Jobbra tolódott-e a hazai zsidóság az október 7-i támadást követően? Szükség lenne-e a gázai palesztinok helyzetével is foglalkoznia a zsidó médiának? Ilyen ez ehhez hasonló kérdéseket jártak körül egy úgy programsorozat első eseményének résztvevői az Aurórában, ahol Schönberger Ádám Surányi Ráchel és Gerő Márton szociológusokkal beszélgetett.
Viszonylag kevés szó esett eddig a zsidó közösségben az október 7-i terrortámadás és az azt követő háború eseményeiről, nem burjánzottak el a viták, és a különféle narratívák ütköztetései is váratnak még magukra. Az Aurórában sem volt szó még erről a témáról, ezért a Maromnál úgy gondolták, hogy egy programsorozatot indítanak el Messze, mint Makó Jeruzsálemtől címmel. Schönberger Ádám, a Marom vezetője elmondta, azért választották ezt a címet, mert innen, Magyarországról próbálják megítélni és elemezni a Közel-Keleten zajló konfliktust. Az elsődleges kiindulópontjuk, hogy melyen hatással lehetnek az események a magyar társadalomra, ezen belül is a magyarországi zsidókra.
A programsorozat célja az, hogy megnézzék, túl lehet-e lépni azokon a narratívákon, amelyek mentén az október 7-hez kapcsolódó diskurzus zajlik a zsidó közösségen és a zsidó intézményrendszeren belül. A sorozat múlt heti első eseményéhez a Félix Anikó, Surányi Ráchel és Gerő Márton szociológusok által készített kutatás adta az alapot. Schönberger Ádám a három kutató közül az utóbbi kettőt kérdezte a kutatás eredményéről, majd a közönség is bekapcsolódott beszélgetésbe.
A kutatás az október 7. óta eltelt első száz napos időszakban vizsgálta támadáshoz és az azt követő gázai háborúhoz kapcsolódó tartalmakat a magyar nyelvű zsidó sajtóban, valamint a zsidó szervezetek közösségi médiafelületein, valamint interjúkat készítettek a kutatók zsidó közösségi személyiségekkel. A kutatás – azóta frissült – eredményeit először a júniusi Limmud Napon mutatta be Surányi Ráchel.
Ahogy az a beszélgetés során is elhangzott a kutatás egyik konklúziója az, hogy bár némi különbség van a vizsgált oldalak között, a merítés mégis nagyon egységes volt az első száz napban. Ami a kutatók szerint nem annyira egyértelmű, hiszen a hazai zsidó közösség távolról sem egységes. Ami feltűnő, hogy a hazai zsidó diskurzusban egyáltalán nem jelenik meg, hogy mi történik Gázában ezen időszak alatt. A humanitárius válság kifejezés például alig szerepelt a vizsgált bejegyzésekben, és ha igen, akkor is idézőjelben.
Az online térben a témával kapcsolatban erős jobbra tolódást figyeltek meg a kutatók, amit azért találtak érdekesnek, mert a magyar zsidóság a korábbi kutatások szerint alapvetően baloldali, liberális és erősen kormánykritikus. Mégis a gázai háború kapcsán a magyar vagy az izraeli kormány politikáját nem kérdőjelezik meg.
A kutatás ötlete Sík Endre szociológustól származik, ő vetette fel, hogy érdekes lenne megvizsgálni, hogyan viszonyul a magyar diaszpóra ahhoz, ami Izraelben történik. A kutatókat nem kellett sokáig győzködni, Gerő Márton azt tapasztalta, hogy október 7. után „felrobbant” a saját közösségi média buboréka, és a tudományos közösségben is nyilatkozatháborúkat látott a témával kapcsolatban. Amikor diákok között felmerül a konfliktus kérdése, rögtön sáncok alakulnak egy-egy oldal mentén, és nem lehet valódi párbeszédet folytatni. A kutatót meglepte, hogy mindenki ennyire érintettnek érezte magát a kérdésben, még azok is, akiknek semmilyen zsidó gyökere nincsen.
Surányi Ráchel elmondta, hogy a kutatás célja elsősorban nem az, hogy több cikk jelenjen meg a gázai palesztinokról a hazai zsidó a médiafelületeken, hanem az, hogy elkezdődjön egy diskurzus erről a témáról. Ami azért sem árthat, mert – ahogy Schönberger Ádám fogalmazott – a kutatásból úgy tűnik, hogy a magyar zsidó közösség mintha egy buborékban lenne tartva ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban.
De miért fontos, hogy a gázai emberek szenvedését is bemutató írások szülessenek a zsidó orgánumokban?
Surányi Ráchel a 2015-ös menekültválság kapcsán készített kutatására utalt vissza, amikor zsidó önkéntesek is segítettek a zömében muszlim menekülteknek. Ott előkerültek az olyan zsidó értékek, mint a szolidaritás vagy a gyengék megsegítése. Ugyanezen értékek mentén kellene tekinteni a palesztin embereket is. A kutató szerint a zsidó közösségnek ez egy jó lehetőség lenne arra, hogy ne csak saját magával foglalkozzon, hanem másokkal is.
