A Lefkovicsék gyászolnak is díjat kapott a Tony Curtisről elnevezett filmfesztiválon

A Mátészalkán első alkalommal megrendezett Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztiválra tizenhét országból összesen száz nevezés érkezett.

A hétvégén véget ért az első Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet Mátészalka önkormányzata, a Magyar Hollywood Tanács és az Origo Film Group Zrt. szervezett meg a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Szalkai Moziban – közölték szombaton az MTI-vel a szervezők.

Bezerédi Zoltán a Lefkovicsék gyászolnak című filmben (Fotó: Mozinet)

A tájékoztatás szerint a csütörtöktől szombatig tartó filmszemlére tizenhét országból összesen száz nevezés érkezett, amelyekből a szakmai zsűri ötvenöt versenyfilmet válogatott elő. Ezek közül a közönség végül harminchárom „finalista” alkotást tekinthetett meg a háromnapos rendezvényen.

A versenyben négy fő kategóriában – játékfilm, rövidfilm, dokumentum-játékfilm és rövid dokumentumfilm – versenyeztek az alkotók. A legjobb dokumentumfilm díját Dér Asia Nem halok meg című filmje, a legjobb rövid dokumentumfilm elismerését pedig Jakab Edit Szarvasbőgés című alkotása vihette haza – írták.

A legjobb kisjátékfilm a Mo Harawe rendezte Meglátogatnak-e a szüleim? lett, míg a legjobb nagyjátékfilmért járó díjat Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmje kapta. A közlemény szerint a legjobb színésznő Román Katalin (Hat hét), a legjobb színész Bezerédi Zoltán (Lefkovicsék gyászolnak), a legjobb operatőr Steven Samy (Meglátogatnak-e a szüleim?), míg a legjobb rendező Gauder Áron (Kojot négy lelke) lett.

A filmfesztiválon tiszteletbeli zsűrielnökként Tony Curtis özvegye, Jill Curtis-Weber is részt vett.

Tony Curtis kávézó és emlékszoba nyílt Mátészalkán

Még több Kibic

Egy szippantás a jóból senkinek sem árt – Különleges purimi moziélmény a Bálint Házban

2025.03.06.1 óra ago
A szórakoztató izraeli filmhez járó ingyenes ZsiFi popcornt sem érdemes kihagyni!

Süve – Október 7. versantológia – Könyvbemutató a Rumbach zsinagógában

2025.03.05.22 óra ago
Az október 7-i terrortámadás miatt érzett döbbenet és fájdalom versekben kifejezve, amelyek révén a szépirodalmon keresztül is megismerhetővé válik Izrael történetének ez az összetett és embert próbáló időszaka.

Adrien Brody mindkét Oscar-díját egy holokauszt-túlélő megformálásért kapta meg

2025.03.03.3 nap ago
Brody A brutalista című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »