miért éppen most?!” Megemlékezéssel egybekötött filmvetítésen jártunk.
Több film is készült a tavaly október 7-i terrortámadásról. Az amerikai Sheryl Sandberg által készített Screams Before Silence (Sikolyok a csend előtt) például a YouTube-on szabadon megtekinthető. A Meta korábbi operatív vezetőjének dokumentumfilmje a Hamász terroristái által elkövetett szexuális erőszakra fókuszál, és nagyrészt interjúkra támaszkodik, a tegnapi zártkörű vetítésen bemutatott #Nova viszont egy teljesen más megközelítéssel meséli el a borzalmakat.

A terrortámadás egyéves évfordulójára emlékezve Izrael Magyarországi Nagykövetsége és a ZsiFi – Zsidó és Izraeli Filmfesztivál (Bálint Ház) a Toldi moziban rendezett zártkörű eseményt, ahol az október 7-én a védekezésben hősiesen részt vett rendőröknek is emléket állítottak. Két rendőrtiszt személyes tapasztalatait is megosztotta a jelenlévőkkel, egyikük, Dor Elmakiasz annak a Nova zenei fesztiválnak a biztosításáért volt felelős, amely a véres támadás egyik tragikus helyszíne lett.
Az izraeli yes Studios gyártásában 2023 decemberében készült #Nova is a zenei fesztiválról szól, de több más, a témában készült dokumentumfilmekkel ellentétben itt nincsenek beszélő fejek, nincs visszaemlékezés vagy bármilyen magyarázat. Dan Peer filmje kizárólag videófelvételekből, telefonbeszélgetésekből és szöveges üzenetekből lett összevágva. A bemutatott videók többségét a támadás túlélői rögzítették, de a filmben Hamász-terroristák, az izraeli rendőrség és biztonsági kamerák által készített felvételeket is felhasználtak.
A kétnaposra tervezett Supernova trance zenei fesztivált a gázai határnál lévő Reim kibuc melletti erdős területen rendezték meg mintegy 3000 fiatal részvételével. A #Nova az október 6-án kezdődő buli beharangozójával kezdődik és időrendben követi az eseményeket, megmutatva hogyan lett az önfeledt szórakozásból egy olyan rémálom, amely soha nem akar véget érni.
Az első képeken a fesztiválra készülő, majd az oda megérkező fiatalok, a buli a zakatoló trance zenével, ami még másnap reggel is tart. Október 7-én kora reggel a határ túloldalán azonban már a terroristák is készülődnek, hogy hamarosan áttörve a kerítést belekezdjenek a válogatás nélküli gyilkolásba. A zenét 6:29-kor állítják le, ekkor váltja fel a zene hangait a rakéták durranása, az örömteli bulizást az első sokk élménye.
Ahogy telik az idő a trance zakatolása és a szűnni nem akaró lövések süvítése szinte eggyé válik a fejekben. Mindenki menekül, először autóval, majd gyalogosan, de bárhogy is, mindig a terroristák tüzébe keverednek. Többen kétségbeesetten próbálnak segítséget kérni szüleiktől, akik telefonon és WattsUp-üzeneteken keresztül csak nyugtatni vagy bátorítani tudják a gyerekeiket.
„Legyél halott”
– tanácsolja egy édesapa a lányának, hogy tettese magát halottnak, amikor a terroristák közelednek hozzá.
Egyesek videóüzenetben búcsúzkodnak a családjuktól, mások a bozótosban rejtőzködve egy csöppnyi humorral próbálják oldani a feszültséget. Segítség azonban még sokáig nem érkezik.
A vetítés előtt Elmakiasz rendőrtiszt is beszélt arról, hogy a rendőrség sok mindenre fel volt készülve, de egy ilyen támadásra, amikor több száz terrorista özönli el a helyszínt, nem. Akik a fesztivál biztosítását végezték minden tőlük telhetőt megtettek, az utolsó töltényükig harcoltak, amelyet maguknak tartottak meg arra az esetre, ha a terroristák Gázába akarnák hurcolni őket.
A #Nova sok újat nem mutat meg, a felvételek többségét itt-ott már láthatta az, aki követte az eseményeket, és kíváncsi volt arra, mi történt azon a véres szombati napon. A videók, a telefonbeszélgetések és az üzenetek így egybe összevágva viszont olyan erős hatással vannak, amitől még hosszú órák (vagy napok?) múltán is nehéz szabadulni.
A film legerősebb jelenete kétség kívül az, amikor a mészárlás helyszínére elsőként megérkező rendőr túlélőket keres. A fesztivál egyik bárpultjához közeledve egyre hangosabban kiabál, hátha valaki életben van még, de csak néma csönd és a szanaszét heverő holtestek látványa fogadja.
A Nova fesztivál elleni támadásban 383 embert gyilkoltak meg a terroristák, közülük 17 rendőrt. 44 személyt hurcoltak el erőszakkal túsznak a Gázai övezetbe. Több százan sérültek meg testileg és lelkileg egyaránt.
A #Nova című dokumentumfilmet legközelebb november 21-én 19:00 órakor vetítik a Bálint Házban a 12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál keretében.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
