Vörösre festették, kukába dobták az izraeli túszokra emlékeztető sárga szalagok egy részét Budapesten

A szalagokat kihelyező Kidma szerint a rongálás túlmegy a szólásszabadság kérdésén.

A Kidma Egyesület október 7-én 1000 sárga szalagot helyezett ki Budapest több pontján, hogy ezzel az akcióval emlékeztessen a gázai fogságban lévő 101 izraeli túszra. A terv szerint a szalagok egy héten át lettek volna kihelyezve, de több helyen már előbb lekerültek a fákra erősített sárga masnik.

„A Józsefvárosban eredetileg úgy 150 darabot tettünk ki, ott egy darab sárga masnit szedhettünk vissza. Az is csak azért maradhatott fenn, mert három kamera irányult rá. A többit még kedd-szerda magasságában kukázta valaki ki. A ferencvárosi Nehru parkban hasonló mennyiségben kerültek ki sárga masnik a fákra. Szombat reggel még jócskán volt belőlük, vasárnap reggel viszont már csak fél tucat masni maradt fent. De azokat is valaki akkurátusan piros festékkel fújta be”

– áll a Kidma Facebook-bejegyzésében.

„Mindkét esetben nehéz nem a szándékosságot vélelmezni” – teszik hozzá. A Kidma szerint az „eset túlmegy a szólásszabadság kérdésén, olyan szervezett rongálásról van szó, amit nem ment, hogy nagy valószínűséggel politikai indíttatású a vandalizmus”.

„Ezt mi méltatlannak tartjuk a túszokkal szemben, akik mellett a szolidaritásunkat kívántuk kifejezni”

– írták a posztban.

Még több Kibic

Új forrásteremtési koordinátort keres a Haver Alapítvány

2025.03.05.3 nap ago
Álláslehetőség a Haver Alapítványnál, jelentkezni március 20-ig lehet.

A Cipők a Duna-parton emlékműtől indul idén a budapesti Élet Menete

2025.03.04.4 nap ago
Az eseményre május 11-én kerül sor.

A parlamentben zsidózott a Mi Hazánk alelnöke

2025.03.03.5 nap ago
Novák Előd a Libanonban felrobbantott személyi hívók ügyével kapcsolatban állapította meg, hogy „Magyarország zsidó hódoltsági terület”.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »