Elmúlás és remény három epizódban elmesélve. Lantai Dávid a Bálint Házból Kende János operatőrrel és Cseh Viktor történésszel Jancsó Miklós az olaszliszkai zsinagógában és a zsidó temetőben forgatott Jelenlét-trilógiája kapcsán beszélgetett a Budapesti Klasszikus Film Maratonon.
Két idős férfi hosszú kabátban bandukol a Borsod megyei Olaszliszka utcáin, majd betérnek az egykori zsinagóga romos épületébe, ahol imádkozni kezdenek. Jancsó Miklós 1965-ben forgatta le Jelenlét című rövidfilmjét, amelyben Olaszliszka két utolsó holokauszt-túlélője, Lefkovics Ernő és Róth Bernáth szerepel. Jancsóék a zsinagógán kívül az olaszliszkai és a bodrogkeresztúri zsidó temetőben is készítettek felvételeket.
Az első filmet még két másik követte. A Második jelenlét 1978-ban készült el, az akkor még rabbihallgató Lőwy Tamás és Deutsch László ismétli meg az első film jeleneteit az egyre romló állapotú, de még álló zsinagógában. Míg az 1986-ban forgatott harmadik részben már csak egyetlen fal áll az egykori olaszliszkai zsinagógából, ide látogat el Raj Tamás és egy csapat gyerek a rabbi Talmud Tóra csoportjából.
A három rövidfilm együtt 21 évnyi időszakot ölel fel, ami alatt a zsinagóga épülete szinte teljesen az enyészeté lesz, mégis az odalátogatók egyre fiatalabb generációja adja meg hozzá a megújuló zsidó jelenlétet.
A trilógiát idén szeptemberben újra megtekinthette a közönség a Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében a Francia Intézetben. A vetítést a Nemzeti Filmintézet (NFI), a Zsidó és Izraeli Filmfesztivál és a JCC Budapest – Bálint Ház által Az elmúlás rögzítése címmel szervezett beszélgetés követte, ahol Lantai Dávid, a Bálint Ház Hálózati Központjának koordinátora Kende János operatőrt és Cseh Viktor kultúrtörténészt kérdezte a filmek hátteréről.
Az elhagyatott temetőkre, a romos zsinagógára és a két túlélőre Jancsó Miklós és Kende János úgy bukkantak rá, hogy éppen a Szegénylegények című film forgatásához kerestek helyszíneket. Felmerült egy hosszabb, egész estés film ötlete is, amelyben a történet úgy indult volna, hogy a két főszereplő a falun átutazva megnézi az egykori zsinagógát. Ez a film végül sosem készült el.
„Kende akkoriban segédoperatőr volt és velem jött a felvevőgéppel, hogy rögzítse, amit látott. A bodrogkeresztúri pap ajánlotta, hogy menjünk el Olaszliszkára és nézzünk meg egy pusztulásában is megrendítően szép, romos zsinagógát. Elég szomorú látvány volt a zsinagóga, és a két olaszliszkai maradék zsidó, két öregember”
– emlékezett vissza később a rendező.
Maga Olaszliszka fontos települése volt annak a régiónak, amelyet sokan a csodarabbik földjeként emlegetnek. Az ott élő egyes rabbik egy nagyon gazdag kulturális és vallási közösséget alapítottak a településen, ahol már az 1700-as évek elején éltek zsidók, mondta el Cseh Viktor. Az ott élő, magyar haszid zsidók leginkább földműveléssel és állattartással foglalkoztak, és csak kevesen voltak közöttük kereskedők. A közösség az 1800-as évek elejére erősödött meg olyannyira, hogy saját hitközséget tudjon alapítani. A helyi csodarabbi Friedman Tzvi Hirsch, vagy Hershel az 1840-es években érkezett Olaszliszkára. Sírja és a felé emelt kis épület (ohel) a harmadik részben látható, ahol a gyerekek gyertyát gyújtanak az emlékére.
Jancsó már az első film forgatásakor tudta, hogy az olaszliszkai zsinagógát nem fogják helyreállítani, és az épület hiányában a harmadik filmben az emlékezés és a hagyomány már csak oly módon marad meg, hogy megjelennek a gyerekek, akik a sírkövekbe vésett héber betűket próbálják kitapogatni a kezeikkel. Lantai Dávid elmondta, hogy a harmadik részben Raj Tamás a gyerekekkel éppen egy zarándok ünnepen, szukot idején látogatott el Olaszliszkára, hogy a rendezői elképzelés szerint a pusztulás ellenére az emlékezés mellett a gyerekek jelentétével fejezze ki a zsidóság fennmaradásának reményét. Külön érdekesség, hogy Jancsó Miklós az azóta operatőrként dolgozó Dávid nevű kisfiát is becsempészte a gyerekcsoportba.
Kende János több filmen is együtt dolgozott Jancsóval, a Jelenlét tulajdonképpen a vizsgafilmje volt, még ha nem is annak készült eredetileg. Kende elmesélte, hogy a rendező először Somló Tamást, akkori állandó operatőrét kérte fel, ám ő olyan felszereléssel szeretett volna dolgozni, amihez nem állt rendelkezésre elég forrás. Kende János viszont egyszerűbben tudta megoldani a felvételt, így Jancsó vele indult el Olaszliszkára forgatni. Bár ez volt az első önálló munkája, az operatőr nem izgult a forgatás alatt, mint mondta, a zsinagógában sok segítséget érzett a munka során.
A ’60-as években és az előtte készült magyar holokauszt-filmek leginkább Budapestre és a túlélőkre fókuszáltak, nem a szinte teljesen elpusztított vidéki zsidóságra. Az első filmet elkészülte idején nem mutatták be a nagyközönségnek, baráti társaságokban vetítették le csupán, emlékezett vissza Kende János, aki azt is elmondta, hogy a közös munka során sosem beszélték meg Jancsó Miklóssal, hogy mit miért csinálnak.
Az olaszliszkai zsinagógából mára csupán a Tórát befogadó keleti (mizrachi) fal egy része maradt meg, amelyből 2015-ben – ahogy Cseh Viktor fogalmazott: az utolsó utáni órában – egy emlékhelyet alakítottak ki. A falat konzerválták, kicsit megmagasították, és lefedték, hogy ne erodálódjon tovább. A szemközti falat, ahol az első két filmben belépnek a szereplők a zsinagógába, pedig visszaépítették. Így újra láthatóvá vált az épület – legalábbis annak emléke – az utcáról nézve.
Újra megjelenik ez a tömeg, és valójában ez a jelenlét az, ami megvilágítja a falu szerves szövetéből kiszakított 200 fős zsidó közösség hiányát, mondta Cseh Viktor. A 200 fős közösségből talán egy tucatnyian jöttek vissza a holokauszt után, az utolsó két olaszliszkai zsidót örökítette meg az első Jelenlét. Az egyikük, Lefkovics Ernő nem sokkal a forgatás után elhunyt, a másik szereplő, Róth Bernáth ezt követően Budapestre, az Alma utcai szeretetotthonba költözött, és ott vitte tovább a liszkai hagyományt.
Azt a hagyományt, amelyet az olaszliszkai haszidok leszármazottjai ma is büszkén őriznek, Brooklynban található egy liszkai imaház, és bár az oda tartozó közösség tagjai már nem igazán beszélnek magyarul, de egy évben egyszer visszajárnak a faluba. Cseh Viktor szerint ez ugyan már nem egy olyan kötődés, nem annyira szerves része az ottani társadalomnak, mint ahogy az a felmenőik esetében volt, viszont az, hogy a föld így visszavonzza őket, azáltal ez a fajta otthoniság mégis megmarad.
A Jelenlét-trilógia hamarosan elérhetővé válik az NFI oldalán és YouTube-csatornáján. A filmekben elhangzó héber imákhoz és áldásokhoz Balla Zsolt rabbi készített fordítást. A tervek szerint a filmeket november végén, december elején a 13. Zsidó és Izraeli filmfesztiválon is vetíteni fogják.