Gerő Márton úgy látja, ma Magyarországon nem lehet Izrael nélkül a zsidó létet értelmezni. A magyar zsidó identitásban Izrael is egy anyaországot jelképez, amit nem igazán lehet kritizálni. Izrael kritikája nem a normális közbeszéd része, hanem egyfajta antiszemita megnyilvánulásként értelmeződik. A magyar zsidó közösség egy részének legalább meg kellene próbálnia kijelölni a diskurzus határait: mi számít antiszemitizmusnak, és mi a normális közbeszéd része.
A kutatásból az látható, hogy a zsidó média, valamint a vallási szervezetek oldalai viszik a prímet, a zsidó civileknek hangja azonban nem igazán hallatszik ebben a témakörben, ezért felmerül a kérdés: mennyire reprezentálja a zsidó közösség véleményét a kutatásban bemutatott médiatúlsúly?
Kovács András 2017-es kutatása a hazai zsidó közösségről – amelyben Surányi Ráchel is részt vett – azt mutatta meg, hogy van egy szignifikáns kisebbség, amely tud Izrael-kritikus is lenni. Hajlandó kritizálni az izraeli kormányt. Ők viszont nem látszanak a mostani kutatásban, vagy ők is jobbra tolódtak azóta. A kutatás során volt olyan interjúalany, aki kérte nevének elhallgatását, mert úgy érzi, elcsendesítenék, ha Izrael-kritikus megnyilvánulást tenne. Erre Surányi Ráchel szerint az is rányomja a bélyegét, hogy a magyar kormány jelenleg éppen pro-izraeli állásponton van.
Most csak az események elejét, a sokk és az egység időszakát látjuk, véli Gerő Márton. Ezután jöhet majd az az időszak, amikor kérdések merülnek föl, és az egység megbomlik. Ez viszont egyelőre még nem látható.
A médiatúlsúlynak az egyénekre is hatása van, hiszen ha valaki mondjuk másképp gondolkodik, az inkább nem beszél erről. A média kijelöli azt a szókészletet, hogyan beszéljünk a témáról. A Neokohn főszerkesztője, Megyeri Jonatán például a kutatóknak arról beszélt, hogy szerkesztés közben ügyelnek arra, hogy minden cikkben odaírják a Hamász neve elé: palesztin terrorszervezet. Ennek a fajta sulykolásnak egyértelműen narratívteremtő szándéka van. Kovács András már említett kutatásában szó van arról is, hogy a zsidó emberekre hatással van a zsidó média olyan értelemben, hogy miként viszonyuljanak Izraelhez. A beszélgetés résztvevői egyet értettek abban, hogy a magyar zsidó médiából alapvetően hiányoznak az izraeli helyzetet, az ottani politikát részletes módon elemző cikkek.
Az eseményen szóba került, hogy a nyugati országokban élő zsidóság a magyarhoz hasonlóan látja az október 7-i támadást, az arra adott izraeli válasz értékelésében azonban már megmutatkozik egy erősebb eltérés. Kutatásokból az rajzolódik ki, hogy az amerikai és nyugat-európai zsidóság megoszlik Izrael gázai háborújának megítélésében, és nagyjából fele-fele arányban vélik jogosnak vagy vitatják az izraeli hadműveletek jogosságát. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök megítélése pedig általában negatív, valamint az izraeli kormányt is jóval több kritika éri, mint az a hazai zsidó közösség körében tapasztalható.
Schönberger Ádám még azt vetette fel, nem lehetséges-e hogy a kutatás eredményében megmutatkozó egyoldalúság a magyar zsidó közösség félelmeit és traumáit tükrözi le. Gerő Márton arra világított rá, hogy a magyar társadalomra jellemző, hogy a kényes kérdéseket nem tárgyalja ki, ugyanaz ez a helyzet a magyar zsidó közösséggel is. Surányi Ráchel hozzáfűzte, hogy hasonló a helyzet Litvániában is, ahol szintén egyoldalú a konfliktus megítélése, és el vannak hallgattatva azok, akik a gázai palesztinokról akarnának beszélni.
A közönség felől érkező kérdések során felmerült, hogy a zsidó médiumoknak egyáltalán célja kell-e legyen a palesztin álláspont bemutatása, vagy inkább a zsidó identitás erősítése, a zsidóság pozitív megjelentetése lenne a feladatuk? A kutatók szerint a hazai zsidó orgánumok célja más és más. A Neokohn célja és keletkezésének története például eltérő a Szombatétól, a Kibic Magazin pedig láthatóan közösségibb, mint a másik két orgánum. Gerő Márton úgy látja, hogy azt a kérdést lenne érdemes vizsgálni, hogy ezek a médiumok miért érzik úgy, hogy azon keresztül lehet a zsidó identitást erősíteni, hogy egy egyértelmű narratívát közvetítenek erről a kérdésről. Mik azok a mélyebb okok, azokra a traumák, amelyek miatt csak ilyen módon történhet a konfliktus tálalása?
A Messze, mint Makó Jeruzsálemtől sorozat október 14-én folytatódik az Aurórában. Az első beszélgetés itt visszahallgatható: