Az RS9 Színház Vallai kertjében minden hónapban más téma és előadó mutatkozik be ezen az őszön. Mindegyik darab kötődik a zsidó hagyományokhoz és kultúrához. Az első est az Uspizin címet kapta, amelyet Bánfalvi-Orosz Eszter állított össze.
Uspizin arámi nyelven vendégeket jelent, ez vonatkozik egyrészt a nézőkre, akik ezen az estén teljesen megtöltötték az előadóteret, és vonatkozik az asztal körül ülő három emberre, akik a házigazda, Eszter meghívására vesznek részt ezen az ünnepélyesnek tűnő alkalmon.
Ami talán havdala, hiszen azzal kezdődik az előadás, bencsolással, és a fonott havdala gyertya meggyújtásával. A havdala elválasztást jelent, amikor vége a sábesznek ezzel emlékezünk, hogy különbséget kell tenni a szent és a mindennapi között.
A szereplők bort isznak, kis darabokat törnek hozzá a barheszből. És beszélgetnek.
Lábán Kati, Bánfalvi-Orosz Eszter, Som Balázs, Király Mátyás mindannyian saját magukat alakítják, ebben a furcsa, töredezett, szabad asszociációkon alapuló darabban, amely valamiképpen mégis elemelkedik a jelenvaló látványtól, minden téma és hangsúly többet kezd jelenteni önmagánál.
Trenderlit pörgetnek, bár nincs hanuka, mégis megidézik egy kicsit a hangulatot, a trenderli oldalainak jelentését boncolgatják, és így halad előre, lazán kapcsolódva egymáshoz a beszélgetés, a zsidó hagyományban nagyon fontos és mindig jelenlévő, egyfajta tanulás.
Történetek a múltból, a gyerekkorból, dalok és versek. Gondolatok Ábrahámról, Jákobról, Mózesről, Józsefről.
Minden a terített asztal körül zajlik, ami mindig esszenciális lényege közös dolgainknak, semmi nincs, ami ennél jobban össze tudná hozni az embereket és közösséget tudna kovácsolni.
És mindez mivégre? Teszi fel magának a kérdést a néző, magában, és a főszereplő egy ponton kihangosítja ezt a gondolatot. Olyan lassú folyású este tanúi vagyunk, mintha nem is színházban ülnénk, végig a jelenben vagyunk, a cselekmény nem gyorsul fel, benne élünk a beszélgetésben, résztvevői vagyunk, akár bele is szólhatnánk.
Mindez mivégre? Önmagáért való lenne ez a valójában sehova nem vezető filozofálás, vagy bekúszva az agyunkba, talán új gondolatokat szül? Nem pont akkor, nem közben, és nem feltétlenül miután felálltunk a székünkről. Lehet, hogy másnap, vagy később egyszer csak eszünkbe jut valami, egy foszlány ebből az estéből, vagy ezáltal a gyerekkorunkból, összeáll a nagy kirakós, egy elveszett puzzle-darab a helyére kerül. Ki tudja? Minden lehetséges.
Design: Strohmayer Hanna
Felvételek: Som Balázs
Felvételről közreműködik: Gábor Péter Yeti
Az esemény a MAZSÖK támogatásával valósult meg.
