Meghalt Lily Ebert

A magyar származású holokauszt-túlélő TikTok-sztár az életét a vészkorszakkal kapcsolatos felvilágosító munkának szentelte.

Lily Ebert 1923-ban Bonyhádon, Engelman Lívia néven született egy hatgyermekes ortodox zsidó család legidősebb lányaként. Gyerekkorát Magyarországon töltötte, amíg 1944-ben az auschwitzi koncentrációs táborba nem deportálták. Anyját, öccsét és egyik lánytestvérét megölték. Két másik lánytestvérével együtt négy hónap után egy lipcsei hadianyaggyárba küldték kényszermunkára, ahol az amerikai csapatok 1945 áprilisában felszabadították őket.

Lily Ebert: A gyerekek jelentik a legjobb bosszút a nácikkal szemben

Ezután egy évet Svájcban töltött, 1946-ban pedig Izraelbe költözött. 1967-ben férjével, Samuellel és három gyerekével Angliába emigrált, ahol elkezdte megismertetni a világot a holokauszt borzalmaival. Észak-Londonban élt, három gyermeke, tíz unokája és 36 dédunokája volt.

2021-ben, a Covid-járvány idején egyik dédunokájával, Dov Formannal társszerzőként írta meg a Lily fogadalma: Hogyan éltem túl Auschwitzot, és merítettem erőt a továbblépéshez című könyvét, amely Károly herceg előszavával jelent meg. Szintén dédunokája segítségével kezdte el használni a TikTok videómegosztó platformot, ahol a rövid videókban a holokauszttal kapcsolatos kérdésekre válaszolt, és az auschwitzi koncentrációs tábor foglyaként szerzett tapasztalatairól mesélt.

TikTok - Make Your Day

No Description

2022 áprilisában a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Magyarország egyik legmagasabb állami kitüntetését vehette át.

Magyar állami kitüntetést kapott a holokauszt-túlélő TikTok-sztár

Még több Kibic

Új forrásteremtési koordinátort keres a Haver Alapítvány

2025.03.05.16 óra ago
Álláslehetőség a Haver Alapítványnál, jelentkezni március 20-ig lehet.

A Cipők a Duna-parton emlékműtől indul idén a budapesti Élet Menete

2025.03.04.2 nap ago
Az eseményre május 11-én kerül sor.

A parlamentben zsidózott a Mi Hazánk alelnöke

2025.03.03.3 nap ago
Novák Előd a Libanonban felrobbantott személyi hívók ügyével kapcsolatban állapította meg, hogy „Magyarország zsidó hódoltsági terület”.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »